Jelek szerint még nem sikerült teljesen fölszámolni a szegedi betyárvilágot. A napokban a frekventált Tisza pályaudvar környékén lepleztek le egy anyaszomorítót, amint éppen betöréshez készülődött. Bizonyos Kónya Károlyné, Margó vette észre a tilosban járó haramiát. (Nem volt nehéz dolga, mert az illető egy jókora fejszével csépelte a kifosztani tervezett lakást.) Oda is ment a zajongó emberhez: – Aztán mi végről veri kend itt fejszével az ajtót? – tette föl a kézenfekvő kérdést, mire az közölte, gyerekek vannak odabent, őket akarja kiszabadítani.
Hősnőnk azonban nem ma jött a hat húszassal, távozásra szólította fel a fejszés embert, aki erre támadólag lépett föl. Pechjére Kónya Károlyné, Margó nem ijedt meg, elővette ő is a fejszéjét (épp volt nála egy), majd annak nyelével alaposan eldöngette az útonállót, aki erre letett eredeti szándékáról. – Adtam neki rendesen – mesélte a bajnoknő –, vastag akácból volt a nyél, az nem törik olyan könnyen. Ebből is látható, nemcsak a szegedi betyár, de az ellenfele sem piskóta. (Talán a tiszai levegő teszi, talán más, jó kiállású emberek élnek errefele; szeretik maguk megoldani a gondjaikat.)
Évekkel ezelőtt Szegeden történt az is, hogy két kigyúrt előember azzal tért be az egyik italkereskedésbe: „Ide a pénzt, vagy lövök!” Mire a megszólított kereskedő pénz helyett két-két akkora pofont adott a haramiáknak, hogy azok fejenként négy fogukat a helyszínen kiköpték (foghiányos pampogásuk alapján buktak le utóbb), majd hanyatt-homlok elszaladtak. Néhány hónapja a szeged-röszkei lármás betyárok is pórul jártak a pengekerítésnél.
