A világon sokak számára 1956 nem több mint egy évszám. Nekünk, magyaroknak – éljünk akár idehaza vagy bárhol a nagyvilágban – többet jelent. Egy fogalmat, egy napjainkig ható, boldog pillanatokat (is) hozó esztendőt, amikor szinte mindenki azt hitte ebben az országban, hogy eljött végre a várva várt szabadság és egy olyan ország épülhet, amelyet mi, pontosabban az eleink elképzeltek.
Ezek az elképzelések napok alatt eggyéforrasztották azokat is, akik sok mindenben nem értettek egyet, de valami mindannyiuknak fontos volt. A szabadság és a béke.
Egy európai kis ország, a szétszakított magyar nemzet XX. századi történelmének soha nem feledhető szabadságküzdelme kezdődött el 1956. október 23-án Budapesten és szerte az országban.
Vidéki nagyvárosok és kisebb települések polgárai – e szó szinte szitokszónak számított akkoriban, mert az „igazi” az elvtárs volt és amolyan elfogadottá lett a szaktárs, kartárs, sporttárs… – tettek hitet a változás/változtatás kívánsága mellett. Úgy vélték, nem kellene általánossá válnia a rabtárs megszólításnak, mert a magyarság tagjainak többsége úgy gondolta, 1945 után – a pillanatra felvillanó remény helyett – eljött a sötétség, s tort ülhetett a gonosz.
