Isten szolgája világi ügyekben sem jöhet zavarba. Egy mátészalkai lelkész a napokban mobiltelefonos felvétellel buktatott le egy templomi betörőt, noha ilyesmit nem tanítottak a teológián. Történt, hogy a tetten ért garázda, hóna alatt a perselypénzzel, már nagyban mászott kifelé a megrongált ajtón, amikor pechjére az éppen arra járó lelkész megpillantotta. Képzeljük el a pillanatot! Egyik oldalon a rajtakapott, fél testével az ajtópozdorják közt szuszogó, kászálódó lator, a másikon az épületbe igyekvő, meglepett tiszteletes Mi van ilyenkor? A haramia első reflexe nem vitás, eltűnni mielőbb (ezt nyilván bele is kalkulálta az akció előtt). De mi a lelkészé? Az ilyen pillanatokra nincs bibliai útravaló, odaföntről jött intelem. Improvizálni kell. Lelkészünkből előjött a tettek embere: előkapta világi énjét – a mobiltelefonját –, és mielőtt elszaladt volna az istentelen zsivány, megörökítette őt az utókornak.
És még mondják, hogy az egyház elszakadt a világi gyakorlattól! Kell-e ennél ékesebb hívó szó a templomba járáshoz, kivált ilyentájt, nagyhéten? Bizony mondom néktek, szemünket az ilyen példákra vessük! (Ki ne maradjon a történet színes része! A fénykép alapján utóbb fülön csípett zughívő saját elmondása szerint azzal indult a templomba, hogy a tiszteletes előtt megfogadja, többé nem iszik; közben azonban meggondolta magát, és a perselypénz mellett döntött. Gyarló az ember, hát még a hitvány ) Hogy aztán kap-e valami rendőri elismerést, oklevelet a talpraesett lelkész, arról egyelőre nem tudni. Én mindenesetre gratulálok neki. Oltári volt.
