Amerikában a január 6-i, a Capitolium elleni ostromot követően a liberális demokratáknak sikerült a gyűlöletet és a patrióta oldal elleni megtorlást újabb szintre emelni. Az újonnan hatalomra jutott kormánygépezet, valamint túlerőben lévő lakájmédiájuk a propaganda és a cenzúra eszközeivel kívánják bebetonozni a liberalizmus globális térnyerését. A beszéd- és memóriazavaros új elnök azonnal munkához látott, hogy rendeleti kormányzásának alapköveit lefektesse. Természetesen ennek része a háborús retorika is. Oroszország és újabban Kína irányába nyilaz naponta.
Ennek az ideológiai ámokfutásnak az Atlanti-óceán mindkét oldalán vannak szekértolói.
Kíméletlenül nyomulnak a politikai porondon, hogy a Nyugat modern kori liberalizmusának önkényét érvényesítsék.
Egyik ismerősünk idehaza a minap kijelentette, hogy teljes nyugalommal szavazna az ördögre is, ha maga Lucifer indulna Orbánék ellen. Na, de hát ez már bekövetkezett, nem? Az őszödi böszme nemcsak indul, hanem az ellenzék vezéreként buldózer módjára tör hatalomra. Belzebub és a többi bólogató János (Jakab P., Szabó T., Fekete-Győr A., Ungár P., Tóth B., Szél B. stb.) pedig ott tolonganak körülötte a selejtes raklapokból összeeszkábált politikai porondon.
Vajon honnan ered ez a fanatikus hatalomvágy és önbizalom, amely lelkiismeret-furdalás nélkül katapultálja őket a hatalom megszerzése irányába? A válasz egyértelmű: a Nyugat modern kori ideológiai imperializmusa nyújt nekik erőt és háttértámogatást. A Nagy Újraindítás (Great Reset) pedig célokat tűz ki számukra. A politikai térkép kialakult: van egy nemzeti szuverenitást védő polgári-vidéki összefogás és vele szemben tombol egy erőszakos, Nyugatról lecsapó globalista ideológiai orkán, amely szeretné kiradírozni a nemzeti függetlenséget és a különutas gondolkodást. A Nagy Újraindítás nem fantazmagória, hanem nyílt támadás az emberiség ellen, amelyet a davosi világgazdasági fórumon a Nyugat véleményformáló vezetői nyíltan propagáltak. Lényege, hogy fizikai, digitális és biológiai létezésünket szeretnék egybegyúrni. Ezt a fórumot vezető Klaus Schwab sem titkolta, amikor kijelentette: a negyedik ipari forradalom még könnyebben kezelhetővé formálja majd az emberiséget.
A fősodratú liberális nemzetközi média mind az újraindítás célkitűzéseit szolgálja. Ennek része a transzgender-propaganda, a homoszexuálisok házassága, a korlátlan illegális migráció és a közösségi média totális politikai cenzúrája.