Az emberélet furcsa színe

A baloldali média nem akar azzal foglalkozni, amit egy nemzeti kormány jól csinál.

Brüsszel, 2020. július 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (b) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfõ sajtótájékoztatót tart az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója után 2020. július 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarország ezekben a cikkekben soha nem szerepel. Nincs szó „kis magyar csodáról”, vagy „Mit tudnak a magyarok, hogy ilyen alacsony a fertőzésszám?”, nem kutatják a magyar modellt. Ha valamelyik államot megemlítik a térségben, az Szlovákia, mert ott baloldali kormány van, államelnöke pedig a liberális mainstream kedvence. Ez Brüsszelben azt jelenti, vörös, azaz jó, tehát ha valami pozitívat kell írni Közép-Európáról, akkor azt írjuk Pozsonyról, de soha, semmilyen körülmények között ne említsük Magyarországot jó példaként. Mert még a végén kiderül, hogy a Magyarországon folyó munka eredményes, a kormányzat pedig nem emberirtással foglalkozik. Ehhez pedig nem kellett se az életmód teljes átalakítása, se teljes zárlat és a gazdaság leállítása, se az egy ütemre menetelő tömegek. Nem voltak milliós bírságok, ha nem volt maszk, nem voltak felvonulások, hogy tiltakozzon a lakosság az önkény ellen. Amikor kellett, az emberek felvették a maszkot, távolságot tartottak, és az erre illetékes szakemberek rendkívül kemény munkával irányították a védekezést.

Mindennek az az oka, hogy a baloldali média nem akar azzal foglalkozni, amit egy nemzeti kormány jól csinál. Ha Magyarországon lenne sok beteg, akkor naponta vennék elő Orbán Viktor felelősségét, odacsapnák Donald Trump mellé, mint bűnös, aki nem foglalkozik az emberek életével. Mivel Magyarországon viszonylag stabilnak tekinthető a helyzet, a gazdaság nem esett vissza drasztikusan, a vírus terjedése pedig a többi országhoz képest elfogadható mértékű, a baloldali médiában a válasz a néma csönd. Mikor leírják azt a mondatot, hogy az „olyan vezetők, mint Donald Trump vagy Jair Bolsonaro”, egyszerűen nem teszik hozzá, hogy Orbán Viktor. Összeállításokat készítenek, ahol a helyzetet jól kezelő vezetők láthatóak, s ott mindig szerepel Sanna Marin finn kormányfő, Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök, valamint Angela Merkel német kancellár.

Ők azért érdemelnek kiemelt figyelmet, mert nők, és dacára a magas német fertőzöttségi számoknak, Merkel mindig számíthat a pozitív elbírálásra. Mintha legalábbis egy ország járványügyi védekezését az ország első embere személyesen irányítaná, egy személyben hozna szakmai döntéseket. A valóságban mindenütt csak iránymutatást ad a miniszterelnök, és rábízza a szakmai részt azokra, akik ezzel foglalkoznak a mindennapokban. Ebben az ügyben pedig igazán álságos és szánalmas azt mondani, hogy egy nő a kormányrúdnál hatékonyabban és empatikusabban tudja irányítani a védekezési hálózatot, mint egy férfi. Ahogy persze az se került be a nemzetközi médiába, hogy Magyarországon történetesen egy nő irányítja az operatív törzset. Ez ugyanis már nem illik bele az alaposan mindenkibe beledöngölt Magyarország-képbe, miszerint ebben az országban Orbán Viktor egyedül dönt mindenben, és nyilván nem bízik a nőkben.

A nyugati sajtó nagy része ma is szélsőjobboldalinak tartja a Jobbikot, és bizony ma is összekeveri időnként Budapestet Bukaresttel. Mikor ilyen történik, összenevetünk a román kollégákkal, és elgondolkodunk, hogy a fenébe tudták ezek a srácok elfoglalni Indiát.