Az itthoni liberális sajtó már megint – szokásához híven – a nyugati liberális hatalom szócsöve. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy mind ugyanazt írják Éric Zemmourról, miután kiderült, hogy pénteken Budapestre látogat Orbán Viktor meghívására. Egyből mind a szokásos mocskoló – és most már üresen kongó – „szélsőjobboldali”, „rasszista”, „gyűlöletkeltő” bélyegeket ismételték mantraszerűen. Végül is, számukra ez egy kiváló alkalom, hogy a tájékozatlan embereket megint megijesszék, és összemossák a miniszterelnököt ezekkel a szitokszavakkal – hiszen elkezdődött a kampány.
Ez abból is látszik, hogy amikor 2019-ben jött Éric Zemmour Budapestre, messze nem volt akkora híre. Nos, ennek az oka az, hogy 2022 áprilisában nem csak mi fogunk szavazni: a francia elnökválasztásra is akkor kerül sor.
Eddig minden arra utalt, hogy ismét a 2017-es választások forgatókönyvére kell számítani: egy második kör Macron és Le Pen között, ami végül a globalista, progresszív, fiatal bankár győzelmével zárul, miután az egész baloldal, a liberálisok és a polgári jobboldal is mögé áll.
De Macron valószínűleg már most aggódhat, hogy valami keresztbe tesz a jóslatnak. Bár még nem jelentette be hivatalosan, hogy indul a választáson, nehéz nem látni, hogy mi készül: Éric Zemmour turnézik az egész országban, hogy bemutassa legújabb könyvét, a Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót címűt, Facebook-profilt és YouTube-csatornát indított, melyeket profik kezelnek.
A függetlenként induló, algériai zsidó származású 63 éves francia polémista Napoleón-rajongó, és képtelen csendben maradni, ha Franciaországot és történelmét támadják. A franciák már több mint húsz éve ismerik: hamar híre ment, miután az első könyve a feminizmust támadta. Majdnem húsz éven át ő volt szinte az egyetlen jobboldali hang a francia tévében, aki folyamatosan küzdött a liberális fősodorral szemben.
A tavaszi felmérések három százalékra becsülték, de szeptember 21-én már tizenegy százalékon mérték a támogatottságát. Ugyanebben a felmérésben Macron huszonnégy százalékon áll, Le Pen tizennyolc százalékkal követi, majd a Republikánusok (LR) valószínű jelöltje következik tizennégy százalékkal. Negyedik helyen jön tehát Zemmour tizenegy százalékkal, egyforma támogatottságot élvezve Mélenchonnal, a radikális baloldal jelöltjével.
Marine Le Pen megérezte az erőltetett néppártosodást, illetve a Macronnal szembeni 2017-es katasztrofális vitája miatti visszaesést a júniusi megyei választásokon: országos szinten 8,5 százalékot esett vissza a Nemzeti Tömörülés – régi nevén Nemzeti Front. A vérszegény LR ugyanakkor annak köszönheti még a létét, hogy egyrészt országszerte maradtak helyi képviselői, másrészt fel tud mutatni még néhány ismert figurát; de képtelen Macronnal szemben hiteles kritikát megfogalmazni vagy programot ajánlani.
Ez a jobboldali válság együtt jár egy komolyabb nemzeti válsággal mind politikai, mind gazdasági, mind pedig szociális téren. Elég, ha csak a vérbe fojtott sárga mellényes mozgalomra, a két hónapja tartó több százezres védettségiigazolvány-ellenes tüntetésekre vagy a tömeges bevándorlásra, a rezsiemelésekre gondolunk, és a sor még folytatható.
Így azt mondhatjuk, hogy minden adott a franciák kedvenc jobboldali polémistájának, hogy elinduljon. És valóban, számos személyes erénnyel bír: semmilyen korrupciós vád nem érte még, olyan kulturált tudósember benyomását kelti, akit Franciaország szeretete motivál és akinek nem a saját, személyes érdekei az elsődlegesek. Emellett pedig nem Le Pen a vezetékneve, ami sok jobboldali középosztálybelinek még mindig visszataszító és félelmetes. Adja magát, hogy a Nemzeti Tömörüléstől és a Republikánusoktól egyaránt sok szavazatot vehet el, így építve saját személyisége köré egy új jobboldali összefogást, amire eddig még nem volt példa az Ötödik Köztársaság történetében.
Régóta radikálisabban beszél az iszlámról és a bevándorlásról, mint Le Pen, aki a lassan tíz éve folytatott néppártosodásával már képtelen radikális beszédet tartani ezekben a témákban. Ugyanakkor tisztességes jobboldali imázsa elfogadhatóvá teszi a klasszikus jobboldali szavazótábornak.
Természetesen rá is igaz, ami másokra. Semmi nincs előre megírva, és ha eddig könnyű volt számára a műsoraiban szinte csak a kedvenc témáiról beszélni – iszlamizáció és bevándorlás –, a kampány során kénytelen lesz nehezebb kérdéseket is érinteni, amelyek alkalmasak arra, hogy megosszák a potenciális szavazóbázisát: mint például az Európai Unió, a Covid-intézkedések, a gazdasági kérdések, a geostratégiai témák. Ezek mind csapdának számítanak egy független jelöltnek egy szétszakadt társadalomban, ahol egyre mélyebbek a törésvonalak.
Azt sem szabad kizárni, hogy a kampány véghajrájában valamiféle kiegyezés történik az egyik vagy a másik nagyobb jobboldali párttal, legyen az az RN vagy az LR. Márpedig egy ilyen jellegű együttműködés Macron vesztét is jelentheti.
De bármi is lesz Zemmour jövendő kampányából, Franciaország most szeptemberben ráébredt: nem szükségszerű, hogy a 2022-es kampány ismét a Macron–Le Pen harccal legyen egyenlő, amit nyilván újra Macron nyerne meg; Zemmour már most megváltoztatta a francia politika arcát.
A szerző a Visegrad Post főszerkesztője
Borítókép forrása: Teknős Miklós
