A miniszter hozzátette, hogy a rakétát még a Szovjetunió fennállása alatt gyártották Ukrajnában, és egy ukrán alakulat indította el ukrán területről. Sajnálatosnak nevezte, hogy Ukrajna több hónap óta nem működik együtt a lengyel hatóságokkal. Pedig a lengyel ügyészek »egészségüket és életüket is kockáztatva« segítettek Ukrajnának az orosz erők által elkövetett háborús bűncselekmények helyszíni dokumentálásában – jegyezte meg. »Mindig tiszteletben tartottuk az ukrán jogot, és figyelembe vettük elvárásaikat« – tette hozzá.
A przewodówi rakétabecsapódást érintő vizsgálatban az ukrán fél nem volt együttműködő. »Nem hiszem, hogy erről ügyészségi szinten döntöttek volna, inkább magas, állami szinten történt politikai döntésről van szó« – jelentette ki Ziobro. […] A Rzeczpospolita lengyel napilap kedden forrás megnevezése nélkül azt írta: a lengyel nyomozók az ukrán fél együttműködése nélkül, egy komplex, titkosított eljárás során megállapították a rakéta elindításának pontos helyét, és kizárták, hogy az orosz vagy fehérorosz lett volna. Az ügy lezárásához azonban az ukrán félnek a jogi segítségnyújtás keretében adandó válaszai is szükségesek – írta a lap.”
Eddig, azt hiszem, világos és kristálytiszta.
S persze nem árt arra sem emlékeznünk, ki(k) is robbantották fel az Északi Áramlatot, s kikre fogták kezdetben?
Természetesen az oroszokra fogták. És senkit nem zavart, hogy ennél életszerűtlenebb, ostobább és aljasabb magyarázatot ki sem találhattak volna. Aztán szépen, lassan, ahogy szokott, bekopogtatott az ajtón valóság nevű nagybátyánk:
„Megnevezte az Északi Áramlat elleni támadás elkövetőit egy ukrán származású politikus. Andrij Derkacs szerint a szabotőrök román útlevelet kaptak, és egy ismert CIA-ügynök utasításai szerint jártak el.
A szabotőrcsoport szinte minden tagját azonosítottuk – mondta Derkacs, aki név szerint említette többek között Roman Cservinszkijt, akit a The Washington Post korábban a robbantások koordinátoraként jellemzett, valamint az ötvenéves Marina Szitalót, aki Derkacs szerint Ukrajna egyik legjobb kereskedelmi búvára. Az Északi Áramlat felrobbantásában részt vevő ukrán szabotőrök a politikus elmondása szerint Ukrajnában és Romániában kaptak kiképzést.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!