Történelmi tájékozatlanság és hamisítás

Gyurcsány Ferenc jelenlegi tudományos, neoliberálisan „szociáldemokrata” miniszterelnök sokadszorra árulta el műveletlenségét. Március 15-én egy finn dizőz disztingvált búgásával állította azt, hogy ő összetartozik mindenkivel, azokkal is, akik őt és csapatát már régóta – joggal – a pokolba kívánják. Nos, ilyen vágyálmai, mármint hogy őt sajátként tekintsék, mindenkinek lehetnek. Az azonban, hogy magát és zsebre dolgozó, eszmények nélküli pártját az 1848-as pozsonyi országgyűléshez hasonlította, felháborító. Egyszerűen azért, mert a pozsonyi nemesi országgyűlés hazafias képviselői jogkiterjesztést hajtottak végre, a posztkommunista népség pedig jogfosztást végez. Ugye, milyen csekély a különbség? Lásd a jereváni rádió helyesbítését: nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Gyurcsány persze már Batthyány Lajoshoz is merte már magát hasonlítani – ami vagyonilag talán helytálló is. Csakhogy a tragikus sorsú, egykori magyar miniszterelnök határtalan törvénytisztelete miatt került a kivégzőosztag elé, miközben Gyurcsány rendőri terrorcsapatokat vezényelt 2006. október 23-án. Batthyány mindent feláldozott a hazáért, Gyurcsány pedig nagyvonalúan feláldozza a hazát és lakóinak többségét a globalista nagytőke profitmaximalizálási céljainak. Batthyányék reformjai európai Magyarországot teremtettek, míg Gyurcsányék Dél-Amerikát (Pinochet módra) építenek Európa közepén.
Persze egy volt KISZ-führernek nem kellett a magyar történelmet ismernie. Őket az úgynevezett nemzetközi munkásmozgalom apparatcsikjaira kialakított műveltségben nevelték, amelynek lényege a Szovjetunió iránti hűség volt. Ma ugyanezt a szerepet tölti be az íratlan és írott neoliberális gazdasági kiskáték és mohó képviselői iránti hűség. A szép új világ régen és ma is állandóan épül, csak éppen a többségnek nem hoz semmit. Hiába rikoltozik a záptojásos Demszky Gábor – határtalanul nevetségesen – 1944-ről a fővárost folyamatosan tönkretevő hatalmi helyzetében. Ilyenkor látszik az, hogy a közös haladó nevelés az ostobaságot és az önzést milyen egységessé tette bizonyos önkinevezett elitkörökben.
Március 15. azonban vereség a primitív propagandakormányzatnak. Több hónapos megfélemlítési és riogató kampány (és a hevesi és a cigány önkormányzati embervásár sikere) ellenére mintegy negyedmillió ember ment ki Budapesten az utcára. Békésen. Miközben az antinacionális elit nép nélkül, kordonok között ünnepelte a számára semmit sem jelentő márciust. Hiszen az ő valódi ünnepeik március 21-én s április 4-én vannak, lennének. Ezek a dátumok emelték elődeiket előbb rövid időre, majd tartósan az imádott hatalomba. Természetesen érdemek nélkül erőből, mert a „történelem úgy alakult”.
A történelmet persze az elvtársak mindig úgy értelmezik, hogy örökre az ő javukra dől el. Pedig most is tévednek. Ahogyan nem volt örökéletű a proletárdiktatúra, nem örök a semmire sem tekintő, korlátlan szabadpiaci globális rablóvilág sem. A pénz mindenhatósága akkor is látszólagos, ha napjainkban úgy tűnik, minden eladó. Örök emberi, akár tisztán diktatórikus rend nem volt, és nem lesz soha. Akik azt hiszik, hogy az önzésre épített kapitalizmus mai formája örök, azok ugyanúgy tévednek, mint akik azt hitték, hogy az erőszak vörös uralma sohasem ér véget. A tökéletesedő (üzleti) bűnösség világa immár a természeti egyensúlyok világának összeroppantásával is fenyeget. De a vége látható.
Miért hiszik itt magukat elitnek gondoló haszonélvezők azt, hogy az erőszak és a rosszul fizetett rendőrök világa megrendíthetetlen? Nem ártana arra figyelniük, hogy a világban az öngyilkos merénylők/önfeláldozók ellen nem véd meg a csúcstechnika. Az európai civilizáció elhibázott – mert mindent megengedő – humanizmusa ma sok mindent elképzelhetetlenné tesz, de a falhoz szorított többségi emberiség türelmének egyszer vége lesz. S mivel a neoliberalizmusnak a tömeg számára legfeljebb kenyeret és cirkuszt programja van, az isteni értelemmel közös öntudat fel fog lázadni. Mert egyszerűen nem lesz más lehetősége.
Ma Magyarországon zömmel műveletlen és tudatlan globalista csicskások kóklerkednek. Ostoba vasporszemekként állnak be a nagy erők irányába. Azt hívén, hogy bármit tehetnek. Az általuk használt populizmus erősödése jelzi, zsugorodik a kádárizmus által teremtett politikai bázis. S minthogy az amerikai neokonzervativizmus által kihasznált értékelvű tömeg nálunk nem az ő táborukban van – ezért gyűlölik az egyházakat –, nincsenek már tartalékok. Gyurcsány akár Kossuth Lajosnak is nyilváníthatná magát, apjának legfeljebb a volt munkásőrök egy része tekintené, de nem a reménytelen helyzetbe került proletárok.
A szolgalelkű baloldali média többségének birtokában lehet itt propagandázni, lehet jól megfizetett elitértelmiségieket felvonultatni, az óra azonban ketyeg, s az idő múlik. Sajnos sokat is ártva az országnak. Jobb lenne, ha a modern magyar komprádorság időben elvonulna whiskyzni – Kubába vagy bárhová, s élvezné pillanatnyi büntetlenségét. Jó lenne egy 1848-as újabb békés jogkiterjesztés, s nem egy utcai forradalom. Úgy látszik azonban, hogy ma nálunk mohók és műveletlenek uralkodnak, akiknek a tanácsadóik és beszédíróik sem bölcsek.

A szerző történész, egyetemi docens