Felgyorsult világunkban a degeneratív elváltozások is felpörögtek. Rovaralapú proteineket és húspótlékokat ajánl fogyasztásra az Európai Bizottság. A kreatív gyülekezet – a brüsszeli hangyások – szerint épp itt az ideje változtatni elavult étkezési szokásainkon. A nemrég kidolgozott F2F-stratégia az egészséges, környezetbarát rovaralapú proteineket állítaná a táplálkozás középpontjába. Bogarasok előnyben.
Persze mi ez ahhoz képest, hogy tavaly egy svéd tudós, bizonyos Magnus Söderlund meg azzal állt elő, a várható élelmiszerhiány megoldása az lenne, ha – fogóddzunk masszívan! – az ember megenné a halottait. Ő speciel nyitott arra, hogy kipróbálja. Az ötletgazda professzor a televízió egyik adásában, A jövő élelme címmel megrendezett „gasztrocsúcson” ismertette nyers ötletét, amelynek szerinte csupán az a tabu az akadálya, amely tiltja a kannibalizmust. Meg hogy a maradibb embereket valószínűleg nehéz lenne rávenni, hogy fogyasszák el az elhunytakat. Indoklása szerint újabb forrásokhoz kell folyamodnunk, ha elegendő tápanyagot szeretnénk kinyerni a bevitt ételekből. Ha az emberiség fenntartható módon akarja megoldani a közelgő táplálkozási krízist, akkor falja föl magát, javasolta a prof. Egyem a szívét!
Most meg itt ez a tücsköt-bogarat kínálgató uniós ötlet. (Évekkel ezelőtt a Qubit.hu már írt arról, hogy hamarosan akár 40-45 százalékkal is nőhet az emberi fogyasztásra alkalmas rovarok piaca.)
Hol van már a butaságlistát évtizedig vezető EU-uborkagörbületi előírás?