Mi, akik a kárpátaljai magyarság viszontagságai révén valamivel jobban ismerjük az ukrajnai demokrácia valóságos természetét, mint az elnök asszony, szívesen üzennénk neki, hogy a katonai támogatás elnyújtja a háborút és egyre távolabbi időpontra tolja a békekötés dátumát. Ez legalább annyira nyilvánvaló, mint az, hogy az oroszellenes szankciók visszafelé sülnek el. Miközben a nyugati propaganda bírálja az orosz agressziót, sűrűn hallgat arról, hogy mi vezetett a háború kirobbanásához.
Tanulmányok, sajtóhírek adatai, amerikai politikusok elszólásai tanúsítják, hogy a 2013. novemberben kezdődött Majdan téri tüntetésekben, Viktor Janukovics akkori – törvényesen megválasztott − ukrán elnök erőszakos megbuktatásában és a későbbi folyamatok irányításában nyakig benne volt az Egyesült Államok.
Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a Föld túlsó oldalán terpeszkedő Egyesült Államoknak mi keresnivalója van Európa keleti régiójában, Oroszország közvetlen közelében? Mi jogosítja fel arra, hogy saját érdekszféráját ilyen provokatív módon terjessze ki, kockáztatva akár egy világháború kirobbanását? Gyakran halljuk a nyugati demokráciával, az emberi szabadságjogok kiterjesztésével kapcsolatos magasztos érveket mint Amerika katonai fellépéseinek indokait és magyarázatát. Ezek azonban csak arra valók, hogy elfedjék a kőkemény amerikai érdekek érvényesítésének csúnya valóságát.
Miként az Egyesült Államoknak, úgy Oroszországnak is vannak biztonságpolitikai érdekei.
Számára kiemelkedően fontos lenne a szomszédos Ukrajnához fűződő, semmiképp sem ellenséges viszony. Ezt azonban az Egyesült Államok demokrata–balliberális vezetése nem respektálja, sőt kifejezetten semmibe veszi. Ezt az arrogáns politikát készségesen kiszolgálja az amerikai kapcsolatokkal körülbástyázott Ursula von der Leyen asszony, valamint Volodimir Zelenszkij elnök, akinek sajtóértesülések szerint hozzávetőleg egymilliárd dolláros vagyona, Olaszország egyik legdrágább üdülőhelyén, Forte dei Marmiban pedig luxusvillája van.
Ma a nyugati választópolgárok legelemibb megélhetési érdekei is háttérbe szorulnak.
Jól összefoglalta a nyugati álláspontot nemrég Annalena Baerbock német külügyminiszter, amikor kijelentette: „Ha azt az ígéretet teszem az ukrán embereknek, hogy »mellettetek állunk, amíg szükségetek van ránk«, akkor azt be is akarom tartani. Nem számít, mit gondolnak a német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretet az ukrán népnek.”
Igen, a német külügyminiszter rátapintott a lényegre. A nyugati balliberális politikusokat nem érdeklik saját választóik. Nem őket, hanem az „ukrán népet”, vagyis az Amerika iránt elkötelezett ukrán kormányt, azon keresztül pedig az amerikai érdekeket kívánják képviselni. Ebben a közegben Volodimir Zelenszkij nyugodtan követelőzhet. Mindenki tudja, hogy mekkora szolgálatokat tett az Egyesült Államok nagybefektetőinek, amikor tavaly feloldotta az ukrajnai földmoratóriumot, amellyel csaknem két Magyarországnak megfelelő területű termőföldet juttatott idegen kézre.
