Az alulról szerveződés modellje

A közösségi létmódunk nem egyformaságot, hanem közösségek szerinti különbözőségeket jelent.

Vuhan, 2020. március 11. Gyógyultan elbocsátott páciensek és egészségügyi dolgozók búcsúzkodnak az eddig szükségkórházként működő vuhani Hongsan sportcsarnokból távozóban 2020. március 10-én. Az ideiglenes kórházban a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal megfertőződött betegeket ápolták, és most bezárják, mert az utóbbi napokban csökken az új fertőzöttek száma Kínában. A kínai Hupej tartomány székhelye, Vuhan az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány gócpontja. MTI/EPA/Costfoto/YFC Fotó: YFC Forrás: MTI

Elképesztő mértékben váltak hasonlókká a legfontosabb gondolataink, érzelmeink, félelmeink és reményeink.

Nem véletlenül: a válság globális, és a maga globalitásában mind a hét és fél milliárd emberre ugyanolyan módon hat. Hét és fél milliárd ember válik most egymáshoz hasonlóvá, pontosabban hét és fél milliárd ember érti meg azt, hogy emberi minőségünkben, létünkben végtelenül egyformák vagyunk. Soha még ilyen univerzális, valóságosan a glóbusz egészét érintő jelenség még nem volt a modern kori történelemben, talán még a két világháború sem volt terjedelmében ilyen átfogó hatású a föld egészére nézve.

A felismerés egyértelmű: emberként, individuumként egyformák vagyunk, globálisan egyformák. Az ok egyszerű: az emberi fajhoz tartoznunk. De eddig, csak eddig tart a globalisták és liberálisok igazsága, és nem tovább.

Ők ugyanis továbbmennek ennél, és abból indulnak ki, hogy az emberek elsősorban és kizárólag individuumok, akik szabadok a cselekvésben. S ha ez így van, akkor fölösleges a közöttük lévő, mesterséges, a történelemből itt maradt korlátokat fenntartani közöttük. Ha mindenki egyforma, mert az emberi fajhoz tartozik, akkor nincs szükség nemzeti hovatartozásra, nincs szükség nemzetállamra, vallási kötődésre, sem pedig a családra, nincs szükség határokra az emberek között: fel kell oldódni, kozmopolitává kell válni.

És ebben tévednek a legnagyobbat.

Ugyanis ez a világválság éppen azt bizonyítja, hogy egyfelől valóban egyformák vagyunk mint individuumok, de a kötődéseinkben, a közösségeinkhez való viszonyainkban már eltérők vagyunk. Ezek az eltérések és különbözőségek a családunkhoz, barátainkhoz, egyházunkhoz, lakóközösségünkhöz, lakóhelyünkhöz, és végül, de nem utolsósorban a nemzetünkhöz, a hazánkhoz, honfitársainkhoz való viszonyunkban mutatkozik meg. Emberré a közösségeinkben válunk.

A közösségi létmódunk tehát nem egyformaságot, hanem közösségek szerinti különbözőségeket jelent. Akik most cselekvőképesek, azok a lakóközösségek, az egyházak, az önkormányzatok s leginkább a nemzetállamok. S azért azok, mert közösséget alkotnak, összeköti őket egyfajta lokális identitás, az egymás iránti valóságos – és nem mesterséges, felülről kényszerített! – szolidaritás.

A világjárvány, miközben szörnyű szenvedést hoz magával, egyben lehetőséget is ad arra, hogy megértsük a benne rejlő üzeneteket.

Ez az üzenet pedig a következő: valóban igaz az, hogy vannak szférák és területek, amelyek ma már globális kezelést, fellépést igényelnek. Ilyen a klíma-, pontosabban a környezetvédelem, ilyenek a határokon átívelő gazdasági, pia­ci, pénzügyi folyamatok, a világkereskedelem, idetartozik az internet s ehhez kapcsolódóan a nemzetek felett működő techcégek, a közösségi kommunikáció birodalmai, a nemzetközi média és még sorolhatnánk. A technikai értelemben vett globalizáció tehát valóban itt van, velünk van, ám a globális problémákra is alapvetően kétféle, egymástól gyökeresen eltérő válasz létezik.

