Következnek a nyugdíjígéretek. E kijelentés – bevallom – plágium: a Világgazdaság című napilap újságírója választotta ezt még március elején megjelent írása címéül, miután az MSZP a választók elé állt a 13. havi nyugdíj ötletével. „Immáron két hete várom, mikor következik be, de tegnap visszafordíthatatlanul eldurvult a kampány – vall a szerző. A nyugdíjasok – hivatalosan – is fontosak lettek a választási küzdelemben. Azt már négy éve is megtapasztalhattuk, hogy az inaktív réteget a választások közeledtével szereti a politikus.” Azt mindenesetre érdekesnek tartja, hogy az MSZP csupán négy héttel a választások előtt nyit frontot a szavazatszerzés szempontjából legnagyobb megszólítható csoportnál, a nyugdíjasoknál, akik létszámuknál fogva képesek a választások eldöntésére. „Tisztelt olvasó! Minden, amit a kampány címszóval kapcsolatban eddig tapasztalhatott – zárja fejtegetéseit –, csak leányregény ahhoz képest, ami történik még. Következnek a nyugdíjígéretek.”
Konstatáljuk: a gazdasági szaklap gazdasági szakújságírója, aki szakterülete okán sem szakadhat el a tényektől, a választási kampány visszafordíthatatlan eldurvulását nem holmi indulatos kiszólásnak, hanem valami olyasminek tudja be, ami nem igazán lehet szónoklás közbeni ötletroham eredménye. Azt gondosan ki kell találni és időzíteni.
Az alábbiakban arról lesz szó, hogy a nyugdíjasoknak miért nem árt óvatosnak lenniük. Emlékezetes, hogy a kormány 1998-ban nem emelte oly mértékben a nyugdíjakat, ahogy a Horn-kormány alatt elfogadott törvény szerint kellett volna, viszont ha már ezt tette, ügyelt arra, hogy a nyugdíjemelést szociálisan érzékenyen, a legkisebb nyugdíjakat nagyobb arányban emelve tegye. Mivel 2001-ben és 2002-ben a Horn-kormány alatt elfogadott törvény szerintinél magasabb (volt) a nyugdíjemelés, a nyugdíjak behozták ezt a hátrányt.
Ezzel kapcsolatban az MSZP arról beszél, hogy a kormány 52 milliárd forintot „elvett” a nyugdíjasoktól, melyet ő „visszaad”. Kezdjük azzal, hogy azóta sokan meghaltak, és sok új nyugdíjas van; az előbbieknek nem lehet, az utóbbiaknak pedig nincs mit „visszaadni”. A nagyobb probléma, hogy az 52 valójában 38. A törvény úgy szólt, hogy az 1999. évi – januárban esedékes – nyugdíjemelés mértéke az 1998. évi nettó keresetnövekedés mértékével legyen azonos. Ez technikailag meglehetősen abszurd helyzet: az év késő nyarán, kora őszén kell megmondani, hogy mi lesz az adott évi nettó keresetemelkedés, amikor vége sincs az évnek, de ha vége van, ezen adatok összegyűjtése akkor is hónapokig tart, s módszertana is problémás. Ez az 52 (egészen pontosan 50) milliárd 1998 őszének parlamenti vitáiban volt visszatérő szám, mely egy olyan nettó keresetemelkedés-becslésen alapult – 20-21 százalékon –, mely jócskán túlzónak bizonyult, de ez csak hosszú hónapok múlva vált nyilvánvalóvá –, s a helyes szám 18,6 százalék. Aki 1998 őszén 52 milliárdot mondott, az jóhiszemű volt, aki 2002 tavaszán mondja ezt, az már nem vádolható ezzel. De e szám úgy ráragadt az MSZP PR-jére, mint szamárra a fül.
Az 52 milliárd az, melyből az MSZP 19 ezer forintot juttatna minden nyugdíjasnak. Azt nem igazán igyekszenek hangsúlyozni, hogy ez egyszeri kifizetés lenne, s nem erre rakódna rá a következő évi nyugdíjemelés. De van még egy csavar: az MSZP választási brosúrájában, s („Szeretné tudni? Ami az Orbán-kormány sikerpropagandájából kimaradt”) költői kérdést tesz fel: „Vajon miért volt szüksége a kormánynak arra, hogy a legkiszolgáltatottabb emberektől vegyen el?” Nos, emlékezetes, hogy az Orbán-kormány az évben a legkiszolgáltatottabb kisnyugdíjasok nyugdíját jóval inkább emelte, mint a Horn-kormány szerint kellett volna. Lehetséges, hogy nekik ezt most vissza kell adniuk?
