Nemzet és köztársaság

Örvendetes, hogy Orbán Viktor a nemzet ruhájának nevezte a köztársaságot, és meglepő volt, hogy először Hiller István, majd Gyurcsány Ferenc is veszélyes gondolatnak nevezte ezt. Már hosszú ideje éreztem, van valami furcsa abban, ahogy a baloldal prominensei a köztársaságról beszélnek, és most egyszerre világossá vált, miért. Azért, mert a köztársaság eszméjében a nemzet ellenében hisznek, vagyis ez a hit vagy propaganda náluk nemcsak úgy önmagában áll, hanem a nemzet gondolata ellen vagy helyett.
Azért fogalmazunk helyesen, ha a köztársaságot a nemzet ruhájának nevezzük, mert így a valódi hangsúlyt a magyar nemzetre mint a tulajdonképpeni alanyra helyezzük. Fogalmazhatnánk esetleg úgy is, hogy a köztársaság a nemzet lakása vagy háza, amelyben lakik, vagy a nemzet a lélek, a köztársaság a test. Mindez csak hasonlat, a lényeg viszont valószínűleg úgy ragadható meg, ha azt mondjuk: a köztársaság a forma, a nemzet pedig a szellemi-kulturális-történelmi alany, közösség, amelynek felelősségvállalásán, cselekvésén állnak vagy buknak a dolgok, akinek végső soron saját kezébe kell vennie sorsát, és aki nélkül a puszta forma csak puszta, lélektelen, üres forma marad.
A köztársaság, mint mindannyian tudjuk, Magyarország államformája. A formát nem szabad lebecsülni sem, hiszen amíg e földi világban élünk, mindennek megvan a maga formája, mégpedig a maga méltó formája. Ahogy a diktatúra, vagy ahogy önmagát nevezte, a népköztársaság, nem volt méltó államforma, úgy a köztársaság a kor követelményeit figyelembe véve méltó forma lehet. Lehet! De csak akkor, ha a köztársaság lakói méltó tartalommal töltik meg, ha úgy alakítják, hogy méltó nemzetnek méltó lakása legyen. Ha beköltözöm egy lakásba, nem elsősorban a lakás hat vissza rám – bár adottságait természetesen figyelembe kell vennem –, hanem én varázsolom otthonná, olyanná, amelyben nem csupán üres, lélektelen falak néznek vissza rám, hanem megpróbálom lelki-szellemi életem legszebb vonásait rávetítve berendezni és kialakítani, úgy, hogy én magam jól érezzem magam benne, a sajátomnak érezzem. Az alany áll tehát a középpontban, az ő lelki-szellemi minősége az elsődleges, nem pedig a lakás.
Ha megpróbáljuk végigkövetni és megérteni a baloldal gondolkodását, azt látjuk, hogy mindig valamilyen külsődleges dologban kezdenek hinni, és azt szinte megváltó eszmének kezdik tekinteni. Legyen az a diktatúra alatt az államosítás, a téeszesítés, vagy mostanában a privatizáció, a köztársaság: ezek a dolgok nem feltétlenül önmagában roszszak, vagy mint a köztársaság esetében, önmagukban esetleg egyáltalán nem rosszak, hanem attól válnak vagy válhatnak rosszá, ha az ember, az alany nem érti, mit kellene kezdenie velük, és így mániákussá válik. Azt kell mondjuk, hogy az ilyen ember voltaképpen semmit sem ért, sőt: éppen a lényeget nem érti, azt, hogy ő mint ember – vagy közösségben élve mint nemzet – szellemi, Isten által teremtett valóval rendelkezik. S mint ilyen, nem valamilyen személytelen elvek szolgai alkalmazója, hanem az isteni teremtés tevékeny részese, e világ megszentelője. Mindez a zsidó–keresztény kultúra emberképéből következik. Vagyis több ezer éves közös kultúránkból hullott ki az, aki mindezt nem érti, vagy legalábbis valahol a lelke mélyén nem érzi.
Ha nem így lenne, ha a nemzet nem valami magasztos, hanem alapvetően kirekesztő, másokat lépten-nyomon megalázó dolog lenne, akkor hogy lehet, hogy annyi intézményünk nevében szerepel a nemzeti? Ekkora hiba csúszott volna hagyományainkba? És miért mondjuk, hogy a köztársasági elnök a nemzet egységének megtestesítője? Ha alaposan végiggondoljuk ezt a meghatározást – amit manapság elég gyakran hallunk a közbeszédben, és alkotmányunk egyik alaptétele –, akkor újra oda érkezünk, ahova eddig is: a köztársaság elnöke megtestesíti a nemzetet. Megtestesíteni valami olyat szokás, ami valami igazán magasrendűt képvisel: például a jegygyűrű megtestesíti, szimbolizálja a házastársak hűségét. A köztársasági elnök, bár személy, mégis személyében képviseli a magyar nemzetet mint szellemi-kulturális közösséget.
Szomorú, hogy a baloldal vezetői ma Magyarországon jó eséllyel lépnek fel a köztársaság eszméjének a nemzet fölé emelésével, hogy nem egyértelmű mindenki számára, hogy a nemzet nem elsősorban genetikai, népcsoportbeli öszszetartozást jelent, hanem olyan szellemi-kulturális közösséget, egységet, melynek tagjai származhatnak bár különféle népcsoportokból, mégis ugyanazon nemzeti közösség tevékeny tagjainak érezhetik magukat. Hiszen közösségük elsősorban szellemi-kulturális természetű, tehát transzcendens alapokon áll, és így nem a származásunkban, a vérünkben, hanem a szívünkben él.

A szerző irodalomtörténész