Egy regény, ami nem tehet semmiről

A Mueller-fétist legjobban forszírozó tévécsatornák és műsorok nézettsége húsz százalékot zuhant, miután kiderült, hogy végig félrevezették a nézőket.

USA-TRUMP/ Fotó: REUTERS/Jonathan Ernst

Csupa-csupa olyan történet, amit a liberális-progresszív megmondóemberek bármennyire szeretnének maguk is elhinni, ettől még nem lesznek igazak. A tények, a valóság persze ritkán zavarja meg őket a hiszékeny, védtelen olvasók manipulálásában.

Miközben persze ők azok, akik gátlástalanul propagandistázzák a kormánypárti újságírókat. Azokat, akik nem állnak be a nemzetközi baloldal narratívái alá; akik ellentétben az ellenzéki újságírókkal, nem játsszák el hazudozva az olvasóknak, nézőknek a függetlent.

Azokat, akik hagymázas fantazmagóriák, lánglelkű uszítások, hangzatos mesék és sokszor szamárságok gyűjteménye helyett a valóságot írják le.

Definíciója szerint a propaganda célja bizonyos nézetek elterjesztése, a befogadók véleményének befolyásolása, meg­győzése.

Módszereiben sunyi és gátlástalan, a felületes, védtelen olvasóval sok mindent el tud hitetni, érzelmeit jelentősen képes befolyásolni. A „hibrid rezsimekről” már korábban csúsztatásokkal, sugalmazásokkal teli, nagy ívű propagandacikket jegyző Filippov Gábor újabb tökéletes hazai példáját produkálta a minap ennek, ami pillanatok alatt végigfutott az ellenzéki mé­dián.

John Maxwell Coetzee Nobel-díjas dél-afrikai író regénye, a csaknem negyven évvel ezelőtt megjelent A barbárokra várva hirtelen újra aktuálissá lett honi liberálisaink körében.

Filippov Gábor, aki egyébként a könyvet újra kiadó Athenaeum szerkesztője, az ATV-n „magyarországozott” a regény kapcsán, Plankó Gergely pedig a 444-en dobta be rögtön az „óriásplakát” szót. Nem véletlenül alélnak el örömükben, hiszen tálcán kínálják magukat a felületes, olcsó, ám hatásos összemosási lehetőségek.

A regény nagyjából arról szól, hogy a központi hatalom saját meggyengülését megakadályozandó, ellenségképet gyárt: a nyugodt peremvidéken élő nomádokat veszélyes barbárnak titulálva, a rendcsinálás jegyében üldözni, vegzálni kezdi.

És hát mennyire kézenfekvő a párhuzam, nem igaz? Az Orbán-rezsim a központi hatalom, amely meggyengülőben van, és félelmében a szegény, szerencsétlen menekülteket barbároknak, ellenségnek állítja be. Pedig valójában nem is kellene tőlük félnünk.

A százezerszámra beözönlő, teljesen eltérő szocia­lizációjú, sokszor analfabéta, integrációra alkalmatlan tömegek semmilyen veszélyt nem jelentenek a kultúránkra, biztonságunkra, ugye?

A terrorcselekmények, a nőkkel szembeni tömeges erőszakok mind-mind csak elszigetelt esetek, sőt tulajdonképpen meg sem történtek. Vagy ha mégis, akkor arról is Orbán gyűlöletpolitikája tehet. Szóval a Nobel-díjas dél-afrikai író kiváló hivatkozási alap, sőt, tulajdonképpen ő már negyven évvel korábban is megjósolta a gonosz Orbán eljövetelét.

Miközben a valóság az – ha már a regény párhuzamait akarjuk mindenáron használni, és ha tényleg komolyan vennénk ezt a kolonializmusról szóló, csaknem negyvenéves irodalmi alkotást –, hogy a Filippov és társai által körberajongott brüsszeli bürokraták, az Európai Parlamentben csücsülő semmirekellők, az unió, és általában Európa elveit, hagyományait folyamatosan feladó, pozícióhajhász politikusok jelentik a gyengülő, recsegő-ropogó központi hatalmat, akik saját bukásukat megelőzendő, ellenségképet gyártanak, és ezt a Fidesz, illetve Orbán Viktor személyében vélik megtalálni.

Rui Tavares és Judith Sargentini úgynevezett jelentései, Manfred Weber most zajló ámokfutása, a Fidesz kizárásának a követelése az Európai Néppártból mind ezt szolgálja. Valójában tehát sokkal inkább mi, magyarok vagyunk a regény hőseihez hasonló őslakos „barbárok”, akiket a központi hatalom méltatlanul vegzál.

Alig lehet minősíteni, amikor egy regényt nem a saját jogán próbálnak eladni, hanem körmönfont marketinggel, a liberális közönség legutálatosabb reflexeire rájátszva teszik; hogy majd biztosan kileng az indulatgörbe attól, hogy ez a távoli szerző úgy írt a diktatúráról, hogy az egy az egyben ráhúzható Magyarországra.

Vagyis valójában nincs is itt semmi látnivaló, a szokásos hatásvadász, okoskodó, izzadságszagú hazugsággyárral találkozunk ismét, rendkívül alacsony szinten, kedvenc ellenzéki propagandistáktól.

A szerző a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője