Meghökkentő javaslattal állt elő Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az MSZP szombati választmányi ülésén. „Őszintének kell lennünk – javasolta a ledöbbent publikumnak –: immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. […] A negyedik kétharmados Fidesz-győzelem egyértelművé tette mindannyiunk számára, hogy nem jobban és erősebben kell küzdenünk az igazunkért, hanem egészen másképp.”
Majd költői képpel folytatta a megigazult ember: „Elhervadt a szegfű, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a kaspóval együtt kell kidobni: inkább új földet kell hozni, friss vízzel megöntözni és egy új virágot elültetni.” Mindjárt névjavaslattal is előállt a brüsszeli Micsurin: „Legyen az új közösség neve »Esély«, amely kis, hálózatba kapcsolódó helyi közösségein keresztül nemcsak viszi, de hozza is az üzeneteket és a politikai elvárásokat.”A választmányi kollektíva reakciójáról nem kaptunk hírt, csak a kommentelőktől tudok idézni: „Nem a sezlonokat kell lecserélni, ha deficites az örömtanya, te nagyeszű.” Egy másik azon merengett, elképesztő vákuum lehet az ötletgazda fejében, nem tett jót neki a rengeteg harangozás.
Tovább bonyolítja az Ujhelyi-portrét, hogy emberünk pár nappal korábban a Klikk TV Tíz című műsorában is épületes marhaságokat hordott össze az őt faggató Bolgár Györgynek: „Itt kétmillió ember Orbán ellen szavazott. Háború ellenére, osztogatás ellenére. A kétmillióból bármikor lehet három. A hárommillióból bármikor lehet kettő. A mi felelősségünk, hogy a kettőből tudunk-e hármat és a háromból kettőt csinálni.” E matekkérdésre még az elvtársi ökörségeken edződött Drágabolgárúr sem tudta a választ.
Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: Földházi Árpád)
További Tollhegyen híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Örök refrén
Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli!

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Örök refrén
Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli!

Röhögtek a markukba
MÉLYSZÁNTÁS – A memorandumot 1848. február 26-án adta közre a két hétpróbás anyaszomorító, Karl Marx és Friedrich Engels.

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Örök refrén
Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli!

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!