A mester

„A csatornából elemi erővel tört fel a bűz. Logaiék fintorogtak és öklendeztek, de úgy érezték, a mester jelenlétében nem illik befogni az orrukat.”

Még tört mandulát is tett a bundába. Marika azért iparkodott ennyire, hogy tizenegyre kész legyen az ebéddel, mert nem beszélték meg előre, pontosan mikor érkezik a mester. Ez valahol művészet, arra pedig időt kell szánni, mondta nekik még az egyeztetéskor a mester, aki olyan jóízűen nevetett saját kijelentésén, hogy attól az egész Logai családnak muszáj volt mosolyognia.

A kis Logai Imrusnak persze csak egy suta vigyor jött össze. Nem csoda, hiszen a tehetséges focistának a mester látogatása miatt le kellett mondania a meccsét. Próbálta ő ugyan magyarázni a szüleinek, hogy a Takar FC kadétcsapatának kapitányaként és szűrő középpályásként neki muszáj játszania az örök rivális Csépa ellen, de Logaiék nem bizonyultak valami megértőnek. A család feje még Imrus edzőjéhez is átbiciklizett, és egy, a kertben termett, mosolygós Alexander körtével teli reklámszatyorral, valamint egy összegumizott, somlói galuskával megtömött műanyag dobozzal meggyőzte a trénert kisfia nélkülözhetőségéről.

Persze az öreg Logai Imrének is volt miért aggódnia. Nem tudta, hogy a mester fogyaszthat-e alkoholt. Biztosan sofőrrel érkezik, ez a minimum, amit megengedhet magának egy ekkora ember, intézte el magában az ügyet, de ez csak tetézte a gondjait. A saját házi pálinkájára ugyan rettenetesen büszke volt, de nem akarta csak úgy, ásványvizes pillepalackból kitölteni a mesternek, ahogy egyébként mindenki másnak szokta. Viszont a ház körül található összes üvegbe Marika paradicsomot tett el, úgyhogy az Imrus edzőjénél tett vizit után áttekert Tenei Laci barátjához, aki márkás külföldi italok üvegeit gyűjtötte a szekrénye tetején. Egy lengyel vodka flaskáját kérte el, abba töltötte a legjobb ágyas pálinkáját, az aszalt szilvákat hurkapálcikával tömködve bele az üvegbe.

A Logai-ház napsugarának, a cserfes kis Katinak is össze kellett szednie magát. Ez nem volt egyszerű, mert hiába ragyogta be szertelen vidámságával a legszürkébb hétköznapokat is ez a macskaszemű teremtés, egy átdiszkózott szombat este után ez még neki is nehezére esett. Persze próbált annyira sugárzó lenni a mester tiszteletére, amennyire csak lehet. Bevetette a háromnegyed órás sminkelést és az ötvenhét perces ruhaválogatást is, mert úgy hallotta barátnőitől, hogy a mester igen jóképű férfi.

A kaputelefon késő délután csengett. A Logai család kiöltözve szaladt a mester elé, aki öles léptekkel közeledett feléjük. A sietségben kicsit megizzadt homlokán egy rakoncátlan tincs himbálódzott, mindkét kezében volt egy telefon, az egyiken beszélt is, a másikat csak lóbálta maga mellett. Imruska meg is jegyezte, hogy biztos magát hívta fel, hogy fontosabbnak tűnjön előttük, mire kapott az apjától egy hatalmas fülest. A mester bemutatkozott Logaiéknak, az ebédre és a pálinkára vonatkozó invitálásokra ügyet sem vetett, nemes egyszerűséggel letérdelt a család előtt. Logai Géza egy méretes kampóval félrehúzta előtte a csatornafedelet, a mester pedig lemászott a mélybe, és alázattal munkához látott. – Nézzük azt a szennyvízszivattyút! – mondta. Lánccsörgés, kluttyogás, a szivattyú zúgása és a mester méltatlankodó hangja hallatszott. A csatornából elemi erővel tört fel a bűz.

Logaiék fintorogtak és öklendeztek, de úgy érezték, a mester jelenlétében nem illik befogni az orrukat.