Amikor tehát a Hír TV – Karácsony szavaival – „az antifasiszta felvonulókat” a náci hordákat „megzavaróknak” nevezte, akkor valósághűen, és – főleg – az ellentüntetők céljainak és szándékolt cselekedeteinek megfelelően járt el.
A baloldali Mérce.hu is nem véletlenül tudósított úgy, hogy az ellentüntetők „zajongást és zenélést folytatva igyekeztek megzavarni a becsület napjára gyülekező szélsőjobboldaliakat”. A lényeg ugyanis éppen az, hogy a radikális baloldali antifasiszták, antifák és autonómok azzal is harcolnak a fasiszták ellen, hogy akár erőszakosan megzavarják rendezvényeiket, hogy elvegyék a kedvüket a nyilvános megjelenéstől.
Ezt nem takargatják és büszkék is rá. És politikai csoda, hogy ezek a vállaltan militáns, nem hippi virággyerekekből vagy toleranciamániás nyárspolgárokból álló politikai csoportok, akik szerint a halott náci a jó náci, nem tiltakoztak Karácsony Gergelynek az ő harcukat relativizáló megfogalmazása ellen.
Politikai naivitás lenne azt gondolni, hogy Karácsony Gergely nincs tisztában a tényekkel. Inkább tűnik úgy, hogy a bojkottal egyszerre keresett fogást a kormányzaton, a kormánybarát médián, és igyekezett jó színben feltüntetni a kormány ellen felhasználható, de az átlagpolgárokat riasztó radikális baloldali szubkultúrát, amihez, ha másért nem, de politikai haszonszerzésből vonzódik.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök budapesti látogatásakor Karácsony kitűzte a kurd zászlót dolgozószobája ablakába, ami első ránézésre az antiimperialista szolidaritás cselekvési repertoárjára emlékeztet, de inkább lehetett politikai píárfogás. Se előtte, se utána nem adott hangot a kurd nép miatti aggodalmainak, és nem valószínű, hogy otthon gyűjteménye lenne az elnyomott népek zászlóiból.
Ha mégis, akkor nem állhat ellen az elvi antifasizmus parancsának: a palesztin zászlót is ki kell tennie, ha izraeli államfő vagy miniszterelnök teszi be lábát az ő szabad és zöld városába, mert a balosok univerzumában Izrael apartheid állam. Az európai zöld baloldal képviselője, Judith Sargentini is leszögezte: Izraelre az apartheid a helyes szó (Israël: apartheid is toch het juiste woord).



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!