Márai Sándortól tudjuk, a mai eltömegesedett világban két létezési lehetőség maradt csak az erős egyéniség számára: az eretnek vagy a diktátor életformája.
Orbán eretnek. Kitért a fősodorból. – Nem múlik ez el. Ez belekerült a történelembe. Ez most már így marad. Mindig fájni fog – mondta a miniszterelnök még tavaly novemberben a tragikus magyar–ír meccs után, amikor eldőlt, negyven évvel az utolsó szereplésünk után sem lehetünk ott a futball-világbajnokságon. – Az életben vannak igazságtalan dolgok. Az élet maga nem igazságtalan, de vannak benne igazságtalan dolgok. Fel kell állni, és menni tovább. Hajrá, magyarok!
Balczó Andrástól tudom, hogy csak a kudarcból felállni tudó versenyzőből lesz igazi bajnok. A kudarcok edzik meg az embert. Aki vinni akarja valamire, állnia kell a pofonokat. A vereséget is el lehet viselni, ha az ember tudja, hogy ő mindent megtett. Nem a győzelmek idején, hanem a vereség után kell közösségnek lennünk.
A nagy katarzisok segítenek megérteni: a mi oldalunkon van az otthonunk.
Hosszú hetek után szombaton újra kimegyek a meccsre. Nem megy jól a csapatomnak, de épp ezért. Most kell nekik a támogatás. Érezzék a srácok, hogy nincsenek egyedül. Velük vagyok.
Einstein szerint a történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanult a történelemből. Azt hiszem, igaza van. Velem idős barátom arról mereng, mekkorát változott a fiatalok lázadása. Mi még a városligeti Királydombnál lázadtunk, megfényesedett tekintettel, egymásba kapaszkodva hallgattuk István és Koppány csodazenébe ojtott polémiáját. A maiak Eckü (Baranyai Dániel) rapper hereelhelyezési terveitől jönnek lázba. Változnak az idők.