Az egyik az, amit a liberális globalisták, mögöttük a globális pénzügyi elit tagjai akarnak ránk kényszeríteni, idestova már legalább harminc éve (tágabb értelemben inkább száz éve). Ennek lényege, hogy ha már van globális gazdaság és piac, és vannak globális cégek ehhez kapcsolódóan szupranacionális intézmények (G7-ek, G20-ak, Világkereskedelmi Szövetség, Nemzetközi Fizetések Bankja, Fed, Bilderberg-csoport, Külkapcsolatok Tanácsa, Nemzetközi Valutaalap, Világbank, londoni Királyi Külügyi Intézet stb.), akkor meg kell teremteni a nemzetek feletti, globális politikai intézményeket is.

Tetszetős gondolat, csak látható, hogy a nemzetek feletti politikai intézményeket s általában a globális irányító szervezeteket felülről, a globális elit vezetésével kívánják létrehozni, mindenféle demokratikus felhatalmazás és legitimáció nélkül – a hét és fél milliárd ember feje fölött. Jó példa erre egyfelől az ENSZ, amelynek vezető pozícióiban mindenféle választás nélkül jelennek meg a Soros-birodalomhoz ezer szállal kötődő emberek („szakértők”), legyen szó a klímavédelemről, avagy a migráció emberi joggá avanzsálásáról.

A másik példa maga az unió, annak is elsősorban a bizottsága és a parlamentje, amelynek vezető pozícióiban és „szöveteiben” újra és újra megjelennek a szuperföderális, uniós kormányzás hívei, másképpen szólva a globalisták.

Azonban a globális válságokra nem válasz a globalista elit által felülről létrehozott intézményrendszer, mert ez együtt járna a nemzetállamok, a lokalitások és végül is az emberek teljes alávetettségével. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy a globális elitet mint a világszervezetek létrehozóit és irányítóit senki nem tudja ellenőrizni, számonkérni, ez az elit nem lenne leváltható, viszont a világ urává válna, s innentől senki nem tudná megakadályozni egy globális világuralom létrejöttét.

Azonban van egy másik út, ez pedig nem más, mint a lokalitások-közösségek, önkormányzatok, nemzetek és államok önkéntes, alulról szervezett összefogása. Ebben az esetben egyenrangú felek kötnek egymással önkéntes szövetségeket s hoznak létre olyan együttműködési formákat és kereteket, amelyekben a résztvevők továbbra is megőrzik szuverenitásukat, s joguk van arra, hogy az együttműködésből bármikor kilépjenek. Ebben az esetben nem hierarchikus, hanem horizontális együttműködés jönne létre, amely lokális identitásokra épülne fel, s demokratikusan elszámoltatható szövetkezések lennének ezek, tehát döntéseik nem önkényesek, hanem legitimek lennének. (Jó példa az alulról szerveződésre a visegrádi négyek.)

Mindez tökéletes ellentéte annak, amit a globalista elit elképzel a szép, új világról. S ha jobban belegondolunk, azt látjuk, hogy a koronavírus-járvány idején, ha valami működik, akkor ez éppen az utóbbi modell, az alulról szerveződés és együttműködés. Látható, hogy kizárólag a nemzetállamok képesek a válság kezelésére, döntésekre, azonnali intézkedésekre, amelyeket az érintettek be is tartanak, miközben a föderalista-globalista Európai Bizottság, tágabban az unió csak fut az események után, határozatai nem legitimek, nem elfogadottak. S a nemzetállamok, miközben szuverén módon cselekednek, képesek arra is, hogy különféle együttműködéseket valósítsanak meg, és így segítsék egymást a járvány leküzdésében.

Nem folytatom tovább: a globális járvány megtanítja nekünk, hogy mi működik a világban és mi az, amit pusztán a világra akarnak kényszeríteni meghatározott célokkal.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója