Szlovákia, a lesajnált bezzegország

Magyarországon tankolunk, de sört továbbra is csak Szlovákiában veszünk.

2006-ban még jómagam is verset mondtam a budai Várban tartott tandíjellenes tüntetésen, és azóta is úgy gondolom, hogy a kevésbé tehetősek számára alaposan megnehezíti az egyetemi életet, ha a hallgatónak közben azért kell dolgoznia, hogy kicsengesse a tandíját. 2008-ban a Fidesz által kezdeményezett „szociális népszavazáson” a magyar választók el is vetették a tandíj ötletét, de a második Orbán-kormány már 2011-ben drasztikusan szűkítette az államilag támogatott képzések körét. Szlovákiában nem volt ugyan népszavazás a kérdésről, de azóta sincs tandíj.

Tavaly mindkét országban tüntettek a pedagógusok. Magyarországon a szakmaiatlan módszerek, a szabad tankönyvválasztás korlátozása és az adminisztrációs terhek miatt – emellett hangsúlyozták, hogy nincsenek bérköveteléseik. Szlovákiában a tanárok fizetése mind abszolút értékben, mind a szlovákiai átlagkeresethez viszonyítva magasabb, mint Magyarországon. Ezek után nem fogják kitalálni, mit szerettek volna elérni a szlovákiai tanárok: fizetésemelést! És a mostani kormánytól meg is kapják folyamatosan, 6 százalékonként. Magyarországon meg tudjuk, mire mentek a tüntetéssel a pedagógusok.

Mindkét országban sokan kritizálják a közpénzek költését. A sajtónak kötelessége, hogy a nyilvános adatok alapján rámutasson a – finoman fogalmazva – nem kifejezetten hatékony pénzszórásra. Szlovákiában 2011 óta minden olyan szerződést közzé kell tenni, amelyben közpénzt költöttek. A jelenlegi kormány bevezette, hogy a közpénzzel gazdálkodók csak olyan cégekkel köthetnek szerződést, amelyek szerepelnek egy hivatalos nyilvántartásban. A cégeket regisztrációjuk során átvilágítják, felfedik a tulajdonosi szálakat és a valódi haszonélvezőket, amivel ki lehet szűrni az offshore vállalkozásokat és a személyi összefonódásokat. Magyarországon ezzel szemben pénzt kérnek a közérdekűadat-igénylésért, bírósági ítéletekre van szükség, hogy kiderüljön, mire ment el a közpénz, és még ezután sem biztos, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságra is kerülnek.

Álmomban sem gondoltam volna a meciari mélységek idején, hogy Szlovákia valaha is bezzegországgá válhat Magyarország számára. Ami még elszomorítóbb, hogy az irányok és a kilátások is mások. Szlovákia a kétsebességes Európában a maghoz igyekszik felzárkózni, és euróövezeti tagsága miatt meg is van rá az esélye. Magyarországon lassan már annak is örülni lehet, ha a nem vezetik ki az országot az EU-ból. Nekünk, szlovákiai magyaroknak sem lenne jó, ha a légiesedést követően egy újra megszilárduló határ, továbbá minőségileg más életszínvonal választana el minket az anyaországtól.

A szerző szlovákiai magyar újságíró