idezojelek

Brüsszel kedvéért orbánozik az új cseh elnök

A magyar demokrácia ügyében megszólalt a csehek újonnan megválasztott elnöke is. Bár ne tette volna!

Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóval ő a leendő cseh elnök, aki pálcát tör a „köpönyegforgató” Orbán felett. De végtére is igaza van, Orbán Viktor tényleg változott 1989 óta. Amit akkor liberalizmusnak hívtak, a nemzetek önrendelkezési jogát, a lelkiismeret szabadságát vagy a pluralizmust jelentette, de most az Európai Unió egysége ellen irányuló szélsőjobboldali radikalizmusnak számít. És igaz az is, hogy Orbán ’89-ben a határok megnyitását követelte, most azok szigorú ellenőrzését. Akkor a vasfüggöny lebontásáért küzdött, ma pedig az ilyen felépítését szorgalmazza. Más szóval mindig azt, amit a nemzeti érdek megkövetelt, nem pedig azt, amit az ország jövőjére jogot formáló nagyhatalmak elvártak.

A csehek a politikai konformizmus és pragmatizmus mesterei és persze történelmi győztesei. Felépítettek maguknak egy etnikailag homogén államot, az országukban évszázadok óta élő németektől a második világháború, a romák többségétől pedig 1989 után szabadultak meg. A magyarok kitelepítésének is ők a szellemi atyjai, de ezt sem veti senki a szemükre. Olyannyira nem, hogy az önreflexió nélküli kommunistából lett euroapostol úgy jöhet ide a szomszédba oktatni arról, mennyire megváltozott Orbán Viktor, hogy ez senki szerint nem furcsa.

A valóság viszont az, hogy a csehek erényt próbálnak faragni ruszofóbiájukból azzal, hogy ezt az európai egység és az ukrán nép iránti szolidaritásként állítják be. Mindez Konyev marsall prágai szobrának 2020-as eltávolításával kezdődött, amit kétes hátterű baloldali szobordöntögető aktivisták vittek véghez. Ezután jött a vrbeticei fegyverraktárban történt robbanás, amit a cseh titkosszolgálat orosz hivatali kollégái számlájára írt. Szóval a mostani ukrajnai fegyverszállítmányok jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy Prága kiegyenlítse a számlát. És ha ily módon jelenleg Brüsszelben jó pontokat is lehet nyerni, akkor ezzel mindenki csak nyer, nemde?

Pavel persze kicsit óvatosabban fogalmazhatná meg kritikáját a magyar kormány Moszkvához való viszonyához is. Nem mi, magyarok voltunk azok, akik jövedelmező fegyverüzleteket bonyolítottak le az oroszokkal hosszú éveken keresztül. És fegyverek utaztak Csehországból az oroszokhoz a Krím 2014-es elcsatolása után is mintegy 14,3 millió euró értékben! Ó, igen. Egy kicsit Moszkvának, egy kicsit Kijevnek, a magyarok pedig Putyin vazallusai, amiért egyik félnek sem szállítanak fegyvereket.

Ha lenne egyetlen jelentősebb konzervatív sajtótermék Csehországban, az emberek talán tudatosítanák azt, hogy az előző, Babis vezette kormányukat egy Pandora-papírok nevű, külföldről irányított médiakampánnyal buktatták meg. Talán lenne olyan újságírójuk, aki rámutatna Pavel elképesztő kétszínűségére és a magyarokat kritizáló kijelentéseiben rejlő belső ellentmondásokra. Dettó a szlovákoknál. Caputová asszony jól tudja, ha egy beszéd során legalább hatszor elismétli az európai értékek és szolidaritás kifejezéseket, akkor máris tíz hellyel feljebb kerül Soros Transparency Internatio­nalje korrupciópercepciós listáján.

Az se baj, hogy Szlovákiában csak az utolsó négy évben meggyilkoltak egy fiatal újságírót a barátnőjével együtt, két külföldit vertek agyon rasszista bűnözők a fővárosban, a melegközösség két tagját lőtték agyon. Volt belügyminiszterüket letartóztatták a szervezett bűnözéssel való kapcsolatai miatt, a volt jegybankelnök ellen korrupció miatt vádat emeltek, egy rendőr főhadnagy bilincsben végezte hatalommal való visszaélés miatt, és az államügyész is a vádlottak padján kötött ki. De a cseh elnök a magyar jogállamiságon fintorog.

Mit mondhatna az ember az ilyen szintű képmutatás és kétszínűsködés láttán? Svejk, a derék katona halhatatlan szavai jutnak eszembe: Nem lehet mindenki okos, az ostobáknak kivételt kell képezniük, tudniillik ha mindenki okos lenne, akkor annyi ész lenne ezen a világon, hogy ebbe minden második ember teljesen begolyózna.

A szerző újságíró, szerkesztő

Borítókép: Petr Pavel cseh államfő (Fotó: MTI/AP/Petr David Josek)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.