Ujhelyi haragszik

Ursula von der Leyen még nem tudja – honnan is tudhatná –, hogy nyilatkozatai előtt egyeztetnie kell Ujhelyi Istvánnal, ellenkező esetben magára haragítja a szocialista EP-képviselőt.

2019. 07. 22. 5:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ursula von der Leyen még nem tudja – honnan is tudhatná –, hogy nyilatkozatai előtt egyeztetnie kell Ujhelyi Istvánnal, ellenkező esetben magára haragítja a Szegedről érkezett szocialista EP-képviselőt. Most is éppen ez történt. Az Európai Bizottság leendő elnöke a minap anélkül válaszolt a Guardian kérdéseire, hogy előzőleg kikérte volna a mi piros fejű Pistánk véleményét. Így aztán mondott is mindenféle meghökkentő dolgot. Kijelentette például, hogy ő bizony meg fogja hallgatni az Orbán-kormány nézeteit is, miért ne. Meg hogy nem kíván uniós forrást elvonni Magyarországtól, ezenkívül nem célja, hogy megleckéztesse a V4-eket.

No, ez így, egy falatra sok volt az izgága Pistának. Klaviatúrát ragadott, majd levegőért kapkodva, szenvedélyesen nekirontott a frissen megválasztott asszonykának. Mint írta, Ursula von der Leyen „szépen besétált az orbáni agymosó rendszer csapdájába, és hagyja magát megvezetni a fakenews-gyárak szlogenjeitől.” (Értsd: az Európai Bizottság elnöke tudatlan, tájékozatlan, aki – Ujhelyi szakértő szerint – rágás nélkül lenyeli a Fidesz agymosó propagandáját.) „Jó lenne, ha valaki levenné Ursula von der Leyenről a narancsszemüveget” mondta a szegedi betyár, majd az európai elit nevében megvonta a bizalmat az elnök asszonytól: „Ha így folytatja Von der Leyen (még hivatalba sem lépett szegény), akkor hamarosan elfogyhat körülötte a levegő..

Elnézve a szocialista megmondóember vöröslő fejét, innen inkább úgy tűnik, körülötte fogyott el a levegő. Maszkra, lélegeztetőgépre lenne szüksége mielőtt. Meg persze az ápolójára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.