A trianoni problémákkal kapcsolatban időnként elhangzott az a vélemény, hogy majd jön az Európai Unió, a határok átjárhatósága, és ez megoldja a határon túli magyarság szorongató helyzetét. Már 2004 óta tagjai vagyunk az EU-nak, a határok pedig 1990 óta könnyen átjárhatók, valahogy mégsem érezzük, hogy a magyarok erkölcsi, politikai pozíciója jelentősen javult volna. Jeszenszky Géza úgy véli (Nemzetállamok és nemzeti kisebbségek, Magyar Nemzet, 2017. július 29.), hogy „Trianon következményeit kizárólag az egységes, a személyek és az áruk szabad mozgását lehetővé tevő, vámhatárok nélküli Európa tudja enyhíteni”. Nehéz egyetérteni ezzel a véleménnyel. Ha a határok légiesítése nem hozta el az enyhülést, vagy nem átütő módon, akkor egy újabb gazdaságtechnikai jellegű változás sem fogja. A dél-tiroli osztrákok autonómiáját sem valamiféle gazdasági integráció teremtette meg, hanem a dél-tiroliak következetes küzdelme szabadságjogaikért. Ráadásul Dél-Tirol Olaszország egyik leggazdagabb tartománya, vagyis nem anyagi okok miatt volt erős az autonómiatörekvés. Mélyebben van a probléma, ahogy ezt Jeszenszky is érezteti, amikor az EU irányítóinak felelősségét emlegeti.
Brüsszel jelenleg teljesen érzéketlen a magyarság száz éve húzódó trianoni problémái iránt, ahogy vallási, történelmi kérdésekkel is csak akkor foglalkozik, ha valamiért rákényszerül. És ez a hozzáállásuk előreláthatóan nem is fog változni. Már csak azért sem, mert ha a valóban kényes kérdéshez hozzányúlnának a brüsszeli bürokraták, azzal rögtön négy másik országgal kellene konfrontálódniuk. Azoktól a hivatalnok mamelukoktól, akik igyekeznek minden kellemetlenség elől kitérni, nem várható, hogy ilyen szintű nehézséget felvállaljanak. A másik, ezzel szorosan összefüggő probléma, hogy Brüsszel és a jelenlegi magyar kormány viszonya nem mondható felhőtlennek, hiszen az Orbán-kabinet bebizonyította, az ellenőrizetlen, tömeges népvándorlás határozott ellenrendszabályokkal jelentősen lelassítható. És ez egy igen kellemetlen pofon Merkelnek és Brüsszel fura urainak. Nem is fogják elfelejteni Budapestnek. Ezért a jelenlegi EU-s politikai garnitúrától elvárni, hogy égető bajainkra gyógyírt találjanak, egészen reménytelen.
A Magyar Nemzet oldalain is többen leírtuk azt a meglátásunkat, hogy a trianoni károkozás kijavítását kizárólag területi autonómiával, vagyis a közigazgatási határok átrendezésével lehet elérni. Tegyük hozzá rögtön, ez a lehető legnehezebb út, mégis ezen kell végigmenni, még akkor is, ha a lehetőségre jelenleg szinte semmi esély sincs. Elsősorban azért nincs, mert az anyaországban sincs meg hozzá a társadalmi egység, ami ezt támogatná. De a szlovák, ukrán, román, szerb területen élő magyarok is igen nehezen mernek megmozdulni jogaik érvényesítése érdekében, érthetően. A sovinizmusukat gyakran kinyilvánító érintett államok nem, vagy nehezen tűrik a kisebbségi hangokat, de attól még a szabadságjogok makacs dolgok, főleg ha ki tudunk állni értük.
Csak az idő változtathat a trianoni helyzeten, hiszen 1990 óta egy folyamatosan változó világban élünk. Hogy az idő nekünk dolgozik-e ebben a kérdésben, ahogy Jeszenszky reméli, még nem tudni. A változás csak akkor érkezik el, ha magunk is készen állunk rá. Addig is türelmes és lankadatlan munkával kell készülnünk. A volt külügyminiszterrel annyiban viszont mindenképpen egyetérthetünk, hogy közös dolgainkat kizárólag békés megoldásokkal kell tudnunk véghezvinni. A Horthy-kormányok a fegyveres harcot is vállalták volna a határrevízió érdekében, de abban a pillanatban, ahogy lehetségessé vált a békés rendezés, rögtön elfogadták, előre látható hiányosságai és a bizonytalan következmények ellenére is. A magyarság egyik legfontosabb feladata már száz éve ennek a lehetetlen helyzetnek a békés rendezése, ami igen sok türelmet és szorgalmat igényel.
