Az új harcostárs

A Zuschlag-ügytől volt hangos az ország hét évvel ezelőtt.

„A Zuschlag-ügytől volt hangos az ország hét évvel ezelőtt. Ne menjünk bele a részletekbe, hogy hány fiktív alapítvány szárad nem csak az ön lelkén, és a hetvenpár-millió sorsa se érdekel. Ült érte hat évet. Az sokkal inkább kérdésem, hogy miért nem köpte be őket akkor” – a Halasi Tükörben a 2014-es önkormányzati választás előtt megjelent interjút Supka Éva főszerkesztő ennél sokatmondóbban talán nem is indíthatta volna. A beszélgetést a Magyar Narancs idézte fel múlt heti részletes Zuschlag-portréjában: a volt MSZP-s politikus szűkebb pátriájának lapja élére ugyanúgy gyanús körülmények között került a főszerkesztő, ahogy az újságba is az interjú. A kollégák döbbenete legalább akkora lehetett, mint a konzervatív-polgári értelmiségieké, amikor két évvel ezelőtt kiderült: Zuschlag életrajzi kötetét a Századvég alá tartozó Napi Gazdaság Kiadó jelenteti meg. (A szerző a Vajna-féle TV2 új hírigazgatója, Szalai Vivien volt.) Persze nem arról volt szó, hogy a kormányközeli agytrösztnek hirtelen fontosak lettek a baloldali értékek, már ha Zuschlag valaha egyáltalán vallott is ilyeneket. Nem: az elítélt egykori képviselő annak köszönhette kitüntetett szerepét, hogy vállalta volt politikai harcostársainak befeketítését, bűnösségük hol rejtett, hol egészen nyílt sugalmazását.

Elsőre ugyan azt is gondolhatnánk, hogy ez mennyire piszkos, vállalhatatlan lépés, de valójában csak csodálni lehet Zuschlagot. A mások besározására, illetve saját magunk felmagasztalására épülő politikai életben a diktatúrák áldozatain korábban jót derülő exképviselő láthatóan nem kevesebbet vállalt, mint hogy másokat azzal fog támadni: ugyanolyanok, mint ő. Azt gondolhatnánk, senki sem dicsekszik szívesen a tévedéseivel, inkább felejteni igyekszik őket – nem így Zuschlag, aki mostanában legszívesebben kormányközeli riporterekkel és elemzőkkel beszéli meg, hogyan is vándoroltak annak idején egyik zsebből a másikba az ötvenmilliók. Az újságíróvá átvedlő, az akkori Napi Gazdaságba interjút készítő G. Fodor Gábor pedig szorgosan jegyzetel: naná, gondolhatja, a saját korábbi harcostársait sározó politikus is biztos van olyan hasznos politikai termék, mint mondjuk a polgári Magyarország.

Hogy közben ismét csak a polgári oldal sározódik, az feltehetően már kevésbé érdekli a pillanatnyi haszon érdekében akár Zuschlag könyvét is megjelentető, és ezzel őt is pénzhez juttató jobboldali kiadót. Feltehetően emögött az a gondolat bújik meg: a rég lejáratódott politikus ettől még nem lesz a mi emberünk, mi csak használjuk a saját sikerünk érdekében. És onnantól nemcsak valamelyik ellenzéki párt, de akár a civilek képviseletében fellépő igazgató ellen is be lehet vetni, ha már Pukli István MSZP-s múltja miatt kénytelen amúgy is magyarázkodni.

Csak hát az a helyzet, hogy Zuschlag nem légüres térben mozog. Könyvével pénzt keres, és feltehetőleg azzal is jól jár, hogy különböző kamupártok közelében tűnik fel választások előtt – ahogy jól járhat a kormánypárt is, amennyiben szeretné szétaprózódva látni az ellene érkező szavazatokat. Ha pedig már a machiavellista elemzők számára inkább az érdek, mintsem az érték számít, megfigyelhetjük: Zuschlag érdeke gyanúsan sokszor lefedi a kormányét, egymást segítik lépéseikkel. Nem úgy tűnik, mintha a volt képviselő jobban hinne eszmékben, értékekben, mint G. Fodor Gábor, így gyanakodhatunk: valójában mégiscsak egyazon közegben érzik jól magukat a szereplők. Ott, ahol időnként felbukkanhat Kóka János is, ha az üzlet úgy kívánja, vagy Medgyessy Péter, akit tíz év után már egyenesen ki is kell tüntetni. Persze lehetőségek még vannak itt: Simon Gábort ha elszámoltatni nem is sikerül végül, egy-két jó interjút biztos tőle is lehet majd kérni.