Amerikai játszma Ukrajnában III.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Washington feláldozza Kijevet fontosabb globális céljaiért.

Ukrajna hatalmi viszonyairól és erkölcsi állapotáról sokat elárulnak az európaiak számára rendkívül tanulságos történetek. Nemrégiben Porosenko elnök menesztette Dnyipropetrovszk megye kormányzóját, Ihor Kolomojszkijt, aki a saját maga által pénzelt fegyveres zászlóaljjal vett részt a kelet-ukrajnai szeparatisták elleni harcokban. Porosenko azért döntött eddigi szövetségesének leváltása mellett, mert Kolomojszkij a saját fegyvereseivel behatolt egy állami cég, az Ukrtansznafta kijevi székházába, ahol előző nap elbocsátották a cég igazgatóját, aki történetesen Kolomojszkij embere volt. Így Porosenko kényszerpályára került, és annak ellenére a szakítás mellett döntött, hogy ezzel az egyik legbefolyásosabb szövetségesét veszítette el. De a történet még nem ért véget, mert a leváltásra válaszul Kolomojszkij a tulajdonában lévő Privatbankban zároltatta a Porosenko család számláit. A Privatbank Ukrajna egyik legnagyobb pénzintézete, a lakossági betétek 26, a bankkártyák 50 százalékát kezeli.

Napokkal ezután a kormányülésről bilincsbe verve vitték el Szerhij Bocskovszkijt, az állami katasztrófavédelem vezetőjét és a helyettesét. A televízió élőben közvetítette a látványos eseményt. Mindkettőjüket állami beszerzésekkel kapcsolatos sikkasztással gyanúsítják. Ezután Petro Porosenko május utolsó napjaiban az amerikai, grúz és holland állampolgársággal is rendelkező Mihail Szaakasvilit nevezte ki Odessza megye kormányzójának. Szaakasvili 2004 és 2013 között Grúzia elnöke volt, ottani tevékenysége miatt körözés alatt áll, vagyonát zárolták. Kinevezése után ezt mondta: „A fő célunk az, hogy magunk mögött hagyjuk a mesterséges konfliktusokat, amiket mesterségesen vetettek ki erre a csodálatos társadalomra.” Az ukrán állampolgárságot kapott volt grúz elnök kinevezése az Ukrán Radikális Párt elnöke, Oleh Ljasko szerint „az ukrán nemzet megalázása”.

Viktor Baloha, Kárpátalja legbefolyásosabb politikusa, az Egységes Közép párt elnöke hivatalos Facebook-oldalán arról írt, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió már eldöntötte Ukrajna szövetségi tartományokra darabolását anélkül, hogy a kijevi vezetéssel egyeztetett volna. A nyugati álláspont változására utal, hogy egyre többen ismerik el: a Kelet-Ukrajnában zajló háborúban nem csak a szakadárok sértik meg a tűzszüneti egyezményt. A kegyetlenkedéseiről elhíresült ukrán önkénteseket banditizmussal, gyilkosságok és rablások elkövetésével vádolják. Ukrajna főügyésze kezdeményezte az Ajdar zászlóalj volt vezetőjének letartóztatását, de az Ajdar és a Jobboldali Szektor alakulatai nem hajlandók megválni a fegyvereiktől. Ez utóbbi szervezet tagjai kerültek fegyveres összetűzésbe Munkácson Mihajlo Lanyóval, aki alvilági múltja ellenére a demokratikus kijevi parlament tagja. A Jobboldali Szektor vezetője Dmitro Jaros, a Majdan egyik „hőse”, ugyancsak parlamenti képviselő, aki ráadásul április óta a védelmi miniszter tanácsadója. Szakértők szerint senki sem tudja, mennyi fegyver van a frontvonalon kívüli egyének és csoportok kezén. Az ukránok többsége nem akar meghalni Novorosszijáért, ezért az ukrán parlament külföldi zsoldosok alkalmazását is engedélyezte. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a meggyengült Porosenko nem kezdeményezett érdemi tárgyalásokat a Nyugat által terroristáknak nevezett felkelőkkel, az ukrán állam pedig csak részlegesen fizeti a Kelet-Ukrajnában lakók nyugdíját és egyéb szociális juttatásait.

