Guillotine és fazék

Már van két köteles beszédünk is, gondolhatta október 23-án Tamás Barnabás.

Kövér Lászlónak és Mesterházy Attilának köszönhetően már van két köteles beszédünk is, gondolhatta október 23-án Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere, ezért mondott hát az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából egy guillotine-osat. Mert hát az olyan ünnepi. Ráadásul a városvezető gondoskodott arról is, hogy az említett retorikai csúcsteljesítményekkel ellentétben ezúttal nem kell méricskélni, vizsgálni a szövegkörnyezetet, a beszéd elhangzásának körülményeit, az akusztikai viszonyokat. Tamás Barnabás gondolatait egyenesen, pacekban mondta bele a tisztelt ünneplő tömeg arcába és a kamerába. Szó szerint ezt mondta: „Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá.”

Ez a mondat egyszerűen tökéletes. Tökéletes, mert összesűrűsödik benne a NER szinte összes akcióhősének egy-egy jellemalkotó vonása. Itt van nekünk Németh Szilárd megkapó egyszerűsége, Deutsch Tamás lotyaszájúsága, Semjén Zsolt ki tudja miből táplálkozó eltökéltsége, Halász János fennhéjazó arroganciája, Kovács Zoltán középkáderi gőgje, Kövér László tanár bácsis fegyelmező hajlama, Lázár János huncut cinizmusa, Seszták Miklós méla szájtátisággal leplezett gátlástalansága, Budai Gyula kocsmai bunyós attitűdje és Kósa Lajos már-már természetfeletti képzavaralkotási képessége. És persze nem nehéz elképzelni azt sem, amint a mondatot követően hullik némi szotyolahéj a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholyának padlójára.

Semmi értelme itt és most azon bosszankodni, hogy a polgármester inkább valamelyik putnoki presszó pultja előtt mondjon ilyeneket – vagy ilyeneket se –, mert amikor már ott tartunk, hogy maga a miniszterelnök áll neki burkoltan buzizni és nyíltan csicskázni az Országgyűlésben, akkor mit csodálkozunk azon, ha így nyilvánul meg egy településvezető valahol Magyarországon. Hiába na, kisváros polgármesterének nagyot kell szólnia. Azon sincs értelme jajveszékelni, hogy hát ha Tamás Barnabáson múlna, akkor itt bizony nyaktilócsattogástól lenne hangos a magyar határ, mert nyilván nem lenne így, ahogy annak sem érdemes nekilátni, hogy megszámoljuk, vajon mennyi ilyen guillotine-mániás Tamás Barnabás rohangál közéletünkben.

Pótcselekvés lenne mindez, úgyhogy inkább szedjük szét ezt a mondatot egy kicsit, aztán némi elemzés és vizsgálódás után rakjuk össze újra. „Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár.” Jóhiszemű olvasat: hülye, aki nem ránk szavaz. Rosszhiszeműen pedig azt jelentik Tamás szavai, hogy megbüntetjük az ellenzékre voksolókat. Aztán ott vannak a „nem fazékhoz való emberek”. A magyar nyelvben a fazéknak a hatalom szinonimájaként való emlegetése egyértelműen a korrupciót jelenti. Húsosfazék mellé azok szoktak igyekezni ugye, akik lopni akarnak. Itt érdemes megállni, átugrani a guillotine-t, és megjegyezni, hogy folytatódott a polgármester beszéde: „Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előreviszi ezt az országot.” Tehát maradunk mi a húsosfazék mellett, és nem kerülnek oda olyanok, akik nem valók a közelébe. Zárásnak ott a guillotine, ami frappáns módon, gyorsan lezárja a gondolatmenetet, és az ellenzék puszta létével előhívott problémára kissé radikálisan ugyan, de azért mégiscsak kínál valamiféle megoldási javaslatot. Ami nyilván a konzervatív kormányzat nagyobb dicsőségére és teljes megelégedésére szolgál.

Végül nézzük meg polgármester úr mondatát úgy, hogy még azt a kevés ünnepi mázt is ledörzsöljük róla, ami az eredeti verzióra rátapadt. „Sok hülye elmegy szavazni, és helyettünk olyan tolvajokat szavaz meg, akiket a legjobb lenne egyszerűen lefejezni.” Mit lehet erre mondani, most komolyan? Talán ennyit csupán: csak azért is, fel a fejjel!