Eleink a harc mezején estek el. Aki a harc mezején esik el, az nem állhat talpra többé soha. Ma nincs háború, de van aszfalt. Olykor a combnyaktörés is végzetszerű, máskor összeforrnak csontjaink. A traumatológia telis-tele megtört, elesett emberekkel. Egyébként ahhoz, hogy valaki elesett legyen, nem is kell okvetlenül törnie. Hány színleg ép, egészséges elesett embert ismerünk, a társadalom számkivetettjeit?
Friss hír: elesett Fidel Castro. Nem merénylet áldozatául esett, meg se buktatták, nem. Elesett, ahogy egy korabéli bácsihoz illik. A statisztikák szerint házi balesetben halnak meg a legtöbben. A valóság olykor nagyon piti tud lenni. Castro elesett, akár egy bácsi, de Commandanteként állt talpra. Hős volt ismét. Mentőt sem engedett hívni magához, stílszerűen fekete Mercedes vitte kórházba, s helyi érzéstelenítéssel műtik majd, mert a generalisszimusz, a vezér egyetlen másodperc erejéig se lankadhat. Állnia kell a vártán éjjel-nappal. Virrasztania. Helytállás, kitartás. Amikor Mao átúszta a Jangcét. Amikor Marx Hegelről – azaz térdéről – a talpára állította Castrót. Boldogok a legendáriumok. Ismét igazság által gyarapodhat bennük a töménység szerint hamis.
A demokrácia sohase tudott mit kezdeni az elvtársak elszántságával, hősiességével, emberi tartásával. Ilyenkor kissé zavarba jön. Elbizonytalanodik. Mármint a demokrácia. Lehunyja szemeit, zavartan pislog, mintha megfogták volna.
De tegye a szívére a kezét az, akinek nem imponál legalább valamennyire a dolog. „Altatni se hagyja magát, micsoda hős.” Pedig meglehet, attól fél, hogy nem ébresztik föl többé. Ha valaki tudja, hát Fidel csak tudja, hogy elvtársi ébresztésben bízni nem életbiztosítás… Az antilop is háromszor körbetekint, mielőtt egyszer iszik.
Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Castro az utolsó, vörös Jupiter, akinek még mindig szabad. Az utolsó forradalmár, aki bár elaludni nem hajlandó, de képes önmaga iránt változatlanul rokonszenvet ébreszteni. Maradona és Márquez is a segítőkészek között, akik udvariasan felsegítik estéből, ha zuhanna. Mert Castro az mégiscsak Castro. Akár egy szivarmárka: önálló kategória. No és fityiszt mutat Amerikának. A mai antiglobalizátorok ugyanúgy nem látják tőle Kubát, mint ahogy egykor a 68-asok se látták Maótól Kínát.
Egy ember elesett. Ezúttal ne legyünk hozzá udvariasak, ne segítsük föl, s főképp ne tapsoljunk elragadtatottan neki, ha saját fájdalma iránt – is – érzéketlenül ismét feláll. A zsarnok rémtettei: elítélendők. Erényei viszont megbocsáthatatlanok.
A szerző író
origo.hu
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!
