Az a jó a Nagy Feró-nyilatkozatokban, hogy közérthetők. Van elejük, végük, nem lehet félreérteni a mondanivalót. Nyomon beszél. Minapi monológját is élvezettel olvasom: „Vége van annak a világnak, hogy kussolunk, vagy hogy nem merjük kimondani Szijjártó Péter nevét, mert akkor rohadt fideszesek vagyunk. Már nincs többé ez a »meghúzódom szép csendben és akkor jobban érvényesülök« mentalitás. Menni kell és segíteni, egy újabb kétharmadot kell csinálni!” Amit a migránsokról mond, azt sem lehet félreérteni: „Nem a munkaképes emberek jönnek, hanem a linkek. Azt mondják: de jó, kapok itt ezer eurót minden hónapban és boldogan élek, otthon nem kaptam egy fillért sem. […] Ezért nagyon jó, hogy nálunk nincsenek ilyen bevándorlók.”
Minek cifrázni, ez a lényeg.
Az is kerek, amit Feró Magyar Péterről mond:
Neki ezt dobta a gép. Ha nem ezt csinálná, akkor vajon mit? Menjen el dolgozni, kapálni? Ez azért egy kicsit könnyebb. […] Én nem haragszom Magyar Péterre, nem érzem magam miatta veszélyben, a mi kétharmadunkat ő nem fogja befolyásolni. A másik dolog, hogy nagyon szorgalmasan szétverte a baloldalt, ami nekem tetszik.
(Nekünk is.)
Feró nem titkolja az ars poeticáját: „Strasbourgban a libsik Ursulával, Weberrel átléptek egy olyan határt, ami megköveteli tőlünk, hogy újra és újra lerántsuk róluk a leplet! Itt a határozottabb fellépés ideje, mert ha kedvesek vagyunk, akkor is kifeszítenek érte, ha keményebbek vagyunk, akkor is kifeszítenek érte.” (Ezt József Attila annak idején már hexameterbe foglalta: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”)
