A titkosszolgálatok és a rendszerváltozás

Miként gondolkodott és cselekedett a sorsdöntő 1989-es évben a BM III/III-as csoportfőnökség, milyen dilemmák között kellett meghozni vezetőinek a szükséges döntéseket? Ezekre a kérdésekre nyújtanak választ a Történeti Hivatalban kutatható III/III-as működési iratok, parancsnoki értekezletek és munkatervek előterjesztései. Előzményként érdemes felidézni a nagy nekibuzdulásokat eredményező 1988-as év néhány kiemelkedő eseményét, hogy az átalakuló belpolitikai erőtér viszonyai között értelmezhessük a „belső elhárítás” reakcióit.
1988 az alternatív politikai mozgalmak és fórumok megszületésének és gyors szaporodásának éve. Ez év januárjától kezdődtek az MDF szervezésében azok a politikai vitafórumok a Jurta Színházban, amelyek jelentős szerepet játszottak az ellenzéki politizálás kezdeményezéseinek és szervezeti kereteinek megteremtésében. A politikai viták ezzel végleg kikerültek a KISZ– MSZMP–Hazafias Népfront szentháromság intézményes felségterületéről, és a szamizdatok terjesztésére is új lehetőség nyílt a politikai viták szüneteiben. A Fidesz megalakulásával és megerősödésével hamarosan beindult az alternatív szervezetek párttá szerveződésének folyamata. 1988 folyamán létrejött a Szabad Kezdeményezések Hálózatából az SZDSZ. Újjászerveződtek a történelmi pártok (kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt, KDNP).
A Grósz Károly és Németh Miklós nevével fémjelzett, rövid, átmeneti korszakot az ellenzéki erők ellenőrzését, megosztását, sőt időnként a régi szép időket felidéző, jórészt sztálinista retorikába fulladó vagy a rohamrendőrséget is felvonultató, az ellenséget ijesztgető, kapkodó politizálás jellemezte. Miközben a titkosrendőrség vezetői még titkos és nyílt házkutatásokat terveztek és hajtottak végre, egy napra (1988. március 15.) őrizetbe vettek ellenzékieket, már nem voltak képesek az egyre nagyobb tömegeket vonzó utcai demonstrációk nyíltan antikommunista jelképeinek és jelszavainak korlátozására. (Ebben az időszakban Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettesként dolgozott.)
Sem a gyökeres belpolitikai változásokat követelő 1988. március 15-i felvonulás, sem a júniusi, hatalmas tömegeket megmozgató romániai falurombolás elleni tüntetés, sem a bős– nagymarosi vízlépcső elleni szaporodó megmozdulások korlátozására tett kísérletek nem vezettek eredményre. Csupán 1956 tabujának fenntartására tett az MSZMP vezetése erőszakos kísérletet, amikor 1988. június 16-án a temetői megemlékezést követően rendőri erők bevetésével szétverte az utcai tüntetéseket. De az erről készült felvételek már bejárták a világsajtót. Ugyanez ismétlődött meg 1988. október 23-án, amikor az év során alakult ellenzéki szervezetek utcai megemlékezéseit tiltotta be a pártállam, s vezényelt hatalmas rendőri erőket az 1956-os emlékhelyekhez. November 15-én a szocialista internacionalizmus nagyobb dicsőségére szétverték a Baross téren – motoros rohamrendőrök támogatásával – a brassói munkásfelkelésről megemlékező tömeget.
Pozsgay Imre 1989. januári, 1956-ot átértékelő interjúja után az MSZMP vezetésében lassan teret nyert a kiegyezés, a békés átmenet programja. Nagy viták közepette létrejött az ellenzéki pártok csúcsszervezete, az Ellenzéki Kerekasztal. Legfőbb szimbolikus engedményként a pártvezetés lehetővé tette Nagy Imre és mártírtársai exhumálását és újratemetését, ezzel is jelezve a Kádár-rendszer végét. 1989 nyarán ültek tárgyalóasztalhoz az MSZMP és társadalmi szervezetei, valamint az Ellenzéki Kerekasztal pártjai, hogy az átalakulás szervezeti, törvényi kereteiről megállapodást kössenek.
1989. október 23-án kikiáltották a köztársaságot, országszerte utcai megemlékezéseket tartottak 1956-ról. Mialatt a rendszerváltó politikai erők hol nyílt, hol zárt ajtók mögött folyó politikai csatározásaikat vívták egymással, a „szocialista jogrend” legfőbb biztosítékának, a politikai rendőrségnek sajátos problémákkal kellett szembenéznie. Egy 1989. január 9-én megtartott III/III-as parancsnoki értekezlet emlékeztetőjéből idézek néhány javaslatot és dilemmát:
„A szamizdatkiadás, illetve -terjesztés vonatkozásában amellett, hogy 1988 első felében eredményes ellenintézkedéseket tettünk, tovább kell gondolni a jelenlegi helyzetet. Nevezetesen, hogy várható a szamizdatkiadás legalizálódása, hogy lapalapítási kérelemmel jelentkeznek. Amennyiben ez bekövetkezik, a társadalom értékítéletére kell bízni, igényli-e, fizet-e érte. (…) Az állambiztonsági szolgálat feladata a további ellenőrzés és az, hogy minden megjelentetésre tervezett, politikai szempontból figyelmet érdemlő írást, cikket jelezzen a politikai vezetésnek, hogy amennyiben erre lehetőség van, még a megjelenés előtt valamilyen formában a téma nyilvánosságra kerüljön, ezzel tompítsa le negatív társadalmi hatását.”
