Kampánytükör

&#8222;Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, <br/>igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, <br/>sem könyvben ne kövessetek el.&#8221; <br/>(Gyurcsány Ferenc)

Diurnus írja a klubhalo.hu elkötelezett szocialista fórumon: „Képzeljük el a távoli jövőt, amelyben az egész XX. századi magyar irodalomból csak Bayer Zsolt maradt meg. Nem Babits és nem Kosztolányi, nem is Ady és József Attila, semmi Mikszáthból vagy Karinthyból, csak Bayer Zsolt.” Ez tényleg szörnyű volna; noha Bayer elég sokat hivatkozik fent nevezettekre – úgyhogy az utókor mégiscsak következtetni tudna a létezésükre. Szerencsére a naplóíró publicistán elhatalmasodik az önkritika: „Vagy bármelyikünk.” Tényleg, ez még szörnyűbb volna. De nem is ezért idézem az agg filozófust; van tőle érdekesebb is. Szerinte a Népszavában „az egyensúly politikai bohózata kívül rekedt a lapon”. Pártlapot ennél soha tökéletesebben még nem definiáltak. De Bodor Pál fölöttébb érdekes adalékot szolgáltat a szociáldemokrata sajtóerkölcshöz is: „Kormánybarát tartása alighanem megnehezíti számára a szókimondó, oly szükséges, radikális érdekvédelmet. Csak szelíd-óvatosan, ritkán szól a dolgozók durvuló kiszolgáltatottságáról, a szakszervezetek kiszorításáról nagy munkahelyekről, a bérmunkáskölcsönzés érdekvédelem-mentes nagyvállalatairól, a mögöttük rejlő döbbenetes szociális feszültségről. S főleg arról, hogy gazdasági versenyképességünk fokozása mintha elsősorban a bérszintek rovására történne, kivált ott, ahol állandó a munkaerő-kínálat.” S mindebből a meglepő konklúzió: „Színvonalas, rokonszenves a Népszava.” No comment.

„Messze nem állítom azt, hogy mindig megalapozatlanok a teljesítményünkre vonatkozó kritikák” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Zalai Hírlapnak. Ez volna a híres szocialista önkritika?

Szabó István-ügyben Margittay Ági nyilatkozik a Magyar Hírlapban. Az Oscar-díjas rendező ifjúkorában őróla is jelentett, de a művésznő nem bánja, mert „Szabó István azóta az ország példaképe lett”. Olyan is az ország. Mészáros Márta, a Nagy Imre-film rendezője szerint: „Én bízom Szabó István morális magatartásában, ehhez nekem elég az, amit a filmjeiben, mondjuk a Mephistóban, az Apában, a Szerelemben elmondott.” A Szerelem Makk Károly rendezése. Az újság megidéz korábbi ügynökügyeket is. Azt írják: „Tar Sándor író önként vallott ügynökmúltjáról az Élet és Irodalomban.” Hát igen. Miután Berkovits György leleplezte a Budapesti Negyed című folyóiratban. Addig ő is éppúgy lapult, mint Szabó. Tar és Molnár Gál Péter sorsából pedig jól látszik: egyetlen ügynök sem úszhatja meg, ha a kis állambiztonsági olvasókönyv szerzőjével, Kenedi Jánossal tengelyt akasztott…

Seres László figyelemre méltó mondata a hirszerzo. hu-ról: „A kommunistával ma már nem az a baj, hogy megmondta, mit csináljunk, hanem hogy nem a megfelelő dolgot mondta, a rendszerváltás után meg sikeres kapitalista is lett, és lopott villákban élő nomenklatúrás csajok közül válogathatott.” Vajon kire utalhat a szerző?

Megyesi Gusztáv komoly humorszakértő, a Heti Hetesben is szokott haknizni, úgyhogy indokolt foglalkozni humorügyi munkásságával. „Ez az, amitől a hajam égnek áll. Mikor magyar politikus, tán az egyetlen Kuncze kivételével, humorizálni kezd” – írja az ÉS-ben. A világért sem védeném sótlanságügyben „a magyar politikust”, ha nem volna itt gondosan kivéve Kuncze. Mire gondolhatott Megyesi? Mikor Kunczét píárszakemberek felépítették a semmiből SZDSZ-elnöknek, nyilván voltak mindenféle szempontok (Bauer Tamás szíves interjúközlése szerint származási szempontok is), de azt nehéz elképzelni, hogy odaírták volna az utolsó rubrikába: „Azonkívül legyen humora is.” Mert ettől még nem lesz, akárhogy is terjesztik róla. Pedig lám, Megyesinek is bejött: 386 képviselőből Kuncze nála a kivétel. Ez nem lehet véletlen! A bizonyosság kedvéért rászörföltem az SZDSZ hivatalos honlapjára, hátha a humor nyomára lelek. Nos, először is egy Jean-vicc jött fel, aminek az volt a „poénja”, hogy az inas takarítson ki, mert a vizsla mindent összepiszkolt. (Erről írta Megyesi, hogy „most már humorban is a Kádár-éveket kelljen visszasírni, s könnyes-nevetve a hatvanas évek Jean-vicceire gondolni – ez több, mint kultúrbotrány, ez a teljes leépülés”.) De mentem tovább, a hangos Kuncze-interjúra. Arra a kérdésre, hogy „Mit vársz a jövő esztendőtől?”, a pártelnök roppant humorosan rávágta: „Győzelmet a liberálisoknak.” Ezen előbb tényleg elmosolyogtam magam, aztán elkomorultam, mert fogalmam sincs, hol akarnak a liberálisok 2007-ben győzni. „Van kedvenc politikusod az ellenzék soraiban?” – szól a másik kérdés. „Nincs” – hangzik a frenetikus humorú válasz, hogy az ember szinte fetreng a röhögéstől. Tegyünk még egy kísérletet! „Miért érdemes szerinted az SZDSZ-re szavazni?” A felelet: „Egyszerűen nincs jobb ötletem.” Nekem sincs jobb, mint a kiforrott stílusú Megyesit citálni: „Ki az az elcseszett, agyától megfosztott barom, aki ezt kitalálja és jónak tartja; s ki az, aki ezen nevet?”
OSSZIÁN