Medgyessy Péter olyan, mint a 13. havi nyugdíjat beharangozó „A jóléti rendszerváltás nem lehet teljes a nyugdíjasok méltó életkörülményeinek megteremtése nélkül” kijelentései ismeretében joggal gondolhatjuk, hogy az 1999. évi nyugdíjemelési vitái idején sem gondolkodott másként. A nyugdíjasok helyzete, jóléte komolyabb dolog annál, semmint a bársonyszékbe ülés vágya határozza meg tudatát. Egyébként készséggel elismerem Medgyessy Péter jogát véleményének megváltoztatására, de – s ez különösen olyasvalakire érvényes, aki az ország első számú vezetőjének tisztét kívánja elnyerni – ezt alaposan meg kell indokolnia. Ezt az indokolást szeretném hallani. Ha akkor úgy, most miért így. Ha nincs alapos indokolás, még azt kell gondoljam, hogy üres választási ígéretről van szó.
1999 elején Medgyessy Péter az őt interjúvoló riporternek a következőket mondta: 1998-ban, a választási évben olyan ígéretek hangzottak el – a 65 éven felüliek ingyenes utazásával példálódzik –, amelyeknek már nem tudtam ellenállni. „Ez bizony kudarc volt, amit azonban sosem kívántam letagadni. (…) De volt még néhány hasonló ügy, például a nyugdíjjal kapcsolatban elhangzott ígéret, amelyben végül is alulmaradtam, szerencsére azt a ’99-re vonatkozó ígéretsort a jelenlegi kormány nem teljesítette.”
Higgyen a szemének, tisztelt olvasó! Ha Medgyessyn múlik, továbbra is csupán a 70 éven felüliek utazása ingyenes, a 65–69 éves korosztályé nem, de sajnálkozik – kapitulációra kényszerült – Horn Gyula előtt. S bár kapitulációra kényszerült a nyugdíjemelés ügyében is, azonban, mint mondja, „szerencsére”, ezt a kormány nem teljesítette. Azért, mert mint mondja, az „gazdaságilag túlzó ígéret volt”. Mindez olvasható Rádai Eszter Medgyessy Péterrel készített interjújában (A politika nem a barátságokról szól), mely a Beszélő című folyóirat 1999. májusi számában, valamint a Pénzügyminiszterek reggelije című interjúkötetében is megjelent.
*
Az MSZP további nyugdíjígérete az özvegyi nyugdíjak 50 százalékos megemelése. „Legnehezebb sorsuk azoknak van, akik nyugdíjas korukra egyedül maradtak, már életük párjára sem támaszkodhatnak. Ezért kötelességünk, hogy helyzetükön enyhítsünk, az özvegyi nyugdíjat 50 százalékkal emeljük” – jelentette ki az MSZP kormányfőjelöltje. Az 50 százalékos emelés valóban jelentős, egyenesen gigantikus. Bár szinte megható ez a szociális érzékenység, nem árt kissé részletesebben tanulmányoznunk a múltat.
1997. december 31-ig az volt a módi, hogy az özvegyi nyugdíj fele annak nyugdíjnak, ami a meghaltat öregségi nyugdíjként (illetve III. rokkantsági csoport szerint járó rokkantsági nyugdíjként) halála időpontjában megillette vagy megillette volna [1975. II. tv. 65. § (1) bek.]. Jött azonban Medgyessy Péter, aki úgy „korszerűsítette” a nyugdíjrendszer első pillérét, hogy 1998. január 1-jétől „az özvegyi nyugdíj húsz százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette vagy megillette volna. [1997. LXXXI. tv. 50. § (1) bek.] Vagyis Medgyessy pénzügyminiszter az özvegyi nyugdíjat 60 százalékkal csökkentette, nem túl sokat törődve azokkal – őt idézem –, „akik nyugdíjas korukra egyedül maradtak, már életük párjára sem támaszkodhatnak”. Kormányfőjelöltként viszont kitör rajta a szociális érzékenység, s az özvegyek iránti új keletű szolidaritása arra indítja, hogy a 60-ból 20-at visszaadjon. Egye kukac, szólt a kampánystábhoz, de ezt így mégsem lehet kommunikálni, mondjuk inkább azt, hogy a 30-ra emeljük a 20-at. De ez sem jó: vakulj, magyar, beszéljünk inkább 50 százalékos emelésről, így hatalmasabbnak látszik!
