A XXI. század legszembetűnőbb sajátossága, hogy bolygónk többé nem zárt entitások halmaza, hanem globális, könnyen átjárható hely. Modern technikai újdonságok, különösen a világháló és a mobiltelefon segítségével bárki jelen idejű kapcsolatban lehet a tőle legtávolabb élő embertársával is. Kereskedelmünk, politikánk, kultúránk bekapcsolódott a globális körforgásba, minden gyorsan átjárható, felfejthető, lebontható. Az alsóbb szinten élők – a világtörténelemben először – erőfeszítés és minőségi változás nélkül azt hazudhatják, hogy valójában kiválasztottak a magas rendű létezésre.
Ideológiák, vallások, személyes preferenciák keringenek a virtuális térben, a globális valóságban minden lehetséges. Az átjárhatóság korszakában magától értetődően az is terjed, aminek nem volna szabad: a járványok nem keletkeznek és visszahúzódnak, hanem hetek alatt elterjednek a világon.
Sorsunkról és életünkről jó ideje nem nemzeti kormányok, hanem globális végrehajtók döntenek, nem hasznos eszmék, hanem vulgármaterialista tézisek irányítják mindennapjainkat.
A globalizáció lassan a magánéletünket is átszövi különféle tiltásokkal és kontrollmechanizmusokkal. Mozgásunk, helyváltoztatásunk, technikai eszközeink megfigyelése, magánüzeneteink elemzése vásárlási szokásainktól privát életünkig minden szükséges részletet feltár azoknak, akik információkat vadásznak a mind nagyobb anyagi haszon reményében.
Korunk másik egyedülálló sajátossága a jelenleg is zajló népességrobbanás. A harmadik világ országai közül egyik-másiknak a lélekszáma rohamosan gyarapszik majd a következő évtizedekben. Ezzel együtt az afrikai, ázsiai térség jelentős részének élhetősége nem változik, ellenben a globalizmus már nem távoli célként, hanem napi üzenetként továbbítja a fejlett nyugatról szóló csalogató információkat.
A migráció nem tiltott, hanem segítendő cél a globalista műhelyekben, minden létező politikai, jogi, gazdasági eszközzel segítik az útra kelt milliókat, hogy Európában új hazára leljenek. Ennek a folyamatnak a vége nem a békés egymás mellett élés, hanem az európai kultúra és civilizáció lehanyatlása a saját környezetében. Annál is inkább, mivel
a jövevények egy része harci ideológiával, hódítási szándékkal érkezik, és miután minden segítséget megkap a befogadó államoktól, adandó esetben érvényesíti erejét, iszlamizációt indít.
Ezzel egy időben az európai nemzeteket már hosszú évtizedek óta népességcsökkenés sújtja, a család, a keresztyén egyházak, a közösségi élet egyaránt veszélyeztetett helyzetbe jutott. Európa népeinek a saját önfenntartásukra, fizikai és lelki azonosságuk megtartására sem jut elég erejük, nemhogy a fenyegető migráció elleni küzdelemre.
A globalizmus elterjedése és a migráció mellett beszélnünk kell arról is, hogy lassan, de biztosan halad a világ erőközpontjainak átrendeződése. Harminc esztendeje az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút, de facto egyedüli nagyhatalom maradt a világban, mára azonban új vetélytársak emelkedtek fel.
Nem az amerikaiak mozgatta és irányította Európai Unió, hanem Kína és India jelentkezik a vetélytársi címért, valamint a sarokba szorított Oroszország, amelynek energiatartalékai és katonai ereje változatlanul meghatározó.
A globalizmus és a migráció legnagyobb nyertesei azonban mégis a világ legnépesebb országai, amelyek több évtizedes szívós munkával elemelkedtek a középkorból, látványos fejlesztésekbe kezdtek, megerősítették gazdaságukat, bizonyos területeken innovatívak, terjeszkednek. Lényegében egyetlen ledolgozhatatlannak tűnő hátrányuk maradt Washingtonnal szemben, ez pedig a haderő fejlesztése, de ha végiggondoljuk, hogy Oroszország, Kína, India és Pakisztán egyaránt atomhatalom, mégis magas stratégiai képességeket mutatnak.
A nyugati civilizációt fenyegető válságjelenségek leküzdésében kizárólag a saját kútfőinkre támaszkodhatunk. Jelenlegi formájában az Európai Unió nem a folyamatok leküzdésében, hanem az ideológiai viszály szításában jár élen.
Abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a kontinens keleti felén élünk, az itteni térvesztés nem azonnal következik be, ráadásul az itteni nemzetek emberanyaga, felfogása, világképe gyökeresen különbözik a nyugaton élőkétől. Egyetlen esélyünk a fenyegető veszélyek elhárítására, ha hagyományainkat jobban számontartjuk, egyidejűleg jövőbeni stratégiát építünk.
Minden létező erővel erősíteni kell a családokat, a hagyományos közösségeket, a magyarság demográfiai egységét határon innen és túl is meg kell őriznünk. Új tárgyalási irányokat kell nyitni, keletre éppúgy, mint nyugatra. A küszöbön álló új világkorszak felemelkedő hatalmait meg kell ismernünk, régi szövetségeseinket pedig saját identitásépítésükben kell támogatnunk. Szomszédságpolitikánkban azokat a partnereket szükséges megkeresnünk, akik értik a megváltozott időket és a régi, bevált szemlélettel erősítik saját közösségüket.
