Állapítsuk meg újfent és ismét, Andy Warholnak igaza volt. Tizenöt percre mindenki lehet sztár. Sőt a Warhol halála óta eltelt időben az örökbecsű mondás igazságtartalma csak erősödött és egyben fokozódott. A médiában tényleg bárki kaphat negyedórát, legyen bármekkora gyökér. Itt van például mindjárt ez az Arna Kimiai nevű, huszonnégy éves, San Franciscó-i illetőségű, színes bőrű (feltételezhetően) nő. Az történt vele a napokban, hogy tudós barátnőivel beszállt egy taxiba, azaz egy Uberbe, vagy hogy kell ezt mondani, majd amikor
a sofőr megkérte szépen, hogy a cég szabályzatával összhangban meg a kialakult helyzetre való tekintettel úgy egyébként is, legyenek már olyan kedvesek, és vegyék fel a maszkjukat,
szinte azonnal elgurult a gyógyszere, és bevetette magát a hírekbe.
A fiatalasszony ugyanis erre rögvest borzalmas hangon üvöltözni méltóztatott, majd nemes egyszerűséggel leköhögte a sofőrt.
Egyik társa ezt olyannyira viccesnek találta, hogy lehúzta a maszkját, nevetgélt egy kicsit, majd közölte, hogy ő bizony koronavírusos, és szintén köhögött egy jóízűt. Mindezek után főhősnőnk megkísérelte elvenni a gépjárművezető telefonkészülékét, és biztos, ami biztos, letépte róla a maszkot. Ezek után a kedves utasok távoztak, de búcsúzóul azért egyikük befújt egy dózis paprikaspray-t az autó ablakán.
Ez a Kimiai egyébként annyira hülye, hogy
az eset után igazáról mélyen meggyőződve egy rózsaszín fehérneműszettben kommentálta a történteket az Instagramon,
majd egy váratlan fordulattal a rendőrségen találta magát. Nyilván addigra kiment belőle a cucc egy része, de igazából nem is ez az érdekes a sztoriban, ez a viselkedésminta szinte bárhol a világon ismerős lehet.
Viszont az van még, hogy
a sofőr nepáli származású, nyolc éve él az Egyesült Államokban, és úgy véli, ázsiai származása miatt érte az atrocitás.
Ezt pedig arra alapozza, és nem alaptalanul, hogy az elmúlt egy évben drámai mértékben emelkedett az ázsiaiak sérelmére elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma, és ez szerinte az volt. És ezen a ponton azt a borzalmat kell ide leírni, hogy még olcsón megúszta. Nézzünk néhány példát! Egy nyolcvannégy éves, thai származású embertársunk szintén San Franciscóban sétálgat, amikor egy fiatal férfi odarohan hozzá, és a földre löki. Az áldozat néhány nappal később belehal sérüléseibe. A New York-i metróban egy hatvanegy éves filippínó férfit ér inzultus, ő túléli, de száz öltéssel kell összevarrni az arcát, tekintve, hogy a támadó fültől fülig felmetszette egy sniccerrel.
Texas. Egy kínai hölgy békésen vásárolgat egy szupermarketben, amikor odapattan mellé egy tizenkilenc éves véglény, felkap egy kést a polcról, megvágja az arcát, a hatéves gyereke arcát, a hároméves gyerekét pedig hátba szúrja. És sorolhatnánk a maró anyaggal leöntött nőtől a felgyújtott nyolcvankilenc esztendős asszonyig az iszonyatot. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa, ahogyan ezt valami miatt ilyenkor mondani szokták. Nem szeretnék innen a megnyugtató messzeségből ellenőrizhetetlen számokkal dobálózni, de
a hírek szerint a rendőrség legalább háromezer esetről értesült egy év leforgása alatt.
