A kaputelefon késő délután csengett. A Logai család kiöltözve szaladt a mester elé, aki öles léptekkel közeledett feléjük. A sietségben kicsit megizzadt homlokán egy rakoncátlan tincs himbálódzott, mindkét kezében volt egy telefon, az egyiken beszélt is, a másikat csak lóbálta maga mellett. Imruska meg is jegyezte, hogy biztos magát hívta fel, hogy fontosabbnak tűnjön előttük, mire kapott az apjától egy hatalmas fülest. A mester bemutatkozott Logaiéknak, az ebédre és a pálinkára vonatkozó invitálásokra ügyet sem vetett, nemes egyszerűséggel letérdelt a család előtt. Logai Géza egy méretes kampóval félrehúzta előtte a csatornafedelet, a mester pedig lemászott a mélybe, és alázattal munkához látott. – Nézzük azt a szennyvízszivattyút! – mondta. Lánccsörgés, kluttyogás, a szivattyú zúgása és a mester méltatlankodó hangja hallatszott. A csatornából elemi erővel tört fel a bűz.
Logaiék fintorogtak és öklendeztek, de úgy érezték, a mester jelenlétében nem illik befogni az orrukat.
