Magyar népesedéspolitikus évtizedek óta nem örvendezik, de a területtel foglalkozó statisztikus derűje is csak viszonylagos. Utóbbi most arról számolhat be: tavaly négy és fél százalékkal kevesebb abortuszt végeztek idehaza, mint egy évvel korábban. Persze így is rengeteget. A szerény javulás a kormány gyermekvállalást ösztönző politikájának köszönhető, ezt még az Orbán-kritikusok is elismerik. Meg valami másnak is A felmérések azt mutatják: ahogy emelkedik a vizsgált asszonyok életkora, úgy javul jó irányba az arány. Bizony, a harmincöt feletti nők gyermekvállaló igyekezete húzza a statisztikát. A huszonéves lányok, fiatalasszonyok jóval többet élnek az abortusszal. (Élni az abortusszal – furcsa szóösszetétel.) Szomorú ez, és elgondolkodtató. Isten mentsen belemennem bármiféle abortuszvitába (férfiként meg is kapnám a magamét), azért csak megállok itt. Hogyan van ez? Minél idősebb (pardon, „idősebb”) egy asszony, annál inkább ragaszkodik megfogant magzatához? Ő miért, és a fiatalabb miért kevéssé?
Azt hiszem, a bölcsességet hozó, gyorsan múló években találjuk meg a választ. Azt, hogy miért változik meg a női gondolkodás a megszületésre teremtett gyermekről. Ami a jelennek élő, vibráló, boldog és felszínes ifjú asszonynak még afféle koloncot, jobb esetben aranyos fejfájást ígér, az a harmincas–negyvenes, már távolabb is tekintő nőnek maga a beteljesülés, talán az élet újrakezdése. A múló idő magyarázza, hogy ő már tíz körömmel ragaszkodik ahhoz, akitől az a másik – a balga – még annyira szabadulna.
