Donáth Anna hatalmas munkabírásáról tanúskodik saját közösségi oldala. Itt értesülhetünk egyebek mellett arról, hogy a Brüsszelbe delegált momentumos asszonyka amellett, hogy éjt nappallá téve fideszes EP-képviselőkről ránt le leplet, még a brüsszeli ügyekben tájékozatlan olvasók útbaigazítását is vállalja. Anna nővér rendszeres háttérmagyarázattal segíti a rászorulókat, hogy megértsék az unióban zajló folyamatokat, megelőzve ezzel úgymond önmaguk Fidesz általi meghülyítését. A kedvesnővér eltévelyedett páciensek kezelését is vállalja, ráadásul térítésmentesen dolgozik, bejegyzéseinek, szózatainak sokszorosításáért sem kér pénzt. Nos, Anna hősnőnk, aki harcostársával, Cseh Katkával a közelmúltban arra vállalkozott, hogy „Magyarország hangja” lesz Európában, a minap arról tájékoztatott: kettejük határozott fellépésétől (egyfolytában leleplezik az Orbán-diktatúrát) annyira megijedt az Európai Néppárt, hogy „nem meri” szavazásra bocsátani a szakbizottságokba készülő fideszes jelöltjeit.
Az ember már csak azt nem érti, hogyan lehet, hogy a harsány lilaságával örökké kérkedő „bátor” párt férfiszárnya eközben idehaza szinte maga alá piszkítva kampányol a legerősebb kerületében. Erről a főpolgármester-aspiráns Puzsér Róbert így tudósít: „A Momentum a Ferencvárosban […], ahol országosan is a legerősebbek, lila színüket (a Fradi-ősrivális Újpest futballcsapatának színe) sietve zöldre cserélték. A Momentum identitásának eddig egyetlen biztos pontja volt: a lila szín – három pluszszavazatért azonban ezt is büszkén eldobják.”
Miért, még bátor is legyen egy kaméleon?