Nyitnak a strandok. Normális esetben ez nem akkora hír, és nem kapcsolható össze a bizakodással és a reménnyel.
Most meg igen. A balatoni strandok is nyitnak, a megszokott időben és helyeken, és bár a tizenöt fokos vízben aligha lesz nagy ugribugri, de maga a tény szinte a szabadság érzetével szolgál. A balatoni strandok úgy élnek a képzeletünkben, ahogy most vannak. Holott lehetnének másként is, már amennyiben megvalósult volna az egyik legőrültebb terv, ami valaha kikristályosodott a tóval foglalkozó elmékben. Pedig volt egy pár, ám, Istennek hála, végül egyik sem valósult meg. Esetünkben azonban az ítélet nem ennyire egyértelmű, különösen, ha szabadjára engedjük a fantáziánkat, és elképzeljük, milyen is lenne a Pannon-tenger visszahúzódása után néhány millió évvel a hullámok hangja a Tapolcai-medencében.
A gigantomán gondolatok, a Teremtő le- és felváltása nem állnak távol az embertől. Különösen igaz ez a különleges anyagból gyúrt kommunistákra, de a nyugati blokkban is jócskán akadtak példák olyan ámokfutásokra, amelyeket azóta sem hevert ki a természet. Betonágyba kényszerített vagy egyenesen megfordított folyók, gátakkal elárasztott vagy éppen lecsapolt területek, embermilliók életének megkeserítése vagy éppen elvétele szegélyezték a lángelmék tobzódásának útját, és mire kiértek a tűzoltók, már többnyire késő volt. Kicsiben is ment az ötletelés rendesen, gondoljunk csak a badacsonyi narancsligetekre például. Micsurin elvtárs szellemi örökösei nagy lövészárkokat ásattak a hegyen, azokba kerültek a narancs- és citromültetvények, amelyek aztán természetesen menetrendszerűen elfagytak, a többit lásd A tanú című film idevonatkozó jeleneteiben.
Magával a Balatonnal viszont az a helyzet, hogy egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy mostanság szeretjük, a formája is más volt. Hogy csak pár száz évet menjünk vissza az időben, ami egy tó életében szerencsés esetben nem egy nagy ugrás, amikor megérkezett a török, hogy szisztematikusan tönkretegye az elcsángált rokonság hazáját, eleink elzárták a Sió völgyét, amivel megemelték a tó vízszintjét, a megszállók meg néztek, mint ló a dohányban, hogy most mi legyen. Aztán sajnos megtalálták a megoldást, de egy pillanatra valószínűleg nekik is földbe gyökerezett a lábuk az elárasztott Tapolcai-medence látványától, amelyből szigetként emelkedett ki Szigliget és a Szentgyörgy-hegy.
