Alkuszok alvilága

A Magyarország elleni támadások természetéről sokat elárul Scorsese tőzsdefilmje.

Mert más egy hírt olvasni kőgazdag spekulánsokról, akik hol ennek, hol annak az országnak a pénzügyi stabilitása ellen ötölnek ki gyilkos erejű támadást, és megint más ezt a világot a maga züllött mindennapjaiban látni. Más egy elraktározott hír, és más az, amikor egy művész megmutat egy gyilkos cinizmus által szervezett világot, amelyről nem elég tudni, hogy a „pénzről és szexről” szól, azt kell róla tudni, hogy halált oszt, tönkretesz és halálra ítél, mert a halál kultúráját hirdeti. (A rendező egyik zseniális és igen sokat mondó ötlete, hogy a cégalapítás küszöbén a Leonardo DiCaprio által megformált rafinált tőzsdeügynök csupa rosszarcú idiótával dolgozik, akiknek persze megvan a magukhoz való eszük.)

Nehogy azt gondoljuk, hogy a filmben valamiféle könnyekre ingerlő bánatos következtetésként hangzik el az, hogy „valamelyik kis közép-európai ország szarban van”. Mellékesebbnél is mellékesebb félmondat ez, amelyet a komplett őrület képkockáin, az iszonyú tőzsdei hangzavarban, az ennél sokkal cifrább kijelentések halmazában egy nem közép-európai meg sem hall. Csak nekünk áll szívünkbe a tőr, mert az a lesöprendő, semmibe vett, jelentéktelen kis ország akár mi is lehetünk nekik. Bár eddig is tudtuk, hogy a tőzsde nem sekrestye, de a csalás és a becsapás mint fő mozgatóelv, az elállatiasodás, egymás letiprása, az információvadászat, a pénz esztelen hajhászása olyanok részéről, akik már azt sem tudják, mibe fektessék dollármilliárdjaikat, a saját lakosság kisembereinek és más országok egész népének célul kitűzött átvágása, megrablása, az uralkodni akarás, a másokon átgázolás képessége ott olyan természetes, mint az állatvilágban az, hogy a gepárd ráugrik a gazellára.

A Lehman fivérek lelepleződése óta Amerikára a válságba sodródott világ más szemmel tekint. Scorsese filmjében látjuk, nem a pénz forog, hanem a virtuális pénz halálos infúzióját keringetik országok és élő emberek szervezetében. El is hangzik, hogy a cél az, hogy a kisbefektető sose vigye el sem kisebb, sem nagyobb megtakarítását a banktól, kapjon papíron néhány százalékot, és ennek örvén bele kell őt hajszolni egyre újabb és újabb befektetésbe, amelynek az eredményét ő nem fogja élvezni. Ezalatt a gazemberek valóságosan használják azt a pénzt, amit a kisember a szerény meggazdagodás reményében összekuporgatott. „A pénzt majd mi elköltjük” – mondja röhögve, bekábítószerezve az ördögi figurát elképesztő átéléssel alakító DiCaprio. A tőzsdei munkamorált (ha ugyan nem túlzás itt ennek a szónak a puszta szerepeltetése) igen jól jellemzi, hogy a főnök már azt kirúgja, aki a helyére teszi a telefont, mert aki nem csügg az ügyfélen, és nem beszéli rá értékpapírok vásárlására, az lusta állat, nem tőzsdeügynök. Az épületre nyugodtan ki lehet tenni a táblát: „ki itt belépsz, felejtsd el azt, hogy embernek születtél!”

Közelről láthatjuk tehát, hogy a „működő tőke” hogyan (nem) működik. Hogy a virtuális pénz a nagy élvhajhászoknak korántsem virtuális. Hogy van egy élettől, emberektől, moráltól teljesen elszakadt felső világ, ahol valódi a jacht, igazi a pezsgő, a kicsapongás, a füvezés, a fékevesztett tobzódás. Valódi tengeren, hús-vér fizetett nők szolgáltatásaival izgatják mesterségesen fölkorbácsolt érzékeiket.

Sokan kérdik, hogyan készíthette el Scorsese ezt a globalizmus-ellenes filmet, s a válasz gyakran az, hogy hát Amerika mégiscsak a szabadság hazája, ott még ezt is meg lehet tenni. Bár Scorsese nagyságát és bátorságát nem vitatom, nehezen tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy filmje a becsületes arcú, metrón utazó, szerény fizetésű FBI-nyomozó szerepeltetése nélkül, aki végül is szívós munkával börtönbe juttatja a tőzsdecsaló gazembereket, nem születhetett volna meg.

Ajánlom ezt a filmet azoknak is, akik nem fogják föl a magyar kormány küzdelmeinek okát az alkuszvilág uralma ellen, közte azoknak a politikusoknak is, akik a „nagy élet” szirénhangjaitól elkábulva nemigen ügyelnek arra, hány mandátumot veszíthet el miattuk a jobboldal.