*
Az MSZP az eredeti magán-nyugdíjpénztári szabályok visszaállítását is követeli, s azzal vádolja a kormányt, hogy az eredeti, 1997-es szabályok megváltoztatásával jelentős kárt okoz a jövő nyugdíjasaiknak, mivel megfosztja őket a második pillérből a távoli jövőben fizetett járadékuk 25-30 százalékától. A már idézett MSZP-brosúra azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy „havi 5000 forinttal csökkentette a fiatalok majdani nyugdíját. Hogy ez ne történhessék meg, visszaállítanák a pályakezdők második pillérbeli kötelező tagságát és a normajáradék intézményét, mely a második pillérből fizetett járadék minimumának »állami« garanciáját, valamint a tagdíjat 6 százalékról 8 százalékra emelnék. Ezzel szemben a Fidesz az egyéni számlás nyugdíjrendszer megvalósítását ígéri.” Hivatalba kerülése esetén Medgyessy egy (több?) régebbi nyilatkozatában ennek folytatásáról, átvételéről nyilatkozott, de az utóbbi időben mintha nem nagyon beszélne róla.
Nézzük, hogy valójában mi okoz kárt a jövő nyugdíjasainak. Először is az, hogy a magán-nyugdíjpénztárak eddig hozamot nem, csupán veszteséget termeltek tagjaiknak. Egy friss tanulmány szerint (Restructuring with Privatization: Case Studies of Hungary and Poland, edited by Elaine Fultz, 2002) 1998–2000 között a magánnyugdíjpénztárak hozama mínusz 4,1 százalék volt. A legfrissebb EU-országjelentés a 2000. évre mínusz 5,6 százalékról tud, e sorok írójának számításai szerint azonban a tényleges érték még ennél is alacsonyabb. S mindez nem tulajdonítható szerencsétlen és rendkívüli körülményeknek. A problémák oka a nyugdíjpénztár-konstrukciójának iszonyúan költséges, inadekvát, átláthatatlan volta. Ezért pedig egyes-egyedül Medgyessy Péter felelős, akinek 1997-ben módja lett volna egy korunk színvonalának megfelelő pénzügyi intézményt létrehozni, de ennek érdekében semmiféle szakmai-szellemi erőfeszítést nem tett. Talán kényelemből, de a legvalószínűbb, hogy az alapproblémát a pénzügyi elit prominensei és SZDSZ-es barátai figyelemfelhívása ellenére is képtelen volt megérteni. Így viszont a tagdíj megemelése annyit jelentene, hogy magasabb összegek reálértékét faragná a negatív reálhozam. A kötelező tagság visszaállítása pedig ugyanerre ítélné azokat, akik ezt el kívánnák kerülni.
Egy egészen friss fejleményről is be kell számolnunk. A Magyar Hírlap szombati száma arról tájékoztatott, hogy rossz évük volt tavaly a nyugdíjpénztáraknak, mert mindössze mínusz 0,8–1,2 százalék reálhozamot teljesítettek, de aggodalomra nincs ok, mert aki 1998 óta – vagyis négy éve – tagja egy nyugdíjpénztárnak, annak vagyona összességében az eltelt időszakban 9,05 százalékkal nőtt, ami éves átlagban 2,26 százaléknak felel meg. (Az éves átlaghozamok: 1998: +2,97, 1999: +8,91, 2000: –1,83 százalék.) Engedjék meg, hogy itt, a Magyar Nemzet hasábjain védjem meg a Magyar Hírlapot, illetve a cikket közlő újságírót: iszonyúan becsapták. Az általa idézett hozamok a magán-nyugdíjpénztári szféra egyéni számláin jóváírt bruttó hozam, vagyis ez a hozam egyrészt nem a tagdíjak teljességére vonatkozik (abból levonnak jó pár százalékot), ráadásul bruttó hozam, melyet még további költségek terhelnek. Van még egy trükk: a mínusz 0,8–1,2 százalék reálhozamot úgy számították, hogy a nominális hozamot 6,8 százalékos december/december inflációval korrigálták. Ez azt jelenti, hogy a 2001. december havi pénzromlás egész évre kivetítve 6,8 százalékos inflációt adna. Csakhogy ezzel számolni nem korrekt, az adott évi reálhozam számításához az éves inflációt kell alkalmazni, ami 2001-ben 9,2 százalék volt. Tehát a tényleges hozam 2,4 százalékkal mélyebben negatív akkor is – mínusz 3,2– 3,6 százalék –, ha szemet hunyunk az előbbi trükközés felett. Ha nem, akkor a hozam mínusz 7-8 százalékos – legjobb esetben. Aki az utóbbi négy évben a nyugdíjrendszer második pillérében volt tag, az megtakarításának több mint tíz százalékát elvesztette!
