Most, hogy a Fővárosi Törvényszék kellő bizonyíték híján első fokon fölmentette Hiszékeny Dezső szocialista politikust a vesztegetés vádja alól, a történetet az elejétől nyomon követő emberben – világnézetétől függően – kétféle gondolat fogalmazódik meg: 1. Lám, a kommunisták még mindig ott vannak az igazságszolgáltatásban, most épp ezt az ötmilliót lenyúló haramiát húzták ki a slamasztikából! 2. Na, tessék, csak kiderült végre, hogy koncepciós pert akartak összetákolni ezek a kézi vezérelt ügyészek, de még ehhez sem értenek, annyira amatőrök! Közös az egészben, hogy mindkét fél kapálni, illetve disznót őrizni küldené a résztvevő jogászokat – az egyik a bírói kart, a másik a vád képviselőit.
Körülbelül ugyanez a képlet a nagyságrendekkel jelentősebb Quaestor-ügyben is (igaz, itt még csak előkészületi szakaszában áll a per). Miután vádlott hivatalosan még nincs, a közönség alapból a bíróságot, illetve az ügyészséget mószerolja, megelőlegezve, mennyire trehány (részrehajló, felelőtlen, kétségbeejtő stb.) munkát fognak majd végezni Tarsoly Csaba gyanúsított gonosztevő leleplezésében. Megjegyzem, időközben a két hivatásos fél (a bíróság és az ügyészség) is egymásnak rontott. A bíróság csapnivalóan hiányosnak nevezte a készülő vádiratot, mire a sértett ügyészek kijelentették, megvan az anyagban minden lényeges, mindössze lusta a tisztelt bíróság, hogy kikeresse a dokumentumokból a megfelelő szakaszokat.
A Holdról jött érdeklődő biztosan megkérdezné: errefelé a per nem a vádlottról szól? De hát ő a fellegekből jött
