A történelem nem mindig ismétli önmagát, de Európa általában igen. Legalábbis korábban ez így volt.
A nagypapák élete nem az unokák élete
A RÉGI JOBB VOLT – Vadai Ágnes és Magyar Péter miatt alaposan be kell illatosítani a keszkenőt!
A történelem nem mindig ismétli önmagát, de Európa általában igen. Legalábbis korábban ez így volt.
A számtalan életet követelő és az embereket a megélhetésüktől megfosztó vírus ellen folytatott küzdelem során Európa nem ragaszkodott a régi berögződésekhez, és nem szakította fel újra az egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság során szerzett, alig begyógyult sebeket. Ehelyett úgy döntöttünk, hogy a közös jövő megteremtése érdekében összefogunk. Ezért mondhatjuk, hogy a 27 tagállam vezetői a múlt héten történelmi jelentőségű döntést hoztak az Európai Bizottság helyreállítási javaslatának támogatásáról.
Először is: a számok. Európának 750 milliárd euró értékű helyreállítási eszköz áll majd a rendelkezésére a válság által leginkább sújtottak megsegítésére. A NextGenerationEU elnevezésű kezdeményezés olyan helyreállítási beruházás, amely hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink számára zöldebb, digitálisabb és ellenállóbb uniót teremthessünk meg. Ezt segíti majd a következő hét évre szóló uniós költségvetés, amellyel együtt a csomag teljes összege 1,8 ezer milliárd euró lesz.
Másodszor: a döntés azért történelmi jelentőségű, mert megmutatja, hogy Európa hogyan valósítja azt meg. Az Európai Bizottság – a 27 tagállam támogatásával – most először használja fel erős hitelminősítését arra, hogy a NextGenerationEU számára a tőkepiacokon gyűjtsön pénzt.
A korábbi válságokat a tehetősebbek élték túl, míg a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek súlyos árat kellett fizetniük. Ez alkalommal azonban ennek máshogy kell történnie. Ezúttal csak akkor tudunk talpra állni, ha összefogunk. Ez az oka annak, hogy a NextGenerationEU forrásainak nagy részét vissza nem térítendő támogatások formájában adják majd a tagállamoknak a kulcsfontosságú reformok és beruházások finanszírozására. Ez az európai pénz olyan projekteket támogat, amelyek helyi munkahelyeket teremtenek és Európa globális erejét növelik.
A reformok és a beruházások az egyes országok szükségleteihez igazodnak, és összhangban állnak a tágabb európai célokkal. Néhány program a termelékenység növelését célzó munkaerőpiaci reformokat támogatja, más beruházások pedig az oktatást és képzést helyezik előtérbe, hogy hozzájáruljanak a leginkább szükséges készségek elsajátításához. Ezenkívül támogatásban részesül a digitális, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Viszont a legfontosabb, hogy mindegyik hozzájárul az európai zöldmegállapodás megvalósításához.
A teljes 1,8 ezer milliárd eurós összeg harminc százalékát az éghajlattal kapcsolatos kiadásokra különítik el, és egy új, 17,5 milliárd eurónyi, a méltányos átállást támogató alap biztosít majd segítséget azoknak a régióknak, amelyeknek az átlagnál nagyobb mértékű átalakulásra van szükségük.
A „történelmi” szó használatának harmadik oka a pénz visszafizetésének módja. Annak érdekében, hogy a jövőben ne kelljen magasabb számlát benyújtani a tagállamoknak, Európának saját új bevételekből kell visszafizetnie a felvett pénzt. Ezek közé tartozik a nagy technológiai vállalatokra kivetett adó, az újra fel nem dolgozott műanyagokra kivetett adó, valamint az alacsonyabb éghajlat-politikai célokat kitűző országokból származó import szén-dioxid-kibocsátás ára.
Néhányan fel fogják tenni a kérdést, hogy egyes országoknak miért kell pénzt adni vagy kapni egy több ezer kilométerre lévő másik országtól. A válasz egyszerű. Európa jólétének titka az egységében és az egységes piacában rejlik. A szolidaritás tehát a saját érdekünk, és az egyik országban befektetett euró tulajdonképpen mindegyik ország számára befektetést jelent.
