Nos, ha ezeket a kérdéseket tisztáztuk, nézzük a Gyurcsány-fiúkat.
A Gyurcsány-fiúk semmi mást nem tesznek, mint megpróbálnak megfelelni a főnöküknek, esetünkben Gyurcsánynak. E megfelelési kényszer szüli a nagyotmondási versenyt ezek között a sufniforradalmárok között.
Ha az egyik gazemberezni kezd, a másik börtönnel fenyeget. Ha az egyik börtönnel fenyeget, a másik mindjárt az évszázad legnagyobb kirakatperét álmodja Felcsútra, s ha Fekete-Győr most éppen azzal fenyegetőzik, hogy amint végzett az évszázad legnagyobb kirakatperével, nyomban utána eltilt minket a foglalkozásunktól (?), akkor számíthatunk rá, hogy Jakab holnap sós kútba akar majd tenni bennünket. Ha az egyik nyitást követel, a másik kétszer annyi nyitást követel, ha az egyik szerint mindjárt ezután heteket késett a zárás, a másik szerint hónapokat késett a zárás.
– Bebebebe! Az én papámnak meg CSÉB-je van! – hangzott a régi reklámban az ovisok párbeszéde. Ezeknek meg mindegyiknek van egy felettes énje. A Gyurcsány. Az ő nagy, szent fenekébe vágynak beléomolni. És sikerül is nekik, hibátlanul. Legalább ez az egy, az egész szánalmas és felesleges életükben.
A borítóképen: Bayer Zsolt
Forrás: Magyar Nemzet





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!