Az MSZP a tavaly év végén eltörölt, a társadalombiztosítástól kapott nyugdíj legkevesebb negyedének biztosítására hivatott normajáradék intézményét, „állami” garantálását is viszszaállítaná. Nem árt tudatosítani, hogy minek is a garantálása történik: ha a pénztártag számára nyugdíjba menetelkor kiderül, hogy jobban tette volna, ha nem lép pénztárba, mert így kevesebb nyugdíja lesz, mintha maradt volna az első pillérben, akkor a normajáradék biztosítja, hogy a vesztesége ne legyen több 7 százaléknál. Tehát aki normajáradékra szorul, az már ráfizetett. Ez az intézmény nem igazán piaci logikát követ, mivel a túlzott kockázatvállalás terhét nem a kockázatvállaló viseli – ismeri el Csehák Judit, az MSZP egészségügyminiszter-jelöltje a Népszavának –, mégis szükségesnek tartja, mert „a vegyes finanszírozást választóknál átlépésükkor nem ismerték el az összes szolgálati időt”. Ez így szakszerűtlen, de látatlanban ne marasztaljuk el ennek vétkében Csehákot, lehetséges, hogy az újságíró értette félre szavait… Nem a szolgálati idő el nem ismeréséről van szó ugyanis, hanem arról, hogy minden nem pályakezdőként pénztárba lépő elvesztette az első pillérben addig megszerzett nyugdíjjogosultsága negyedét. (Ha ez hangzott volna el, a dolog akkor sem túlzottan értelmes.) Ez a Medgyessy-féle nyugdíjreformnak egy mélyen tisztességtelen eleme, mely rávilágít a valódi célokra: a polgárok önként és dalolva mondjanak le járulékfizetéssel megszolgált jogosultságaik negyedéről, a második pillér mesésnek mondott járadékainak fejében (amit a befektetések magas reálhozamának kellene megalapoznia, de – mint látjuk – ez nem igazán sikerült). Ez az emberek megsarcolása.
A dologban van még egy csavar: mit is jelentett a normajáradék „állami” garanciája? Nos, az idézőjel nem véletlen: az „állami” ilyetén emlegetése valójában félrevezetés. Ténylegesen nem az állam, hanem a pénztártagok összessége egészíti ki a garanciaalapon keresztül mindazok járadékát, akik esetén ez nem éri el a normajáradék szintjét. Az állam garanciája valójában az alap fizetőképességének a központi költségvetés által történő garantálását jelenti, de ezt elkerülendő az alap igazgatósága rendkívüli befizetést írhat elő. Ha még ez sem segít, a Magyar Nemzeti Banktól lehet hitelt felvenni, s ennek visszafizetésére vállal az állam – a központi költségvetés – készfizető kezességet. Mivel pályakezdőknek a tagság kötelező, a jogszabályok pedig változtathatók, mindig lesz, aki fizessen, hogy az államnak ne kelljen készfizető kezesként helytállnia. (Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az állam e kezességét a polgárok adóforintjaiból vállalja!) Jól ki volt ez találva…
A legvégére marad annak megválaszolása, érte-e kár az aktívakat azzal, hogy az Orbán-kormány nem emelte a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat 6-ról 8 százalékra, ahogy az MSZP (és az SZDSZ) állítja? Csak akkor, ha nem jönne létre az egyéni számlás nyugdíjrendszer, aminek – mint említettem – átvételéről régebben nyilatkozott Medgyessy, de újabban már nem emlegeti. Ha létrejön, minden forintnyi nyugdíjcélból fizetett járulék egyéni számlára kerül – az a két százalék is, amivel nem emelkedett a tagdíj! –, az egyéni számla pedig kamatozik, ú
origo.hu
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó
