Elnézve a Magyar Tudományos Akadémia körüli, hónapok óta tartó méltatlan háborúskodást, az jutott eszembe, mit szólna mindehhez az a harmincnégy esztendős nyalka huszárkapitány, aki 1825 őszén a pozsonyi országgyűlésen váratlanul szót kért. Gróf Széchenyi Istvánnak hívták a fiatalembert…
Hogyan is történt azon a diétai ülésnapon?
A gróf megelőzően nemigen szólalt fel, így aztán a teremben ülők kellőképp meglepődtek. Hát még amikor meghallották, mit mond… Azt mondta (a korabeli tudósítások szerint csendesen, mindenféle pátosz és felhajtás nélkül), hogy ezennel egyévi teljes jövedelmét felajánlja a nemzetnek egy tudós társaság megalapítására. Ez nagyjából hatvanezer akkori forintot jelentett, ami hatalmas összeg volt, nem véletlenül számított a fiatal arisztokrata az ország egyik leggazdagabb emberének. (Olyan Gyurcsány Ferenc méretű ember lehetett – persze csak ami az anyagiakat illeti!) A folytatás ismert. A tudós társaság hamarosan létrejött – ma Magyar Tudományos Akadémia néven működik; épülete a Lánchíd mellett áll, amit szintén a legnagyobb magyar építtetett a hozzávaló alagúttal együtt. Széchenyi nem csak beszélt – tett is nemzetéért. Nemes buzgalmát alighanem édesapjától, gróf Széchényi Ferenctől örökölte, aki korábban – még 1802-ben – a Magyar Nemzeti Múzeumot és Könyvtárt (utóbbit ma Országos Széchényi Könyvtárnak nevezzük) adományozta a hazának.
Hogy mit szólna a mostani áldatlan vitákhoz az ifjú gróf? Talán csak annyit, hogy a nemzet tudósai értsenek szót a nemzet megválasztott vezetőivel. A nemzetért.
