Az új barbárság korát éljük: a modern időkben még soha nem vágtak le ennyi fejet. A ma embere nem azért tolja el magától az erről készült videókat, mert irtózik a szörnyűségek látványától. Egyszerűen ráunt az Iszlám Állam által futószalagon gyártott felvételekre. A nézőt már nem érdekli, ha tízéves gyerekeket kényszerítenek gyilkolásra, ahogy az sem, amikor ugyanezeket a gyerekeket öngyilkos merénylőnek használják a frontvonalon. A szellem végleg kiszabadult a palackból.
Aki egyszer majd a pillanatnyi anyagi-politikai érdekeitől függetlenül felteszi a kérdést, hogyan fordulhatott mindez elő, előbb vagy utóbb el fog jutni a Nyugat felelősségéig is. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szerepe elévülhetetlen abban az Irakban kialakult káoszban, ami később a kalifátus keltetője lett. Szíriában pedig talán még nagyobbak a Nyugat „érdemei” abban, hogy az Iszlám Állam minden idők legerősebb terrorszervezetévé nőtte ki magát.
A probléma azzal kezdődött, hogy a nagyhatalmak pénzzel és fegyverekkel támogattak mérsékeltnek nevezett katonai csoportokat, pedig fogalmuk sem volt a működésükről. Így arról sem, hogy ezen szervezetek tagsága meglehetősen folyékony halmazállapotú. A ki-be áramlás természetessé vált, attól függően, hol kaptak magasabb zsoldot a katonák. Ezek a csoportok idővel alkalmi vagy állandó koalícióra is léptek olyan szervezetekkel, amelyeket Nyugaton is terroristának tartanak. Szomorú példa erre a dzsihadisták fellegvára, Rakka. A várost 2013-ban nem is az Iszlám Állam foglalta el, hanem az al-Kaida szíriai fiókszervezete, az an-Nuszra Front, közösen a Szabad Szíriai Hadsereggel, amelyet a nyugatiak nyíltan támogattak. Hamarosan bevezették az iszlám törvénykezést, a saríát. Majd egy évvel később Rakka egyszer csak „átcsúszott” az Iszlám Állam kezébe. A helyzet ekkor annyiban változott, hogy kivégezték az alavitákat, és lerombolták a keresztény templomokat.
Ebben az időszakban korlátlanul ömlöttek a nyugati fegyverek Szíriába. Amikor 2014-ben a New York Times riportere ellátogatott a szíriai–török határon fekvő kisvárosba, Reyhanliba – ahol az amerikaiak fő fegyverelosztó központja volt –, különös társasággal találkozott. Ott kávézott egy díványon Tavfik Sahabuddin, a Nur ad-Din az-Zenki nevű lázadó milícia vezetője. A szervezet később arról vált hírhedtté, hogy tagjai Aleppóban lefejeztek egy kisfiút. Az elosztóközpontból jutottak el az amerikai fejlesztésű páncéltörő rakéták Szíriába. Jól jellemzi a fegyverszállítmányok méretét, hogy az egyébként méregdrága célkövető rakétákkal emberekre is lövöldöztek, ahogy azt számos videofelvétel bizonyítja. Ennél is katasztrofálisabb helyzetet eredményezett, hogy az amerikai ajándék fegyverek nagyon sokszor az Iszlám Államnál kötöttek ki, miként erre az Amnesty International bizonyítékokkal alátámasztott jelentése is figyelmeztetett. A Barack Obama-féle program eredménye az lett, hogy épp az Iszlám Állam ellen küzdő erőket tizedelték meg, miközben a felfegyverzett lázadóknak már alig akadt közös frontvonaluk a terrorkalifátussal. Úgy pedig meglehetősen nehéz ellenük harcolni.
