„A hitet megtartottam”

Csapó Endre diaszpórában végzett nemzetmegtartó munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemkereszttől a Magyar Örökség-díjig számos magas kitüntetésben részesült.

„Állampolgári hűségünk Ausztráliához köt, de szellemi hűségünk a magyar népé […] Mennyezetünk az a magyar égbolt, amely mindazokat betakarja, akiknek szívét-lelkét még melegíti a magyar érzés” – írta Csapó Endre főszerkesztő négy évtizeddel ezelőtt, Ausztrália egyetlen magyar nyelvű nyomtatott lapja, a Magyar Élet indulásakor. Valóban ezt tette. Ebben a szellemiségben tudósított az újság, és ez vezette a tollát Csapó Endrének is (minden vezércikknek ő volt a szerzője!), amikor a diaszpóra távoli magyarjainak, elszakadt honfitársainknak írt. Míg tehette. A húszoldalas hetilap tavaly december végén jelent meg utoljára. Akkor, amikor az újság bevétele már a kiadás költségeit sem fedezte. (Pedig a négytagú szerkesztőség régóta fizetés nélkül dolgozott.) A búcsúzó főszerkesztő az utolsó lapszámban arra emlékeztetett, hogy az újság akkor jött létre, amikor nagy szükség volt rá, és akkor szűnik meg, amikor már elmúlik mindaz a lehetőség, amiben az ottani magyar társas élet alakító tényezője lehetett. Sajnos igaza volt, mint szinte mindig…

A rendszerváltás után sűrűn hazalátogató Csapó Endre – Bandi bácsi – diaszpórában végzett nemzetmegtartó munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemkereszttől a Magyar Örökség-díjig számos magas kitüntetésben részesült. (Legutolsó elismerését, a Magyar Páneurópa Unió tavalyi báró Eötvös József-sajtódíját – távollétében – én vehettem át.)

Újság nincs szerkesztő nélkül, de szerkesztő sincs újság nélkül. Napra fél évvel a Magyar Élet megszűnése után, kedden kaptam meg Csapó Endre utolsó „tudósítását” a messzi Sydney-ből: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”

Kilencvennyolc évet töltött közöttünk.