Ukrajna reménytelenül sodródik a végzete felé. Aláírhatták a társulási és szabad kereskedelmi egyezményt az EU-val, de mára egyértelművé vált, hogy ez nem old meg semmit. Elzavarták Viktor Janukovicsot, aki 15 milliárd dollárt kapott volna Oroszországtól: emiatt nem írta alá a társulási szerződést. Most se pénz, se posztó, ráadásul így Ukrajna nemcsak az orosz támogatást veszítette el, hanem a létfontosságú orosz piacot is. Moszkva tud várni: a gazdasági nehézségek és a kelet-ukrajnai orosz felkelők elleni reménytelen harc előbb-utóbb teljes összeomláshoz vezet. A nyugatbarát ukrán oligarchák valószínűleg csak ekkor fognak rádöbbenni, hogy a támogatóik nem fogják helyettük is állni a számlát. Ekkor jön el ismét a Moszkvához húzó ukrán erők ideje. A puccsal hatalomra került „európai demokraták” helyzetét tovább súlyosbítja, hogy Kijev és Varsó kapcsolata is gyors romlásnak indult, ugyanis Porosenko aláírta a Hitler-barát Ukrán Felszabadító Hadsereg (UPA) tevékenységét jogilag is rehabilitáló törvényeket. (Az UPA egységei 1943-ban és 1944-ben teljes lengyel falvakat irtottak ki Kelet-Galíciában.)

Vajon most mit mondanak azok a lengyel politikusok, akik a Majdanon lázítottak a törvényesen megválasztott Viktor Janukovics korábbi elnök ellen? 2014 márciusában lengyel értelmiségiek ítélték el az orosz agressziót. A valóságtól elrugaszkodott levelükben ezt írták: „Először fordul elő a történelemben, hogy egy ország polgárai európai zászlót tartanak a kezükben, miközben golyók végeznek velük.” Azt már nem vették észre, hogy a zászlók egy részére ez volt írva: a szent ukrán földön nincs helye az oroszoknak, a lengyeleknek és a zsidóknak. Valószínűleg megtévesztette őket, hogy a zászlókat Washingtonban és Brüsszelben varrták. Vannak, akik sosem tanulnak a történelemből, de Andrzej Duda nem tartozik közéjük. Lengyelország jelenlegi elnöke, érzékelve a lengyel közvélemény felháborodását, a fő ellenséget már nem(csak) az oroszokban, hanem a kijevi ukrán sovinizmusban látja.

Az EU az Oroszország elleni szankciókkal lényegében önmagát bünteti, miközben az Egyesült Államok és Oroszország közötti kereskedelem 10 százalékkal nőtt. Nem véletlen, hogy a volt német kancellár, Helmut Kohl úgy véli, nagy hiba volt Ukrajna miatt Oroszországot elszigetelni. A Der Spiegel szerint amikor az amerikai gazdaságnak fontos ügyről van szó, akkor „a nyugati szuperhatalom szünetelteti az Oroszországgal folytatott új hidegháborút”. Így például a Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat az Avisma nevű orosz titántermelő cégtől szerzi be a futóművekhez és a hidraulikus berendezésekhez szükséges alapanyag 40 százalékát, és Moszkvában 1200 mérnököt foglalkoztató fejlesztési központot üzemeltet, az amerikai Orbital Science pedig januárban milliárd dolláros nagyságrendű szerződést kötött az Energomash nevű orosz céggel arról, hogy hajtóművet vásárol 60 darab Antares típusú amerikai hordozórakétához.

Porosenko elnök szerény képességeit jelzi, hogy nem érzékeli a nagyhatalmi játszmák következtében megváltozott nemzetközi helyzetet. Ő még mindig ott tart, hogy „Ukrajna ügye más. Ez egy fekete-fehér kérdés. Vlagyimir Putyin az agresszor, a magát védelmező Ukrajna pedig egyben azokat az értékeket és elveket is védi, amelyen az EU alapul.” Emellett a Krím félszigetről sem képes lemondani, miközben a nyugatiak ezt a kérdést végleg lezártnak tekintik. Ukrajnát pedig ugyanazok a kétes hírű oligarchák uralják, aki huszonöt évvel ezelőtt létrehozták a ma is működő rendszert. Az ukrán társadalom egyre elkeseredettebb, a hrivnya elértéktelenedésével további társadalmi csoportok szegényedtek el. Egy felmérés szerint ma már az ukránok mindössze 13 százaléka támogatja feltétel nélkül Porosenko intézkedéseit, a Jacenyuk vezette kormányban a megkérdezettek 57 százaléka egyáltalán nem bízik.

A nemzetközi eseményeket értékelve úgy tűnik, hogy Washington feláldozza Ukrajnát fontosabb globális céljaiért. A jelenlegi helyzetnek továbbra sincs katonai megoldása: a NATO hiába növeli tízszeresére a Kelet-Európában állomásozó csapatainak számát, mert válaszként az oroszok még az idén negyven új interkontinentális ballisztikus rakétával növelik hadseregük nukleáris ütőerejét. Oroszország jelentős nemzetközi sikerként könyvelheti el, hogy az ENSZ közgyűlésén a 193 államból 58 tartózkodott a Krím félsziget elcsatolásáról megtartott szavazáson. Köztük volt a világ új nagyhatalma, Kína is.

A szerző politológus