Amikor már lemondtunk arról, hogy megtaláljuk a rég keresett kulcsot, s egyszer csak valaki leteszi elénk az asztalra, mert ő megtalálta; amikor hamarabb érkeznek a vendégek, s azt sem tudjuk hirtelen, hogy mihez kezdjünk a helyzettel; amikor meghozunk egy véglegesnek szánt döntést, s a körülmények, amelyek alapján döntöttünk, jelentősen megváltoznak: ilyen hatásokat, érzéseket váltott ki sokakban a családvédelmi akcióterv hét pontja.
Olyasmi történt, ami miatt, GPS-nyelven szólva, megkezdődött bennünk az újratervezés. Volt, akiket ez bosszantott, aztán elkezdték végiggondolni, vannak, akiket ma is bosszant, de a legtöbben, miután leülepedtek az információk – nagyon sok ért bennünket egyszerre –, örültek neki. Jól mutatja ezt, hogy a bejelentést követő hétfőn már reggel nyolc órakor csöngött a telefon az irodánkban, s a családi autó megvásárlása kapcsán érdeklődtek, azonnal ki akarták tölteni a szükséges iratokat. Ez a pont, nekünk, nagycsaládosoknak tényleg fontos volt, hosszú ideje próbáltuk elérni, hogy beférjünk a gyermekülésekkel és a gyermekekkel egy autóba, s ha lehet, az az autó legyen nálunk, szülőknél fiatalabb.
A családvédelmi akcióterv a meglepetés erejével érte a magyar társadalmat, én azonban azt gondolom, hogy mégsem volt egészen váratlan, hiszen évek óta egyre több és több, a családokat támogató, azokat középpontba helyező döntés született. Azt hiszem, épp az volt benne a meglepetés, hogy ez a folyamat nem csupán folytatódott és bővült, de léptéket váltott, s minden korábbinál összetettebb, jelentősebb lett: szó szerint sokan alig hitték el. Aztán, ahogy Hamupipőke cipellőjét, egyre többen kezdték felpróbálni, s ahogy egyre több részletre derül fény, úgy látszik az is, hogy nagyon sokan járunk hasonló cipőben, sokunkra illik egyik vagy másik eleme az akciótervnek.
Egy intézkedéscsomag jelentőségét az is mutatja, hogy mi a vele kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott panasz. A Nagycsaládos Szülők Klubja Facebook-csoportunkban, amely nem csak tagjaink fóruma (közel 12 ezer tag), egy panaszos megjegyzésre ez a válasz érkezett: „De jó lett volna ez a »semmi« 20-30 évvel ezelőtt!” Ez a mondat sokkal többet árul el annál, mint azt elsőre gondolnánk. Hiszen azt tudjuk, hogy már 20-30 éve is szerettek volna több gyermeket a családok, s szerették volna, ha a felnevelésükhöz méltó körülményeket meg tudják teremteni, s ehhez – ahol arra szükség van – egy kis támogatást, de legalább biztatást kaphatnak. A rendszerváltás harmincadik évfordulóján azonban már azt is tudjuk, hogy ez a biztatás nem történt meg.