Gondoljuk végig, mi történik a turizmussal, ha az európaiak nem engedhetik meg maguknak, hogy egy bizonyos városba vagy országba utazzanak. Gondoljuk végig, hogy mi történik a gyártóinkkal, ha nem tudják beszerezni a szükséges alkatrészeket a különböző európai országokban működő beszállítóiktól. Gondoljuk végig, hogy a válság milyen következményekkel járt mindannyiunkra nézve: káros hatással volt az emberek jólétére, a vállalkozások fizetőképességére, a társadalom működésére és minden egyes európai ország gazdaságára. És a válságnak még nincs vége.
Ezért sürgősen, határozottan és közösen kell cselekednünk. A múlt héten pedig Európa bebizonyította, hogy képes megoldani ezt a feladatot. Természetesen néhányan a habozást és a gyengeséget látják majd meg a hosszú és nehéz csúcstalálkozóban. Szerintünk viszont Európa egyedülálló ereje mutatkozott meg a találkozó során.
Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk körül! A világon sehol nincs 27 különböző ország, amely képes lett volna akár csak megvitatni a helyreállítás közös finanszírozását. Nekünk ez egy hosszú hétvége alatt sikerült. A történelem e rendkívül törékeny pillanatában európainak a legjobb lenni. És most mindenki érdekében tovább kell haladnunk ezen az úton, együttműködve a kormányokkal és a parlamentekkel, hogy megvalósíthassuk a helyreállítást célzó terveket.
Az uniót mindig az alapján kell megítélni, hogy milyen jövőt tud nyújtani. A közös jövőkép tette lehetővé az európai integráció nagy lépéseit: Európa egyesítését a második világháború után vagy a hidegháború végét követően, a közös piac létrehozását, valamint a közös valuta bevezetését. Ma is ugyanez a mindannyiunkat erősítő közös jövőkép ösztönöz arra, hogy újabb történelmi lépést tegyünk meg.
A cikk szerzői: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke; Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa
A RÉGI JOBB VOLT – Vadai Ágnes és Magyar Péter miatt alaposan be kell illatosítani a keszkenőt!
Az egyedüli sikert garantáló stratégia a három pólus együttes kezelése, amely Washington, Moszkva és Peking.
ELEMZŐI HANGERŐ – Január 20-át követően jelentősen bővülni fog Magyarország mozgástere.
Ijesztő, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
A magyar, orosz és ukrán Popova Aleszja drámai vallomása
Zebrán gázoltak reggel halálra egy 27 éves anyukát és hároméves kislányát
Házasság első látásra: Mi történt Judit arcával?
Zurkerberg kitálalt, így működött a Biden-kormányzat (VIDEÓ)
Napi horoszkóp 2025. január 11.: a Szűznek meggyűlhet a baja néhány eszközzel, a Mérleget felvidítja egy régi barátja
Az orosz tüzérség precíziós csapást hajtott végre egy ukrán parancsnoki állásra Pokrovszk térségében
NB II-es átigazolási körkép: alaposan belehúzott a Honvéd, Zimonyi újra a Vasasban
Somogyi András gusztustalan, fékevesztett kirohanásával végleg kiírta magát a közéletből
Megszólalni sem tud a sokktól az édesapa, akinek elgázolták a kislányát és a feleségét péntek reggel
Rendkívüli bejelentést jelentett be Magyar Péter, és nem jelentett be semmit
Horrorisztikus felvételek: Percekig lógott a sífelvonón egy kislány, mielőtt a mélybe zuhant
A RÉGI JOBB VOLT – Vadai Ágnes és Magyar Péter miatt alaposan be kell illatosítani a keszkenőt!
Az egyedüli sikert garantáló stratégia a három pólus együttes kezelése, amely Washington, Moszkva és Peking.
ELEMZŐI HANGERŐ – Január 20-át követően jelentősen bővülni fog Magyarország mozgástere.
Ijesztő, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.