Nélkülözhetetlen tevékenységét a megváltozott helyzetben is megpróbálja igazolni a szerv vezetője: „Ebben a helyzetben tehát a korábbinál is nagyobb felelősséggel kell végeznünk tájékoztató és szignalizáló tevékenységünket. Olyan módon és olyan megközelítéssel, hogy abból kapcsolataink érezzék a segítő szándékot, és igényeljék is azt. Részben ide tartozik, hogy az állambiztonsági munka feltételrendszerét a társadalmi-politikai változások jelentősen behatárolták, nehezítették, hogy fokozatosan ráterelődött a figyelem a többi államhatalmi szerv mellett a Belügyminisztérium tevékenységére is, hogy az ellenőrzésünk alatt álló személyek és csoportok részéről fokozottan érzékelhető a törekvés az állambiztonsági jelenlét felkutatására. Mindez tőlünk is – az egyes intézkedések megtételénél – fokozott körültekintést és mérlegelést igényel, mert tudomásul kell venni, hogy dekonspirálódás esetén – pl. »K« ellenőrzés, operatív technika – »tollhegyre kerülünk«. (…) Alapkérdésnek kell tekinteni a hálózati munkát” – állapítja meg dr. Horváth József csoportfőnök. Ezt a gondolatot fűzi tovább az 1989. február 6-án tartott parancsnoki értekezleten:
„A helyzet több szempontból is problematikus. Nemcsak az történt az elmúlt fél évben, hogy ellenségeink legalitást nyertek, hanem ma ők jelölik ki a »tájékozódási pontokat« azon a terepen, ami nem az övék. Ma egy céltudatosan a hatalom irányába mozgó ellenséggel van dolgunk, és a kérdések egyre bonyolultabbá válnak. (…) az a feladatunk, hogy az alternatív szervezetekben lévő ellenséggel operatív pozícióink révén továbbra is kontaktusban maradjunk. Operatív pozícióinkat a megerősítés mellett bővíteni és mozgékonyabbá kell tenni, hogy – igény szerint – befolyást tudjunk gyakorolni a végpontokon. Jól felkészített, viszonylag stabil hálózatra és rugalmas hálózati munkára van szükség. (…)
A tömegkommunikációban (…) nagy gondot kell fordítani a már meglévő operatív pozícióink megtartására és továbbiakban vonalas elv alapján történő kiépítésére. Növelni kell a konspirált hírforrások számát, s a beszervezések, a társadalmi kapcsolatok létesítése mellett bátrabban kell az SZT-tiszti állományt is bővíteni. Operatív pozícióval kell rendelkeznünk mindenütt, ahol ellenséges tevékenységet folytató személy dolgozik, és kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbiak esetében meg kell vizsgálni a »menedzselés« lehetőségét. A cél az lenne, hogy olyan újságírói kapcsolatkörrel rendelkezzünk – lehetőség szerint minden jelentősebb sajtóorgánumnál –, akiket a megfelelő információkkal ellátva a maga területén sikerekhez juttatunk, és akik alkalmasak az általunk megjelölt témában a kívánt politikai hatású cikk vagy egyéb írás megjelentetésére.”
1989. június 5-én már a többpártrendszerű demokrácia és a jogállamiság is szóba kerül, de sajátos szempontból: „…a jogállamiságba, a többpártrendszeren alapuló demokráciába való békés átmenetet a magunk eszközeivel segítsük, oly módon, hogy közben az MSZMP pozícióinak megőrzését is lehetőség szerint segítsük, illetve erősítsük.” A régi reflexek ismét megjelennek az érvelésben:
„A pártot segíteni kell, hogy a választásokra minél alaposabban felkészülhessen, hogy a választási harcot megnyerhesse. (…) Nagy és fontos feladat, hogy a megtartás, a megerősítés érdekében világossá tegyük a hálózati kontingens számára, hogy ha valaha, akkor most teljes érdekazonosság fűz össze bennünket.”
Mindezek fényében üres retorikai szólammá vált a politikai semlegesség hangsúlyozása, a szélsőségek elleni harc említése.
A III/III-as osztály megszüntetéséig a pártállam titkos információs hálózataként tevékenységével, létével, személyi állományával mindvégig ellenőrzése alatt tartotta a politizáló civil társadalom minden megnyilvánulását, ezzel anakronisztikussá vált az átalakulás híveinek szemében. Megszüntetésével, feláldozásával a jogállam kialakításának egyik akadályát távolították el.
A szerző történész-kutató