Meggyőző Fidesz-előny

Nincs túl sok oka az optimizmusra Gyurcsány Ferencnek, amennyiben alaposan szemügyre veszi a Századvég Alapítvány és a Gallup által elkészített legfrissebb közvélemény-kutatási felmérések adatait. A Századvég szerint például a Fidesz minden tekintetben hatalmas fölénnyel vezet a szocialistákkal szemben. Az összes megkérdezett között nyolc, a biztos szavazó pártválasztók esetében pedig húsz százalék a legnagyobb ellenzéki párt előnye. Ha most bonyolítanák le az országgyűlési választásokat, akkor kiütéssel győzne a jobboldal. A kormányalakításhoz a Fidesznek talán még koalíciós partnerre sem lenne szüksége.
A polgári erők sikerét nem a saját maga által gerjesztett reformkáoszban fuldokló baloldali pártok veszélyeztetnék, hanem inkább az emberek növekvő politikaellenessége és közönye. Három hónap alatt 61 százalékról 51 százalékra csökkent azok aránya, akik megneveztek valamilyen támogatott pártot. A hazai politikai elitből való kiábrándulás miatt félő, hogy előbb-utóbb olyan felmérések is napvilágot látnak, amelyek szerint egy esetleges választás érvénytelen lenne az alacsony részvételi arány miatt. Folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik a bizonytalan vagy véleményüket eltitkoló szavazók közé sorolhatók be. A Fidesz számára intő jel, hogy a fenti csoportokban mindenütt magas azoknak a száma, akik támogatják a Gyurcsány-kormány hivatalban maradását. Nem nehéz tehát levonni a következtetést, hogy a jelenleg passzivitásba dermedő választók többsége az MSZP-től fokozatosan kiábrándulók között keresendő. Ők minden elkeseredésük és indulatuk ellenére még mindig hajlamosabbak a szocialisták elfogadására, minthogy felsorakozzanak az Orbán Viktor vezette párt mögé.
Alighanem most látszik igazán, mennyire eredményes volt az a hosszú évek óta tartó gyűlölködő politizálás, amelyet a baloldali erők a mai napig folytatnak a Fidesz elnöke ellen. Mivel a nyomtatott és elektronikus médiumokban változatlanul fölényben vannak a koalícióval szimpatizáló véleményformálók, ezért az antiorbánista szólamoknak bőven jut tér. A szocialisták ennek folytán olyan választói csoportokat is el tudnak érni, amelyekkel a Fidesz – megfelelő fórumok hiányában – már sokkal nehezebben tud párbeszédet kezdeni. Hiába távolodnak el tömegesen a mégoly biztosnak hitt párthívek is a szocialistákból, a polgári oldal a mai napig nem találta meg a módját, hogy tartósan maga mögé sorakoztassa fel ezeket az embereket.
A legnagyobb ellenzéki erőnek azért sincs túl sok oka a derűlátásra, mert a politikai elit ellen erősödő ellenszenv részben őt is érinti. Persze ha hosszú távon, esetleg több évre konzerválódna az MSZP mostanában mért elutasítottsága, akkor a polgári erők akár karba tett kézzel üldögélve is besöpörhetnék a győzelmet. Elképzelhető azonban, hogy a szocialista–szabad demokrata koalíció túléli a jelenleg zajló viharos időszakot, és ugyanúgy talpra tud állni, ahogyan ezt 2004 őszén is megtette. Ebben az esetben nehéz helyzetbe kerülhet a Fidesz, ha addig nem találja meg a módját, hogyan bővítse támogatóinak számát olyan nagyságúra, ami a balliberális pártok kampányának hatékonyságától függetlenül is elegendő lehet a választások megnyerésére.
A kormánypártoktól a dupla fenekű politizálást folytató MDF elnökségéig húzódó népfront minden erőfeszítése ellenére nem kérdőjeleződött meg a Fidesz vezető szerepe a jobboldalon, és a szatellitszervezetekkel közösen létrehozott egység sem bomlott meg. Remélhetőleg az olyan, ma még nehezen megmagyarázható tervek sem gyengítik meg a polgári erőket, mint a kisgazdák által tervezett önálló pártalapítás. A programalkotó műhelyek megerősítése és – főleg szakpolitikusi téren – új arcok felmutatása ugyanakkor elkerülhetetlen. Különösen annak tudatában, hogy a kormányoldal sem tétlenkedik. Ne feledjük, hogy 2001-ben Medgyessy Péter miniszterelnökké jelölésével, 2004-ben pedig a Gyurcsány vezette ifjútörökök csatasorba állításával már két ízben is sikerült megtalálniuk a nyerő összeállítást. Súlyos hiba lenne azt hinni, hogy minderre nem lesznek képesek harmadszorra is.
