Az elhülyülés újabb tünetei jelentkeztek a harmadik éve brüsszeli jutalomüdülésen tartózkodó Jávor Benedeken. „A kormány szereti azt hazudni, hogy a békét támogatja. De nem” – tájékoztat közösségi oldalán a megroggyant zöldember, majd tételesen felsorolja az „oroszpárti” Orbán-kabinet bűneit: „Teljes családok megkínzását és tömegsírba lövését támogatja. Gyerekekkel teli színházak vagy szülészetek lebombázását támogatja. […] Háborús bűnösöket és háborús bűnöket támogat” stb.
Sokat romlott Jávor állapota. Pár évre rá, hogy elfoglalta munkahelyét Budapest brüsszeli kirendeltségének élén, a Mandiner megpróbált utánajárni, mivel múlatja idejét a túlterhelt ökohazafi. (Meg vajon mire költi a pazar iroda évi 34 millióról 112 millió forintra emelt büdzséjét.) Ismeretes, Karácsony Gergely főpolgármester azzal küldte ki molinóábrázatú cimboráját, hogy innovációs és klímaügyekben képviselje a fővárost (bármit jelentsen is ez), plusz lobbizzon azért, hogy a liberálissá szivárványosodott, romkocsmává ittasodott Budapest az Orbán-kormányt megkerülve közvetlenül kaphassa meg az uniós pénzeket. A riportból kiderült, Jávor kiküldött ehelyett inkább a bel- és világpolitika híreinek kommentálásával töltötte napjait, illetve – ha rájött a zöldroham – a magyar kormányzat paksi bővítési tervét kezdte ótvarolni. (Volt, hogy online sajtótájékoztatót celebrált szegény, ahol felszólította a kabinetet, azonnal mondja fel a beruházásról szóló szerződést. Akik tovább erőltetik a projektet, személyi konzekvenciákkal számolhatnak. Nem szeretne a helyükben lenni…) Most itt ez az ijesztő „oroszpárti” kirohanása…
Aggódunk Bencéért.
Borítókép: Jávor Benedek, az MSZP–Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
További Tollhegyen híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
M. Péterek
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.

Egy Lipót-árva
Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Nem tudja, nem emlékszik
Azt mondja Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője: már nem emlékszik arra, hogy milyen gombot nyomott a brüsszeli parlamentben, amikor arról szavaztak, fizessenek-e a gazdák az öntözésre szolgáló vízért.

Fogáskeresők
Hősünk minap arról értekezett, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs a miniszterelnöki rádióinterjúknak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter varázstalanítja magát

Szeretetország eljő érted!

Lenin is globalista volt

A nemzeti kormány felelősségéről
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
M. Péterek
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.

Egy Lipót-árva
Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Nem tudja, nem emlékszik
Azt mondja Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője: már nem emlékszik arra, hogy milyen gombot nyomott a brüsszeli parlamentben, amikor arról szavaztak, fizessenek-e a gazdák az öntözésre szolgáló vízért.

Fogáskeresők
Hősünk minap arról értekezett, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs a miniszterelnöki rádióinterjúknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk