De térjünk csak vissza a szerbekhez, mert a kosár-Eb-n aratott diadal és az olimpia évét nyitó sima vízilabda-sorozatsiker mellé még odabiggyesztettek egy focis utánpótlás-vb-aranyérmet egy hete, a döntőben Brazíliát gyűrték le hosszabbításban.
Hogy mi lehet a titkuk? Ha megnézzük, mi várta a húsz éven aluli labdarúgókat Belgrád főterén egy hete, vagy hogy milyen ünneplésben részesítik vízilabdázóikat, kosarasaikat egy-egy ilyen siker után hazatéréskor, aligha kell magyarázni arról, milyen pályakép rajzolódik ki egy szerb kisfiú vagy kislány előtt: egy – ahogy szüleik valószínűleg megélik – szerencsétlen sorsú, megtépázott országú nép a csapatsportokban megtalálja kitörési pontját, ahol a siker maga magyarázza meg önmagát. Persze mit sem érne ez az embertelen elszántság, amellyel újra és újra hadba veti magát ez a kevesebb mint 7,2 milliós lélekszámú ország – mert bizony az mögé áll mindegyik csapatának, ha kell. A tudás, az erő és az önbizalom egyaránt táptalaja a sikereknek, és ha az egyiknek híján is vannak, a másik kettő felhúzza a hibádzóbb kompetenciát.
Legközelebb ezt az MTK László Csaba vezette labdarúgócsapata tapasztalhatja meg, a pesti kék-fehérek az Európa-ligában csapnak össze csütörtökön az újvidéki Vojvodinával. Hiába nem a Barcelona, ne higgyük, hogy az MTK-nak sok esélye van.
Bárcsak lenne!
