idezojelek

Ki és miért támadja a színművészeti egyetem rektorát?

Gábor György tapicskol, toporzékol a gyűlölet folyójában.

Cikk kép: undefined

Egy nap a guru kijelenti, hogy ettől kezdve a vajas kenyér nem eshet a vajas felére. Telik-múlik az idő, egyszer csak az egyik tanítvány odamegy a guruhoz: – Mester! Nem azt mondtad a múltkor, hogy a vajas kenyér nem eshet a vajas felére? – De, fiam, azt mondtam. – Mert az a helyzet, hogy tegnap vajas kenyeret akartam enni, de elejtettem, és a kenyér a vajas felére esett… A guru elgondolkodik, majd így szól: – És mondd fiam, biztos, hogy jó felén kened te azt a kenyeret?

Gábor György filozófus, habilitált egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára sem tudja helyesen megkenni a vajas kenyeret. Kérdem Rátóti Zoltántól: mely feltételeknek méltóztatott megfelelni című írásában a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vonatkozó jogszabályokat forgatja fejjel lefelé. Az először Face­book-bejegyzésként megjelenő írást a Színház.online futtatta meg. A vallásfilozófus tanszékvezető egyetemi tanár kocsmai fordulattal kezd, amikor azt akarja alátámasztani, hogy a színművészeti egyetem rektori kinevezése szabálytalan volt: „Három eset lehetséges: Rátóti Zoltán vagy súlyos szövegértési problémákkal viaskodó félkegyelmű, vagy mindenkit hülyének néző eszement manipulátor, vagy a kettő szimbiózisa.”

Gábor filozófus az inszinuáló, csúfolódó bevezetés után jogászkodni kezd, interdiszciplináris területre téved, és közben leejti a vajas kenyeret, az meg mindig a vajas felére esik. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényből citál, még a paragrafusok és bekezdések számát is le tudja írni helyesen, a klaviatúrát is mesterien kezeli, a § jelet is megtalálja rajta. Hiába, a publikációs kényszert nyögve megtanulja az ember a szövegszerkesztés csínját-bínját. A dilettáns jogászkodást azonban a gyűlölet vezeti. Az pedig elvakítja az embert. A gyűlölet még arra is képes, hogy fölülírja a filozófiai alapigazságot, miszerint kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Dehogynem lehet! Gábor György tapicskol, toporzékol a gyűlölet folyójában.

Zanzásítva, hogy Gábor filozófus is megértse: nem adekvát, nem valid jogszabályi helyeket idéz, amikor Rátóti Zoltán rektori kinevezésének jogszerűségét vitatja. Magyarul hülyeségeket facebookozik az egyetemi tanár.

A felsőoktatási törvény ugyanis a művészeti egyetemek esetében lehetővé teszi, hogy az alapító okiratukban eltérjenek a törvényben meghatározott feltételektől. Ennek lényege, hogy a komoly szakmai és művészi teljesítményt elismerő művészeti díjakat tudományos teljesítménynek értékeli a jogalkotó. Így lehetővé teszi, hogy a művészeti képzést művészeti előélettel rendelkezők irányíthassák. Ha ez nem így lenne, akkor Magyarországon épp a legnagyobb művészek nem vehetnének részt a művészeti oktatásban. Úgy lenne, mint a mondás tartja: aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja.

A Színház- és Filmművészi Egyetem is élt a törvényes lehetőséggel, erről azonban nem akar tudni a facebookozó filozófus. Pedig kellene, mert az alapító okirat szabályozza a rektori kinevezést. Ebben az áll, hogy „rektori megbízást az kaphat, aki a felsőoktatási vagy művészeti intézményben szerzett legalább ötéves intézményvezetői ismeretekkel, gyakorlattal rendelkezik, továbbá egyetemi tanári vagy egyetemi docensi munkakörben foglalkoztatható, vagy szín- és filmművész szakmában évtizedekig jelenlévő aktív elismertségnek és közmegbecsülésnek eleget tévő, magas állami kitüntetéssel – különösen Kossuth-díjjal, középdíjjal, különösen Kiváló Művész, Érdemes Művész – rendelkező személy, aki az egyetemmel munkaviszonyban áll, vagy ilyen jogviszonyt létesít.”

Ezeknek az előírásoknak megfelel Rátóti, mint ahogy ezt az egyetem szenátusa is megállapította, majd pedig a köztársasági elnök is erre jutott, kinevezte rektorrá.

Rátóti Zoltán megbízatása tehát megfelelt minden követelménynek, aki ezt kijelenti, nem „félkegyelmű” – ahogy Gábor bélyegez, és nincs itt semmilyen „súlyos szövegértési probléma”, ahogy Gábor nagyképűen kirekeszt. A benne dúló indulatok megkérdőjelezik, hogy a színművészeti és filmes képzést színpadon és filmekben évtizedek óta alkotó színész vezesse. De akkor ki? Csak nem egy filozófus?

A szerző a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori kabinetvezetője

Borítókép: Gábor György (Fotó: OLKT.net)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Óvakodj a szellemi kútmérgezőktől!

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Orbán és Salvini a patrióták élén

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

„Magyar, Te se bántsd a magyart!”

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Te csak nácizz, boldog Ausztria!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.