Kísért a múlt…

Anegyvenéves szovjet megszállás és a Magyar Kommunista Párt uralma a magyar élet minden területén jelentős károkat okozott. Ezeknek egyike az eszmeirtás volt, amelyről először 1999. október 28-án, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén beszéltem. Elmondtam, hogy az ENSZ-közgyűlésnek és nemzetközi konferenciáknak is állandó témája az emberirtás (genocide), de még soha nem tárgyalták az eszmeirtást, amelynek lényege, hogy mind a fasiszta, mind a kommunista rendszer durva eszközökkel igyekezett nemes eszméket megsemmisíteni, kiirtani.
Továbbá a keresztény egyházak tanait próbálták kiiktatni az iskolák tanrendjéből, tanítóit üldözték, és akik kiálltak az igazság mellett, mint Mindszenty József bíboros, hercegprímás, Ravasz László református püspök, Ordass Lajos evangélikus püspök, börtönbe kerültek. Közismert a Magyar Kommunista Pártnak az az erőlködése, ahogy a nemzeti érzést is meg akarta semmisíteni, és helyette a nem létező „nemzetközi hazafiságot” tanították. Így lett a Szent István-napból az alkotmány ünnepe, a szent karácsony ünnepéből a fenyőfa ünnepe. De még mélyebbre is nyúltak, mert az egyházunknak ama tanítása helyett, hogy földi életünk átmenet az örökkévalóságba, a kommunista rendszer ezt tanította: a szocializmus átmenet a boldog kommunizmusba. A keresztény egyházak vezetői és papjai az üldözések alatt példamutató áldozatokat hoztak egyházukért, hazánkért és népünkért. A kereszténység szerves része történelmünknek, amely nélkül nincs Magyarország. Minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek a keresztény egyházak vezetői, papjai, tanítói, hívei, egyrészt mert a nemzeti függetlenséget támogatták, másrészt mert védték az üldözötteket, gyakorolták a felebaráti szeretetet, amely ma az emberi jogok gyakorlásával együtt a nemzetközi konferenciák központi témája. Ugyanis ahol az előbb említett elveket a gyakorlatban megvalósítják, ott társadalmi béke van, ahol ez hiányzik, ott szorongás, üldözés vagy háború van.
Bárkinek, aki hazánkban a keresztény egyházak működéséről beszél vagy ír, ismernie kell az egyházak történelmi szerepét és munkáját. Köszönettel és megbecsüléssel kell szólni az egyházak vezetőinek, papjainak és lelkészeinek áldozatos munkájáról. Megdöbbentő, hogy egy volt magyar miniszterelnök, jelenleg egy kormányra törő szocialista párt vezető tagja úgy beszél a katolikus egyházról, mintha még mindig a szovjet megszállás és a kommunista párt uralma alatt élnénk.
Amit az egyházellenes kijelentésében mondott, az az eszmeirtás legjobb példája, mert az egyház legszentebb területét sározta be. Horn Gyula tevékenysége azonban még ennél is több: szellemi terrorizmus, ami azt jelenti, hogy valaki nemes eszméket, annak tanítóit, történelmi intézményeket támad. Elképesztő, hogy a rendszerváltozás után tíz évvel még akad valaki a magyar Országgyűlésben, aki ahelyett, hogy bocsánatot kérne azokért a szörnyűségekért, amelyeket a Magyar Szocialista Párt jogelődje, a Magyar Kommunista Párt a történelmi egyházak, azok vezetői, papjai, hívei ellen elkövetett, tovább folytatja alaptalan támadásait, lényegében az eszmeirtást, a szellemi terrorizmust.
Ugyancsak meglepő a Magyar Szocialista Párt és miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter hallgatása, illetve értéktelen dadogása. Mind a miniszterelnök-jelölt, mind az MSZP az utóbbi hónapokban a kormány minden intézkedésére rácsap, szétszedi, és igyekszik rossznak minősíteni. Horn Gyula megbotránkoztató nyilatkozata után azonban késik az érdemi válasz. Medgyessy Péternek az a megállapítása, hogy a Horn-nyilatkozat „egyéni vélemény”, semmitmondó, mert az övé is csak „egyéni vélemény”. Hol a párt elnökségének nyilatkozata? A hallgatás Horn nyilatkozatának elfogadását jelenti, ami azt is jelzi, hogy a párt vezetőségének többsége a múltat és nem a jelent képviseli. Úgy néz ki, hogy Horn Gyulánál is érvényes az a megállapításom, hogy amit 10 és 15 éves korban családban, környezetben magunkba szívunk, azt a sírba visszük.
Nem kívánhatom a volt miniszterelnöktől, hogy egy hívő mélységével lépjen be a gyóntatószékbe, de azt kérhetem, hogy a szocializmusban kitalált és követelt önkritikát gyakorolja. Ha ezzel nem is jut el a gyónás mélységéig, de még felületesen is felismerheti, hogy amit az egyházakról mondott, azt józanul magyar ember nem mondhatja, és illik bocsánatot kérnie, amihez remélem, a pártja és miniszterelnök-jelöltje is csatlakozik.
A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)