Az erő velünk van

Őseink márciusban csináltak forradalmat. Mi áprilisban. Szinte megmagyarázhatatlan az az érzés, amely mintegy másfél millió embert vitt a Kossuth térre, hogy ott nemzetgyűlést tartson. Április 13-a a nemzeti egység megteremtésének ünnepnapjaként fog bekerülni a magyar történelembe.
Rosszindulatú (félre)értelmezések sora indult az előbb valósággal rettegő, majd gátlástalanul gúnyolódó média képviselőitől. Kettészakított nemzetről beszéltek azok, akiknek a szájából még a nemzet szó is falsul hangzik, lévén, hogy azt a pártapparátust szolgálták ki híven, amely a magyar érzéseket kiirtandónak, üldözendőnek, egészségtelennek tartotta, helyette csupán üres szóként kongó internacionalizmussal szolgálhatott, lévén, hogy azt szolgálta.
Bármiről szóljanak is az elemzések, nincs mentség arra, ha valaki megtagadja azt a népet, amely a felemelkedés lehetőségét nyújtja számára, helyet a közös otthonban, azaz élelmet és menedéket, magasabb szinten pedig jólétet és biztonságot. Az otthon melegét megtagadni, annak lakóit hazugságokkal és rágalmakkal illetni, több mint szentségtörés. Árulás és hálátlanság. Se ok, se magyarázat nincs rá. Isten szándékaink és tetteink szerint ítél meg bennünket. Aki színleli a jóságot, ám alattomosan rátámad arra, aki jó szívvel befogadta, az minősíthetetlenül alacsony emberi szintre, úgyszólván az emberi létezés minősége alá süllyedt. Erkölcsileg meghalt. Ezt a „minőséget” etalonná tenni pedig több mint eufemizmus.
Akik kettészakított nemzetről beszélnek, azok valójában a tulajdon szándékaikról és életfelfogásukról vallanak önkéntelenül. Ők szakítják ki magukat a nemzet testéből, és a ránk fröcsögő gyűlöletükkel érik el azt, hogy viszolyogva húzódjunk el tőlük. Ám a nemzet ettől még egységes marad. A magát élcsapatnak vélő maroknyi embercsoportnak egyszerűen nincs, nem lehet beleszólása abba a folyamatba, amely előre viszi és felemeli a magyarságot. Határon innen és határon túl. Bármennyire görcsösen igyekeznek kirekeszteni azokat, akiket egy embertelen békediktátum leválasztott a nemzet testéről, immáron nem lehet. Április 13-án velünk ünnepeltek a székelyek és délvidékiek, a felvidéki és kárpátaljai magyarok. Velünk volt a világ minden táján élő magyarság, mert ez a nemzetgyűlés igen fontos üzeneteket fogalmazott meg. Nem viszonozzuk a mások gyűlöletét. Egyetlen magyar sem süllyedhet olyan mélyre érzéseiben, hogy ezt tegye! Kinyilvánítottuk egymás iránti szeretetünket és szolidaritásunkat, valamint azt a szándékunkat, hogy továbbra is nemzetéhez hű, azt szolgálni kész, polgári kormányt akarunk a nemzet élén tudni, s nem olyat, amely idegen érdekek szolgájaként külföldön hétrét görnyedve tárgyal, majd hazatérve gőgösen felszegett fejjel, másokat lenézve tetszeleg egyfajta uralkodói szerepben.
A hipokrízis kora lejárt. A jelenkor történelme egy komoly letisztulási folyamatban születik meg. Ennek legfőbb jellemzője az, hogy nem címkézhető. Ha valamiben polarizálódik, az kizárólag abban nyilvánul meg, hogy a jobb sorsra érdemes nemzet végleg kiemelkedik abból a közegből, amely folyton csak besározni és lehúzni akarta. Halkan mondjuk ki: a tulajdon szintjére. Azon a szinten pedig nincs meghatározó erő. A nemzet szempontjából legalább is nem lehet.
Izgalmas, reformkori hangulatot idéző nemzetgyűlés volt. Akik odahaza maradtak, azok is velünk voltak lélekben. Igazi, lelkeket megnyitó, sebeket begyógyító, nagy találkozás volt ez. Az erő velünk volt és velünk marad. Isten ereje, amely soha nem azonos az erőszakos szándékokkal. Él, hat és felemel.
A szerző újságíró