2010-2020: a magyar siker évtizede

Hiába beszélt tévképzetei közepette Gyurcsány Ferenc arról, hogy az elmúlt években Magyarország tönkrement, a valóság és a tények teljesen mást mutatnak.

Vizsgálódhat az ügyészség a DK elnökének ügyében a bejelentés nyomán Fotó: Bach Máté

Hiába beszélt tévképzetei közepette Gyurcsány Ferenc arról, hogy az elmúlt években Magyarország tönkrement, a valóság és a tények teljesen mást mutatnak. Gyurcsány arra épít, hogy sokan már nem emlékeznek a 2010 előtti időszakra, illetve azt az új generációt igyekszik megszólítani, amelynek életkorából fakadóan még nem is lehetnek emlékei ezekről az évekről. Ezért rendkívül fontos az emlékeztetés, a tények felsorakoztatása, amelyek világos választóvonalat nyújtanak a 2010 előtti és utáni évtized között.

A 2010-es évek egyértelműen Magyarország egyik legsikeresebb évtizedeként vonulhat be a történelemkönyvekbe, amelynek alapja az instabilitással és válságok sorával küzdő Európában a komoly versenyelőnyt jelentő stabil politikai rendszer volt. Elég csak az ellenpéldaként szolgáló MSZP–SZDSZ-koalíció 2002 és 2010 közötti országlására gondolni, amelynek során a koalíciós kormányzás belső feszültségei nem tették lehetővé a világos politikai iránymutatást, az ország vezetése csupa hozzá nem értő figurákból állt, a politikai instabilitás hatására pedig már a 2008-as gazdasági világválság előtt is romló összképet mutatott az ország gazdasági helyzete és társadalmi állapota.

Nézzük csak a tényeket! 2002 és 2010 között nem volt egyetlen olyan év sem, amikor csökkent volna a munkanélküliség Magyarországon. 2002-ben csaknem hat százalék volt az álláskeresők aránya, a 2008-as globális pénzügyi válságot megelőző évben már majdnem nyolc százalék, 2010-ben pedig már jóval tíz százalék fölé nőtt az álláskeresők aránya. Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma elkeserítően alakult: a 2010 előtti időszakban a magyaroknak kevesebb mint hatvan százaléka dolgozott csupán.

Ezzel az adattal egyébként Európa szégyenpadjára kerültünk, hiszen még a kelet-európai országokban is alacsonynak számított ez a foglalkoztatottsági szint. Miközben nagyon sok embernek nem volt munkája, a reálbér is évről évre csökkent, ráadásul egyetlen egy olyan esztendő sem volt, amikor ne lett volna alacsonyabb a pénzromlás üteme három százaléknál. 2007-ben például nyolc százalékkal ért kevesebbet a pénzünk a boltokban, mint az azt megelőző évben.

De nemcsak a hétköznapok szintjén volt katasztrofális a helyzet, hanem az ország gazdasági teljesítménye is hatalmasat romlott a balliberális kormányzás idején. A GDP-növekedés 2007-re gyakorlatilag megállt, majd a 2008-as világválság leginkább Magyarországot ütötte meg Európában; hét százalékponttal esett vissza a gazdaság teljesítménye 2009-ben. Hazánk tehát már legyengült állapotban szembesült a válsággal, ráadásul ezt a rossz gazdasági teljesítményt is csak a kiugróan magas eladósodottsággal, államháztartási hiánnyal tudták fenntartani.

Így a maastrichti kritériumok alapján elviekben három százalék alá leszorítani kívánt hiány 2002 és 2010 között közelebb állt a tíz, mint a nulla százalékhoz: 2006-ban például 9,3 százalék volt az államháztartás hiánya. Ennek az elképesztően felelőtlen gazdaságpolitikának az lett az eredménye, hogy mind a mai napig nyögjük a magas államadósság jelentette terheket, amely 2002 és 2010 között a GDP arányában 55 százalékról közel nyolcvan százalékra nőtt. Az ország a csőd szélére került.

Ilyen, egészen lesújtó állapotban vette át az ország irányítását Orbán Viktor. Sokan nem emlékeznek már, de a kormányváltást ­követően a nyolcéves balliberális országlás által okozott gazdasági károkat piszok nehéz munkával lehetett csak helyrehozni, ráadásul a globális pénzügyi körök és a hozzájuk kapcsolódó politikai érdekcsoportok sorozatos támadásai miatt voltak olyan pillanatok 2012 környékén, amikor úgy tűnt, hogy megbuktatják a kormányt, és újra a káosz időszaka köszönt be Magyarországon. Szerencsére nem így történt, a nemzeti oldal kitartó munkájának köszönhetően sikerült véghez vinni a mindent alapjaiban átalakító gazdaságpolitikai fordulatot. Ennek a mozgástérbővítésnek a legfontosabb elemei közé tartozott az IMF hazaküldése, a multinacionális vállalatok megadóztatása és a munkaalapú gazdaság megteremtése.