A hatalmon lévő kormány tevékenységének puszta tagadása nem elegendő a bizonytalan szavazók megnyeréséhez. Észérvekre van szükség, és arra, hogy a Fidesz valamennyi szóba jöhető fórumon – az Országgyűléstől kezdve az önkormányzatokon át a médiában zajló pengeváltásokig – megnyerje a vitákat, bebizonyítva, hogy megalapozottabb társadalomképpel, felkészültebb szakértőkkel és nagyobb hatékonyság mellett kevesebb fájdalmat okozó válságkezelő terápiával rendelkezik. Ha sikerül meggyőzni az emberek többségét, hogy nem csupán létezik az alternatívája a balliberális koalíció politikájának, de ez a választási lehetőség minden szempontból pozitívabb jövőképet kínál, akkor a következő parlamenti választásokra elkészítendő program megfogalmazása már a könnyebbik feladat lesz.
Az MSZP szakpolitikai értelemben romokban hever. A kapkodva bevezetett, hol súlyos érdeksérelmeket okozó, hol csak pótcselekvésként értelmezhető reformok többségét az SZDSZ-hez kötődő, doktriner szellemiségű szakmai műhelyek dolgozták ki. A gyurcsányi kormányzati modell szerint ezeket most zömmel a szocialisták erős pártkötődésű, ám gyenge szakmai hátterű vezetői garnitúrája próbálja beadagolni a társadalom számára. Eközben azonban egyre súlyosabb belső konfliktusokat is kezelniük kellene. A koalíción belüli feszültség újabban az egészségügyi reform kapcsán erősödött fel. A kórházi ágyak elosztására tett miniszteri javaslat társadalmi elutasítottságára jellemző, hogy Mikola Istvánnak több kérdésben is sikerült közös nevezőre kerülnie Demszky Gáborral és egy sor szocialista párti képviselővel. A Molnár Lajos-féle kórházreform egyre inkább kezd hasonlatossá válni II. József császárnak a német nyelvet hivatalossá tévő 1784-es rendeletéhez, illetve a Metternich által 1844-ben bevezetett, a vármegyei autonómiát szétrombolni akaró adminisztrátori rendszerhez. A különböző politikai szekértáborokat átmenetileg egyesítő, oktrojált módszerekkel kikényszerített változtatások korábban is az uralmat gyakorlók gyengeségét és egyeztetésekre való képtelenségét leplezték.
Hosszabb távon mindkét korábbi konfliktussorozatból az ellenzék került ki győztesen, és ez most sem zárható ki. Az egészségügyi ellátórendszer átalakítását kísérő, az ágazaton belüli konszenzus minimumát is nélkülöző konfliktussorozat azt sugallja, hogy ebben az esetben nem a két nagy politikai tömb között húzódik a frontvonal, hanem a települési-regionális érdekeket képviselő, helyi kötődésű politikai erők (az MSZP egyéni választókerületekben megválasztott képviselőit is ide sorolhatjuk) és az államhatalmat kézben tartó koalíciós pártelit között. Mivel az önkormányzati választások megnyerésével a Fidesz az előbbi téren egyértelmű fölényre tett szert – bár ezt a fejlesztési pénzek elosztását centralizálni akaró Lamperth-féle minisztérium nem akarja elismerni –, így megnövekedtek az ellenzék érdekérvényesítési lehetőségei. Szerencsés esetben az sem zárható ki, hogy a továbbiakban több olyan szituáció is kialakul majd a törvényhozásban, amelyek során a Fidesz kormánypárti honatyák szavazatainak a segítségével tud gátat vetni valamelyik reformtervezetnek.
A 2010-es választások még nagyon messze vannak. Addig vér, verejték és könnyek várnak a brutális módon kijózanított, a becsapottság érzése miatt ingerültté váló emberekre. Bár a pénz, a paripa és a fegyver a balliberális oldal kezében van, de ha a vezető ellenzéki párt élni tud a lehetőségekkel, akkor tovább csökkentheti a bizonytalan szavazók jobboldalt elutasító magatartását.