idezojelek

Budavári balhé

A testületi határozat értelmében húsz százalékkal csökkentik V. Naszályi Márta, az I. kerület balliberális polgármestere illetményét.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Fegyelmi eljárásban marasztalta el az I. kerület polgármesterét az önkormányzat képviselő-testülete. Megállapították, a párbeszédes V. Naszályi Márta minden eszközzel akadályozza a képviselők munkáját, tájékozódáshoz való jogukat, megszegi a tisztségéből eredő kötelezettségeit, ráadásul a törvénysértésektől sem riad vissza. A Fővárosi Kormányhivatal már több alkalommal is törvényességi felhívást tett a visszásságok kapcsán. (A kiszabott bírságok összege milliós nagyságrendű.) Az is elhangzott, polgármester asszony módszeresen megkárosította a budavári kerület lakóit, miután képviselő-testületi határozatok egész sorát nem hajtotta végre. A testületi határozat értelmében húsz százalékkal csökkentik V. Naszályi Márta illetményét – ami így is egymillió fölött marad.

(Mindeközben Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán felfüggesztette a fővárosi önkormányzat éppen zajló ülését, hogy a testület baloldali részlege föllátogathasson a Várba, így biztosítva támogatásáról a koncepciós eljárást emlegető polgármester asszonyt.)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis színes: V. Naszályi Mártát régóta zavarja a Vár környékének helyreállítása. „Úgy tűnik, hogy a nemzeti kastélyprogram leginkább urizálásról, wellnessről és divatvadászatról szól” – írta közösségi oldalán nemrég. (Nyilván jobb lett volna, ha az évszázados ingatlankincseket meghagyják az ostrom utáni romos állapotukban, csontvázakkal, üszkösen, gazosan.) Demagógiából is kaptunk: „Egy szavam nem lenne, ha ugyanebből a pénzből hátrányos helyzetű térségekben építene (az állam) iskolákat, tanodákat, oktatási központokat…” Mintha Korózs Lajost hallanánk.

Borítókép: V. Naszályi Márta és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Hogyan írjunk újságot ma?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.