Természetesen a hivatásos balliberális aggódók azonnal nekikezdtek az álhírgyártásnak, és szinte mindennap azt harsogták, hogy a nemzeti kormány gazdaságpolitikája miatt összeomlik a magyar gazdaság. Mint mondták, az IMF nélkül esély sincsen a növekedés beindítására, a jó GDP-adatok csupán egyszeriek és csupán a pozitív külső tényezőknek, illetve az uniós forrásoknak köszönhetők.

Ugyanígy támadták a közfoglalkoztatási programot. Ahol csak tudták, támadták a 2010 utáni rossz gazdasági és munkaerőpiaci környezetben több százezer embernek segély helyett munkát adó programot.

Azt állították, hogy az nem jelent megoldást, és a programban részt vevő emberek nem tudnak később elhelyezkedni a piaci szférában. Az országot 2010 előtt a csőd szélére sodrók várakozásai nem meglepő módon ezen a téren sem igazolódtak be, a nemzeti oldal erőfeszítéseinek köszönhetően a munkaerő­-piaci helyzet javulásával a közfoglalkoztatottak jelentős része átment a piaci szférába.

Az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési pályára állt, a bővülés üteme pedig egyre grandiózusabb, az utóbbi időszakban rendre sikerült az európai uniós növekedési rangsor élmezőnyében végeznünk az öt százalék feletti értékekkel. Ezzel párhuzamosan az államadósság GDP-hez viszonyított szintje a ­2010-es csaknem nyolcvan százalékról hetven százalék alá süllyedt.

A fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően az államháztartás hiánya sem szaladt el egyik évben sem. A fogyasztás folyamatosan nő, a munkanélküliség a rendszerváltás óta nem látott alacsony szinten van, miközben a foglalkoztatottság rekordmagas, a 2010-es 55 százalékról hetven százalék fölé nőtt a dolgozó emberek aránya a társadalomban. Ennek eredményeként a mélyszegénységben és szegénységben élők száma is jelentősen csökkent.

Mindezek az eredmények önmagukért beszélnek, nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy egy sikeres évtizeden van túl Magyarország, hazánk az egyik legstabilabb ország lett Európában.

Ugyanakkor intő jel volt a tavalyi önkormányzati választás. Ha nem figyelünk oda, a siker évtizede után újra jöhet a rombolás időszaka, amelynek a vezetője ismételten Gyurcsány lehet. A bukott miniszterelnök évértékelő beszédében ugyanis ismét bejelentkezett az ellenzéki vezető szerepre, gyakorlatilag egyértelművé tette, hogy egy olyan közös ellenzéki listát akar létrehozni, amelynek pártja a vezetője. Freudi elszólás volt, amikor arról beszélt, hogy ha nyernek, akkor „borzasztó időszak jön”.

Az általuk megszerzett önkormányzatokban már látható is, mi történik akkor, ha a balliberális oldal hatalomhoz jut: be nem tartott ígéretek, klientúra-javadalmazás, megszorítások, víziónélküliség és a keresztény többségi társadalom szidalmazása, elég csak Niedermüller Péter kijelentésére gondolni. Budapesten lényegében az elmúlt hónapok másról sem szóltak, mint arról, hogy az új városvezetés milyen fejlesztéseket nem szeretne megvalósítani, de arról, hogy nekik milyen új elképzeléseik lennének, igen keveset hallani.

A Gyurcsány Ferenc vezette horrorkoalíció­ban a Momentum testesítené meg az egykori SZDSZ-t, míg a többi pártot a földdel tennék egyenlővé. Nem véletlen, hogy Fekete-Győr András nemrég arról beszélt, hogy szerinte túl sok a párt Magyarországon. Már nincsen szükségük sem a LMP-re, sem a Párbeszédre, sem a Jobbikra, sem az MSZP-re.

A külön listáról beszélő Momentum célja az, hogy az egykori SZDSZ szerepét betöltve a DK-val összefogva koalíciós kormányt alakítsanak 2022 után. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, lépten-nyomon emlékeztetni kell a 2010 előtti időszakra. Emellett rá kell világítani arra, hogy mit művelnek ezek a politikusok azokban az önkormányzatokban, amelyeket már megszereztek.

A szerző a XXI. Század Intézet vezető elemzője